Koronavírus adatok

2021. dec. 08.
Oltottak Kórházban Elhunytak Fertőzöttek
Natália
-3 °C
2 °C

MNB-alelnök: Az alapítványok minden adatot kiadnak, amit kikérnek

2016.04.03. 13:58

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) tiszteletben tartja az Alkotmánybíróság döntését, az alapítványok minden olyan adatot ki fognak szolgáltatni, amit kikérnek, mondta Nagy Márton, az MNB alelnöke a Kossuth Rádió Déli Krónika című műsorában sugárzott felvételen.

Azt mondta, hogy az alapítványok önmaguktól is a transzparensebb működés felé fognak elmozdulni. Hozzátette, hogy az alapítványok elváltak a jegybanktól, az alapítványoknak lesz meg minden olyan joga, hogy ezt a transzparenciát miként teremtik meg. Úgy vélte, hogy ez sikerülni fog, és „pontot lehet tenni a kérdéskör végére", írja az MTI.

Az Alkotmánybíróság Áder János köztársasági elnök indítványával összhangban csütörtökön határozatban mondta ki, hogy alkotmányellenes a Magyar Nemzeti Bankról szóló törvény adatnyilvánossággal kapcsolatos módosítása.

Az AB megállapította, hogy az MNB alapítványai, illetve többségi tulajdonában álló gazdasági társaságai által kezelt adatok megismerését korlátozó törvényi szabályozás, és visszamenőleges hatályba léptető rendelkezései alaptörvény-ellenesek.

Az AB kiemelte: a jegybank közfeladatot lát el, kizárólag közpénzzel gazdálkodik, ezért az átláthatóság és a közélet tisztasága érdekében a nyilvánosság előtt elszámolással tartozik. Továbbá csak feladataival összhangban hozhat létre gazdasági társaságot, alapítványt, így az általa nyújtott vagyoni hozzájárulás nem veszíti el közpénz jellegét.

Nagy Márton a műsorban az MKB Bank eladásával kapcsolatban elmondta, hogy a három tulajdonos – a Blue Robin külföldi tőkealap, a CIG Pannónia pénztár és a Minerva Tőkealap – magas hozam reményében talpra állítja a bankot, két-három év múlva pedig kilépnek abból azzal a szándékkal, hogy tőzsdére vigyék.