Mészáros Lőrinc eddig ismeretlen cége 8 milliárdot kaszál

2016.03.24. 10:44 Módosítva: 2016.03.24. 14:15

Közel 8 milliárd forintot zsebel be Mészáros Lőrinc egy eddig szinte ismeretlen, szűk 30 fős vállalkozása, az R-Kord Kft., írja a Figyelő. A cég a Szombathely-Zalaszentiván vasútvonal villamosításán dolgozhat, az eredetileg becsült árnál 40 százalékkal többért, noha a drágulás indokai nem túl meggyőzőek.

A felcsúti R-Kord Kft. főként út-, vasút- és mélyépítéssel, a kötött pályás közlekedéshez kapcsolódó biztosítóberendezési és áramellátási munkákkal foglalkozik. A Mészáros Lőrinc által három éve felvásárolt vállalkozás a Swietelsky Vasúttechnika Kft. konzorciumi partnereként elnyerte a Szombathely-Zalaszentiván vasút korszerűsítési, villamosítási munkáit. A megvalósítás néhány nappal ezelőtt el is kezdődött, és még az idén lezárul, erről részletes közleményt küldött a szóban forgó vonalat üzemeltető GYSEV Zrt., valamint a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium, csak éppen a kivitelezők nevét nem írták bele.

Az R-Kord Kft. eddig szerényen meghúzódott a részben hasonló profilú, ám jóval méretesebb Mészáros és Mészáros Kft. árnyékában, ami már 2014-ben is közel 10 milliárdos árbevételt könyvelt el, és az elmúlt évben valószínűleg ennél is jobban teljesített. Az R-Kord tavalyelőtt 1,27 milliárdos forgalmat bonyolított, 2016 viszont a jelek szerint nagy áttörést hozhat a cég életében.