Negyedik hónapja botladozik a magyar ipar

2016.04.06. 10:04

Februárban sorozatban a negyedik hónapban csökkent az ipari termelés, januárhoz képest 0,8 százalékkal kevesebbet állított elő a szektor - derült ki a KSH első becsléseiből.

iparitermeles1

A Portfolio szerint négy egymást követő hónapnál hosszabb ipari visszaesés 2000 óta csak egy alkalommal, a 2008-2009-ben, a világgazdasági válság derekán történt, akkor hét hónapon át csökkent a magyar ipar kibocsátása. 

Éves szinten mindazonáltal mégiscsak növekedett a magyar ipar, a tavalyi év azonos hónapjához képest 6,3 százalékkal termelt többet. Ugyanakkor a növekmény elsősorban abból adódott, hogy idén február egy nappal hosszabb volt; a szökőnap-hatással igazítva csupán 1,8 százalékkal emelkedett a termelés. 

Schindele Miklós, a KSH főosztályvezető-helyettese az MTI-nek azt mondta: a járműgyártásban és az élelmiszeriparban stagnált a termelés az előzetes adatok szerint. 

Az ipar, különösen az autógyártás már januárban is meglepően gyengén teljesített, akkor a hivatalos magyarázat az volt, hogy a tavaly év végi leállások áthúzódtak az idei év elejére. Ha ez valóban így van, akkor a mostani adatok alapján úgy tűnik, hogy ezek a leállások az átlagosnál jóval hosszabb ideig tartottak, és vélhetően nem csupán a karácsonyi szezonban szokásos termeléskiesésről van szó.

Az ipari termelés februári részletes adatait április 13-án közli a KSH.