Panamai cég tűnt fel az M4 építése körül

2016.04.25. 16:04

Újabb jogsértések derültek ki az M4-es autópálya építési munkái körül: a Közbeszerzési Hatóság az utóellenőrzés során feltárt számviteli fegyelem megsértése, valamint közbeszerzési jogsértés miatt tesz feljelentéseket. Emellett panamai hátterű cégek is felbukkantak az alvállalkozói körökben, ami alapján a hatóság bejelentést tett a Nemzeti Nyomozó Irodának is - írja az MTI.

A Közbeszerzési Hatóság hétfői közleménye szerint 2016 első negyedévében ellenőrzött beruházások között az M4 autópálya kivitelezési munkáinál fordult elő a legtöbb jogsértés.

A tájékoztatás szerint a helyszíni ellenőrzéseket is magában foglaló, a számlák, a mögöttük álló teljesítések, a feladatban részt vevő gazdasági társaságok és az általuk elvégzett munka, valamint a kifizetett összegekre vonatkozó vizsgálatok során az eddigieken felül újabb és súlyosabb visszaélésekre bukkantak a szakemberek. A hatóság a számviteli fegyelem megsértése miatt tett feljelentésben a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnál komplex adóvizsgálatot kezdeményezett.

Tekintettel arra, hogy az ellenőrzés a fővállalkozóktól az alvállalkozói lánc irányába halad, a projektben még további és kiterjedt vizsgálatokra számíthatnak az érintettek - hívta fel a figyelmet a hatóság. A Közbeszerzési Hatóság az említett lépéseken felül jogorvoslati eljárást kezdeményezett a Közbeszerzési Döntőbizottságnál az M4 kivitelezésében részt vevő alvállalkozók alkalmassági igazolásaival összefüggésben. Ugyancsak jogorvoslati eljárást indított egy másik közbeszerzés esetében a szerződés módosításával járó közzétételi kötelezettség elmulasztása miatti jogsértés orvoslására - áll a közleményben.