Gyárfás
19 °C
29 °C
Index - In English In English Eng

A Matolcsy-botránykönyv 349%-kal növelte a kiadó bevételeit

2016.04.23. 21:14
A Kairosz Könyvkiadó a nyolcadik legtöbb pénzt kapta az MNB egyik alapítványától. Ez a 122 millió forint nagyon jól jött a "picinyke" vállalkozásnak, amely 2014-ben a csőd közelében táncolt. De ekkor jött a Sakk és póker, majd a túlárazottnak tűnő fordításai és a családi cég adózás előtti eredményei kilőttek az űrbe. A kiadó alapítóját az elmúlt években két köztársasági érdemrenddel díjazták, és úgy tűnik, az ügyvezetőnek is jó kapcsolatai vannak.

A Magyar Nemzeti Bank péntek délután tette fel honlapjára az alapítványai költéseit. A Vs.hu kiadójának utalt 630 millió forint mellett egy másik kiugró tételnek tűnt, hogy közel 70 millió forintot költöttek a Matolcsy György minisztersége alatt vívott gazdasági szabadságharc krónikájának kiadására és fordítására. 

A kötetet közel 40 millió forintért ukrán, román, cseh és lengyel nyelvre fordították le, amiről Németh Szilárd Fidesz-alelnök ma azt mondta, hogy ez a közjót szolgálja. 

A Sakk és póker című könyv a Kairosz Könyvkiadó gondozásában jelent meg, de a családi vállalkozás más megbízásokat is kapott a Pallas Athéné Domus Animae Alapítványtól (PADA) az elmúlt két évben. Az MNB alapítvány összesen 122 millió forinttal segítette a Kairoszt, ezzel gyakorlatilag a csődtől menthették meg az egyébként nem túl jól prosperáló céget. 

A Kairosz nettó árbevételei a Céginfó szerint 2012 óta fokozatosan, de nem kiugróan növekedtek. A saját tőkéjük lényegében stagnált, míg nem 2014-ben jelentősen visszaesett. Az adózás előtti eredményük viszont 2013-hoz képest 2014-ben

349 százalékkal emelkedett, ami szinte leírhatatlanul elképesztő sikersztoriról árulkodik a cég életében.

De mi történt 2014-ben, ami ennyire megdobta a Kairoszt?

Szerencsére nem kell találgatnunk, mert az MNB-papírokból kiderül, hogy a PADA 2014-ben kezdett megbízásokat adni a kiadónak. A PADA és a Kairosz közti összesen 122 millió forint értékű megbízások több mint háromnegyedét 2014-ben fizette ki Matolcsy alapítványa, ami a cég összes bevételének több mint felét jelentette. 

A bevételek nagy részét a Matolcsy miniszterségéről szóló Sakk és póker című könyv kiadási és fordítási munkái tették ki. Érdekesség, hogy a Sakk és póker volt a PADA első megbízása a Kairosznak, utána jött a többi. 

A cégpapírokból az is látszik, hogy nagyon jól jöttek az MNB-alapítvány busás megbízásai a kiadónak, ami 2014 elején három hétig a NAV végrehajtási listáján is szerepelt, de jelenleg nincs adótartozása. 

Picinyke kiadó Bogár Lászlóval 

A Kairosz nem tartozik az ismertebb hazai kiadók közé, amit talán alátámaszt a Citatum.hu-ról származó idézet is: 

Aki fogott már kézbe Kairosz-könyvet, netalán járt is már a kiadó picinyke helyiségében az Apály utcában, tudja, hogy egy igazi régi vágású könyvkészítő, könyvkínáló műhellyel van dolga.

A Kairosz ars poeticája szerint lényegében bármilyen típusú könyvet szívesen kiad. Átfutva az eddig megjelentetteket, leggyakrabban kereszténységgel és magyarsággal foglalkoznak a köteteik, de több gazdasági anyagot is publikáltak már. 

Legutóbb például az okkult közgazdaságtani összeesküvés-elméletekben utazó Bogár László "Hol a vagyon?" című dolgozatát, amely ajánlójában maga a szerző mondja ki, hogy az interjúit, írásait összefoglaló tézisfüzet nem ad megnyugtató választ a címben feltett kérdésre.

Ők adták ki az Echo Tévénél dolgozó Lovas István "Unorthodox Különcök" című anyagát is, amire 7,8 millió forintot kaptak a PADA-tól, valamint Kásler Miklós "Nemzeti Nagyvizit" című hatkötetes odüsszeiáját, ami a honfoglalástól napjainkig fogja össze a magyarság történetét. Utóbbi szintén a PADA támogatásával készült el 39 millió forintból. 

A kiadó, akit Schmitt és Áder is kitüntetett 

A Sakk és Póker könyv borítója.
A Sakk és Póker könyv borítója.
Fotó: libri.hu

A Kairoszt Bedő György alapította 1996-ban. Ő már a rendszerváltás előtt is több évtizedig könyvkiadással foglalkozott. Nemzeti, polgári elköteleződését és munkásságát igazán a második Orbán-kormány megalakulása után kezdték elismerni: 2011-ben még Schmitt Pál, 2013-ban már Áder János adományozta neki a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztjének különböző tagozatait. 

A Kairoszt a 85 éves Bedő György helyett már valószínűleg fia, Bedő Balázs irányítja. A 42 éves Bedő első ránézésre sokfelé mozog az üzleti életben, több mint egy tucat cégben volt már tulajdonos, ügyvezető, felügyelőbizottsági tag és egyéb pozíciókban. Ezek közül a legismertebb az Est Media Nyrt., amelyben igazgatósági tag volt 2014-ig, amíg a vállalkozás el nem adta médiaérdekeltségeit itthon, Bulgáriában és Romániában. 

Bedő 2014 nyaráig igazgatósági tag volt a Dinamo Ventures nevű kockázati tőkealapnak, amelyben szintén vezető tisztségviselő volt egy Mráz Dániel Emánuel nevű férfi, aki név alapján valószínűleg a testvére a Fidesz-közeli Nézőpont közvélemény-kutatót alapító Mráz Ágoston Sámuelnek. 

Ez volt a botránykönyv, nem a szexmániás úszónő 

A Sakk és Póker minden bizonnyal mérföldkő a hazai botránykönyvek történetében. A szerző, Wiedermann Helga kabinetfőnök volt Matolcsy György Nemzetgazdasági Minisztériumában, és állítólag Orbán Viktor kérésére írta meg az unortodox gazdaságpolitika tündérmeséjét.

A néhol krimibe illő fordulatokkal operáló könyv elfogultság nélkül izgalmas és olvasmányos lett, de valószínűleg attól számít igazán történelmi műnek, hogy Wiedermann konkrétan nagyon súlyos bűncselekménnyel vádolta benne Matolcsyt. A sztori szerint a miniszter a Goldman Sachs képviselőivel ebédelt, és valahol az előétel környékén elkotyogta nekik, hogy a kormány újra tárgyalni kezdett az IMF-fel, és erről már értesítették Brüsszelt és Washingtont is.

A beszélgetőpartnerek kezében megállt a vajazókés. Egyikük a mosdót keresve azonnal felállt. Nem tudni, hány telefont eresztett meg, de amikor visszajött, igen gyorsra fogták az ebédet. A szokásos másfél óra helyett 40-50 perc alatt az összes fogással végeztek. A történtek után Matolcsy egészen biztos volt abban, hogy minden korábbi híresztelés igaz: a nagy nemzetközi befektető csoportok életveszélyes támadást indítottak Magyarország ellen.

- írta az exkabinetfőnök a könyvben, amit a megjelenés után röviddel igyekezett cáfolni a Magyar Nemzeti Bank. A közleményben azt írták, hogy Matolcsy nem mondott ilyet konkrétan a beszélgetőpartnereinek, hanem csak több lehetőséget vázolt fel a jövőre nézve.

Érdekesség, hogy azóta ez a közlemény már nem található meg az MNB holnapján, míg más közlemények hiánytalanul megmaradtak az utókornak. De még érdekesebb, hogy a könyvbemutatón maga Matolcsy mondta azt, hogy a kötet nem egy kalandregény, hanem az elmúlt évek története. 

Köszönjük, hogy olvasol minket!

Ha fontos számodra a független sajtó fennmaradása, támogasd az Indexet!