A magyar fiatalok kétharmada elégedetlen a pénzügyi helyzetével

2016.04.23. 08:07

Csak a magyar fiatalok harmada elégedett a pénzügyi helyzetével és lakhatási körülményeivel  a K&H első negyedéves, 19-29 éves fiatalok elégedettségét mérő jóléti index felmérése alapján, írja az MTI. Az előző negyedévben ugyanez a szám még 37 százalék volt.

Leginkább a diákok voltak elégedettek a helyzetükkel (47 százalék), míg ez az arány a munkanélküliek körében 16, az aktív keresők között pedig 28 százalék volt.

A megkérdezettek 75 százaléka bízott abban, hogy az életük a közeljövőben pozitívan változik, 2015 negyedik negyedévében még csak a megkérdezett fiatalok 73,5 százaléka tekintett optimistán a jövőbe, 2015 első negyedévéhez alig változott a helyzet, akkor 75,7 százalékot tett ki a bizakodóak aránya.

A fiatalok érvényesülési lehetőségeinek vizsgálatánál 2015 első negyedévében még a megkérdezettek 53 százaléka, a tavalyi utolsó negyedévében 45 százaléka, 2016 első negyedévében pedig már csak 41 százaléka szerint romlottak lehetőségeik az elmúlt egy évben. A megkérdezettek 33 százaléka bízik abban, hogy a jövőben jobban tud majd érvényesülni, ez jelentős javulást mutat az előző év azonos időszakához és az előző negyedévhez képest is, akkor a fiataloknak csupán a 26, illetve 30 százaléka bízott jövőbeni érvényesülésében.

A K&H jóléti indexe negyedévente vizsgálja a fiatalok elégedettségét és jövőbeli várakozásait, kitér többek között a lakhatásra, munkára, előrelépési lehetőségekre, oktatásra és a családra is. A Free Association által végzett kutatásban 300, 19-29 éves fiatal vesz részt, akik a magyarországi városi lakosságot reprezentálták nem, korcsoport, régió, település típus és iskolai végzettség alapján. A jóléti index 2016 első negyedévében 8 ponton áll, ami a 2015 negyedik negyedévében mért 11 ponthoz képest csökkenést, az előző év azonos időszakához képest azonban minimális emelkedést jelent, akkor az index 7 ponton állt.