Az állami útépítések 90 százaléka korrupciógyanús

D ATI20120411019
2016.03.08. 15:22

Majdnem minden közbeszerzésben, amit a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. ír ki, találni legalább három dolgot, ami lehetőséget ad a korrupcióra - ez derült ki a K-Monitor elemzéséből. Ez azért is aggasztó kicsit, mert a NIF a legnagyobb közbeszerző Magyarországon, az elmúlt három évben  több mint 760 milliárd forint értékben írt ki összesen pályázatokat útépítésekre és egyéb infrastruktúra projektekre, ezzel megelőzve a 150 milliárdért közbeszerző Magyar Közút Zrt.-t és a 91 milliárdnyi projektet kiíró Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt-t a legnagyobb közbeszerzők versenyében.

A K-Monitor, a Transparensy International és a Petabyte közösen fejlesztette ki a Redflags.eu honlapot, amely folyamatosan gyűjti az EU közbeszerzési adatbázisából a magyar projektek adatait és 40 szempont szerint elemzi, hogy milyen korrupciós kockázatok merülhetnek föl. Az oldalon, amire bárki regisztrálhat, a közbeszerzési kiírások mellett kis piros zászlók jelzik, hogy hány szempontból merül fel korrupciógyanú a közbeszerzésnél, ami nem azt jelenti, hogy ott történt is korrupció, de azt igen, hogy a projektet úgy írták ki, hogy az kicsit nagyobbra nyitja az ajtót a visszaélések előtt. 

A program már 16 000 közbeszerzési kiírást vizsgált át, ezek alapján állította össze a K-Monitor a legtöbb pénzt elköltő közbeszerzők listáját, amit a NIF toronymagasan vezet. A cég közbeszerzései pedig hemzsegnek a kis piros zászlóktól: 

 259 ajánlatkéréséből csak 17 olyan volt, aminél a redflags.eu elemző robotja nem talált semmilyen problémát.

A NIF közbeszerzési azért is korrupciógyanúsak, mert több tényező is csökkenti azoknak a cégeknek a számát, akik ajánlatokat tudnak tenni, vagyis amik miatt azokat majdnem hogy a győztesekre szabják. Ilyen az, hogy 

  • a hirdetményeket rendre kiemelkedően nagy becsült értékkel írják ki, továbbá az,
  • sok tender a GVH szerint kartellgyanús területen folyik,
  • pályázóknak túl hosszú szakmai tapasztalatot írnak elő
  • és földrajzi követelményt is megadnak, ami tovább korlátozza a pályázók körét,
  • a beszerzés tárgyából származó árbevétel magasabb a beszerzés tervezett értékénél,
  • vagy a szerződés tervezett időtartama is sok esetben aggályos.

Ráadásul ezekből a kockázatokat növelő tényezőkből legtöbbször több is előfordul egy kiírásban, amit a K-Monitor szerint nem lehet annyival megmagyarázni, hogy hát igen, kevés cég van, ami nagy útépítési projekteket tud kivitelezni.