Csányi Sándor felkerült a világ leggazdagabbjainak listájára
Csányi Sándor felkerült a világ leggazdagabb embereinek listájára. Ő az első olyan nagyon gazdag magyar, aki már annyira gazdag, hogy odafér a világ leggazdagabbjai közé.
Ami azt illeti, Csányi már korábban a világ leggazdagabbjai között volt, csak mi nem tudtunk róla, az eddigi Forbes-listáknál ugyanis nem vették számításba az OTP-vezér szingapúri cégeit. (Frissítés: valójában számításba vették, csak nem az adott ország cégbírósági adataiból dolgoztak.) És azt hitték, hogy csak 159,5 milliárd forintja van.
Holott ez nem igaz, Csányinak nagyobb a vagyona: egy jelentős részét például éppen Szingapúron tartja. Majdnem akkora összegről van szó, mint amennyit a rakás ismert hazai élelmiszermárkát (Pick, Mizo, Délhús, Csányi Pincészet) tömörítő Bonafarm-csoport ér. Most ezt a részt is hozzáadták eddigiekhez, Csányi Sándor összes vagyonát 287,9 milliárd forintra becsülve. Ezzel megugorja a Forbes World's Billionaires nevű lista küszöbét, ahol 1 milliárd dollár a beszálló.
Arról, hogy fel fog kerülni, korábban már szólt a magyar Forbes, sőt, az egész felterjesztést is ők intézték. Itt érhető el az első szupergazdag magyarról szóló leírás a Forbes.com oldalán.