Turistaűrhajót gyártat az orosz űrkutatási hivatal

GettyImages-493891929
2016.03.04. 14:31

Többszöri űrrepülésre alkalmas turisztikai célú hordozórakéta és űrhajó kifejlesztésével bízta meg a Roszkoszmosz a KoszmoKursz nevű orosz magáncéget, írja az MTI. Az orosz állami űrkutatási hivatal terveiről Pavel Puskin, a magántulajdonú vállalat vezérigazgatója számolt be pénteken a Moszkvában rendezett InSpace űrkutatási fórumon.

A KoszmoKursz elképzelései szerint az űrhajó 6 embert vinne fel 200 kilométeres magasságba, a repülés 15 percig tartana, ebből 5-6 percet lennének a turisták a súlytalanság állapotában. A hajót egy pilóta vezetné. A vállalat 2020-ra tervezi az első űrutazást. A jegyek ára várhatóan 200 és 250 ezer dollár (mintegy 56 és 70 millió forint) között lesz.

A Sir Richard Branson brit nagyvállalkozó vezette Virgin Galactic amerikai cég februárban mutatta be a SpaceShipTwo űrhajó új, Virgin Space Ship Unity (VSS Unity) elnevezésű modelljét, amely a másfél évvel ezelőtt szerencsétlenül járt modell helyébe lépett. Az amerikai cég kizárólag turistáknak kínálja a kétórás űrutazás élményét, a súlytalanság megtapasztalását és a Föld szemlélését 100 kilométeres magasságból, fejenként és utanként mintegy 200-250 ezer dollárért. Az űrhajó két pilótát és hat turistát szállíthat.