Máté, Mirella
4 °C
20 °C
Index - In English In English Eng

A déli parton épülhet talán a gigaaquapark

2016.04.11. 17:19

Gulyás Péter projektvezető a Sonline.hu-nak is megerősítette azokat a sajtóhíreket, miszerint mégis inkább a déli partra vinné azt az Aqua Regnum Hungary nevű futurisztikus, hatalmas aquaparkot, amit az eredeti tervek szerint Fűzfő és Almádi közé tervezett az északi parkra.

Az egész projekt azért egyelőre a közepesnél kevésbé komoly, ugyanis az irtózatos költségeknél az államra is számítanának az ötletgazdák, de állami részről még egy érdemi döntéshozó sem említette, hogy egyáltalán fontolgatnák a beszállást. 

A lap kérdésére Gulyás azt mondta, hogy a reményei szerint még áprilisban lezáródnak az egyeztetések, és akkor meg tudja mondani a végleges helyszínt.

Azt egyelőre nem tudni, hogy mik a kiszemelt települések, de Takács József szemesi polgármester a lap kérdésére megerősítette, hogy kaptak egy ajánlatot, de a képviselő-testület még nem foglalkozott vele. Takács azt mondta, évek óta akarnak egy hasonló beruházást, mert a víz önmagában kevés, hogy a turizmus egész évben jól működjön a környéken.

Azt nem lehet tudni, hogy Gulyás miért vinné mégis inkább a déli partra a projektet, mert elvileg Fűzfő és Almádi támogatná a beruházást. 

A projektről itt írtunk korábban. Nagy vonalakban nem árt tudni, hogy hogy több mint 600 milliárdba kerülne a máris megváltozott helyszínű óriásstrand. Évi négymillió látogató kéne a nyereséges működéshez, ami elég nehezen teljesíthetőnek tűnik, tekintve, hogy 2014-ben például összesen 1,3 millió turista jött több napra gyógy- és egészségturizmus céljából Magyarországra. Az ötletgazdák egyébként mertek nagyot álmodni, a fűzfői öbölbe mini-tengeralattjárókat képzeltek, amikkel már 1500 milliárd lenne a projekt elindítási költsége.