Benedek
-2 °C
14 °C

Ezért aztán kár volt forradalmat csinálni

000 Par8300543
2016.05.02. 11:36
Két évvel a 2014-es forradalom után az ukránok egyre rosszabbul élnek, az ország a permanens csőd szélén táncol, és a korrupció és a belpolitikai káosz miatt már az IMF sem hajlandó fizetni. Ezt azonban nemcsak az oroszoknak és a háborúnak köszönhetik, hanem az Ukrajnát kezükben tartó oligarcháknak is, akik köszönik szépen, jól vannak, és mindent megtesznek, hogy továbbra is zsákszámra tudják kilapátolni a pénzt az államkasszából. Így pedig előállt az a furcsa helyzet, amikor a népnyúzó IMF és a népnyúzó oligarchák közül kell választania annak az ukrán vezetésnek, amelyet egyébként egy oligarcha elnököl, tagjainak jelentős része pedig a többi oligarcha zsebében van.

Amikor a kijevi tüntetők 2014 elején véres harcok árán elkergették a kelet-ukrajnai oligarchák bábjaként és az oroszok kiszolgálójaként funkcionáló Viktor Janukovics elnököt, azt szerették volna, hogy az országuk egy kicsit jobban hasonlítson Nyugat-Európára, és jóval kevésbé Oroszországra. Tehát nagyjából ugyanazt, mint 2004-ben, amikor először - akkor még békés tüntetésekkel - elkergették az akkori választást elcsaló Janukovicsot.

Az eredmények csak annyiban különböznek, hogy másodszorra még rosszabbul sült el a dolog. Az első, narancsos forradalom csak szépen lassan és fokozatosan belefulladt a korrupcióba és az oligarchák és érdekcsoportok gazdasági és politikai machinációiba, hogy aztán Janukovics visszatérjen. A második Majdan után viszont személyesen egy offshore-ozó oligarcha foglalta el az elnöki széket, az ukránok pedig kaptak mellé egy háborút a nyakukba, megspékelve a gazdasági összeomlással és egy megszorításokkal teli IMF-mentőcsomaggal.

A változás legnagyobb ellensége pedig nem is feltétlenül Oroszország. Az igazi gazdasági háborút az intézményesült oligarchia, a hamisítatlan kelet-európai rablógazdálkodás, a mindent átszövő korrupció, a szovjet idők és a zavaros kilencvenes évek jegyeit magán hordozó gazdaságszerkezet ellen kellene megvívni. Ebben a háborúban azonban még rosszabbul állnak az ukránok, mint az oroszokkal szemben.

Az ország vergődésének legutóbbi fejezeteként áprilisban még egy jó kis belpolitikai válság is belefért, közben pedig Európa is egyre inkább hátat fordít. Úgyhogy jelenleg még a 2014-es forradalom legnagyobb hívei sem látják, hogy lesz egyszer normális ország Ukrajnából.

Két éve a tönk szélén

Bár a forradalom megtérülési ideje valóban hosszabb szokott lenni, mint egy-két év, Ukrajna esetében nemhogy a fény az alagút végén, de igazából még a prosperitáshoz vezető alagút bejárata sem látszik.

A gazdasági adatok egészen lesújtóak. 2014-ben 6,6 százalékkal, tavaly pedig 9,9 százalékkal csökkent a GDP. Az életszínvonal bezuhant: a bérek reálértéke 25, a nyugdíjaké 40 százalékkal esett vissza. A kiskereskedelmi forgalom tavaly 16,8 százalékkal csökkent, a beruházások 40 százalékkal estek vissza. A feketegazdaság egyes becslések szerint 60 százalékra tehető.

A hrivnya értéke harmadára zuhant a dollárral szemben, az infláció tavaly meghaladta a 40 százalékot, az alapkamat 22 százalék (volt 30 is). 2013 végén még a GDP 40 százaléka volt az államadósság, ma 100 fölött van - még úgy is, hogy Ukrajna a csőd tornácán egy jelentősebb adósságleírásban állapodott meg hitelezőivel.

Az igazsághoz persze hozzátartozik, hogy a bajok jóval a kijevi tüntetések előtt kezdődtek, hiszen jólétben élő nép igen ritkán lázad fel. Az eleve elmaradott és szegény ország egészen brutális, 14 százalékos recessziót élt át 2009-ben, és az átmeneti talpra állás után 2012-ben stagnálni kezdett a gazdaság.

Ezt tovább súlyosbította, hogy egy évvel később Oroszország elkezdte zsarolni az ukránokat az Európai Unióhoz való közeledés miatt. 2014-re pedig Ukrajna már kvázi háborúban állt legfőbb gazdasági partnerével, aminek során elvesztette az ellenőrzést az ország gazdaságilag legfontosabb része, a jelentős nyersanyagkincsekkel bíró keleti Donyec-medence felett, miközben irtózatos pénzeket volt kénytelen költeni a katonai műveletekre.

Az oroszok és az ukránok mára szinte minden termékre kereskedelmi embargót vezettek be a másikkal szemben, áruforgalmuk 98 milliárd dollárral csökkent. Ami igen nehezen érinti a rendkívül exportfüggő ukrán gazdaságot, mert egyrészt jóval nehezebben tudják eladni termékeiket a fejlettebb nyugati piacokon, másrészt az orosz import jó része nyomott áron jött. Az már csak hab a tortán, hogy a legfontosabb exporttermékeik, a vasérc és acéltermékek, illetve a kukorica és gabona világpiaci árai jó nagyot estek az utóbbi években.

Segít a nép barátja, az IMF

A fentiek fényében annyira nem is meglepő, hogy Ukrajna az utóbbi két évben kétszer ment kis híján csődbe. Ezért először 2014 áprilisában egy 17 milliárd dolláros, majd 2015 márciusában egy újabb, 17,5 milliárdos mentőcsomagról állapodtak meg a Nemzetközi Valutaalappal.

Ugyanakkor az IMF természetesen feltételek teljesüléséhez köti a pénz kifizetését, és mivel a kijevi kormányt nem fűti eléggé a reformhevület, eddig csak a pénz egy kis részét (összesen nettó mintegy 6 milliárd dollárt) utalták át. A legutóbbi részlet több mint fél éve, tavaly augusztusban érkezett. Februárban a Valutaalap közölte, hogy amíg nem lesz kormányzóképes vezetés Ukrajna élén és nem kezdik el kicsit komolyabban venni a korrupció elleni harcot, nem is fognak megnyílni a pénzcsapok.

Ahogy szokott lenni, az IMF által megkövetelt kiigazítások - a költségvetési hiány lefaragása, dereguláció és piaci liberalizáció - nagyon népszerűtlenek lennének és rövid távon még lejjebb vinnék az életszínvonalat. Azonban az ukrán vezetés nem azért nem hajtja végre a reformokat, mert a lakosság jólétét félti, hanem mert a velejéig korrupt államigazgatás és gazdaságszerkezet felrázása nagyon sok, nagyon fontos és nagyon gazdag ember érdekeit sértené.

A forradalom ugyanis hiába követelt néhány vezéráldozatot, az Ukrajnát a rendszerváltás óta irányító oligarcharéteg alapvetően megtartotta hatalmát. Olyannyira, hogy közülük került ki az új elnök, Petro Porosenko is (bár tény, hogy demokratikus választás útján, de erős hátszéllel). Az oligarchák hatalmának megtörése pedig legalább olyan nehéz, mint Oroszországé.

Míg Magyarországon (vagy például Oroszországban) a politika termeli ki és buktatja meg az oligarchákat, addig Ukrajnában az oligarchák uralják a politikát és a gazdaságot is. Befolyásukat jelzi, hogy 2008-ban egy becslés szerint 50 ember kezében volt az ukrán gazdaság 85 százaléka. Hozzájuk képest Csányi Sándor kismiska, Mészáros Lőrinc meg legfeljebb egy gyenge stróman.

Ez a réteg 25 éve gond nélkül gazdagodik az állam és a társadalom maradék 99 százalékának kárára. Most azonban az IMF el akarja venni a játékukat: a reformok végrehajtása után ugyanis sokkal nehezebb lenne ugyanannyit lopni, mint eddig. Tehát az a paradox helyzet állt elő, hogy

az előszeretettel népnyúzónak beállított IMF fájdalmas reformjai állnak szemben a valóban népnyúzó oligarchák és regionális kiskirályok intézményesített közvagyon-lenyúlásával.

Régi motorosok

A forradalom után hatalomra jutott ukrán vezetés nem igazán a politikai értelemben szűz reformerekből áll. Porosenko amellett, hogy az ország egyik leggazdagabb embere, 1998 óta aktív a politikában. A narancsos forradalomban is részt vett, de 2012-ben már Janukovics gazdasági minisztere lett, tehát bármelyik térfélen kész játszani. Nemrég az is kiderült róla, hogy a biztonság kedvéért van offshore cége Panamában.

A gázhercegnő

Timosenkóról egyébként annyit, hogy később lepaktált az oroszokkal, és hátba szúrta a narancsos forradalom másik vezéralakját, Viktor Juscsenkót. 

Az amúgy oroszbarát Janukovics 2010-es elnökválasztási győzelme után börtönbe záratta, mégpedig pont arra hivatkozva, hogy lepaktált az oroszokkal(!).

2014-ben amnesztiát kapott, azóta óta próbálja magát visszanavigálni a politikai fősodorba. Állítólag mostanában Ihor Kolomojszkijjal szövetkezik (róla később).

Politikai karrierje előtt eszetlen vagyont szerzett a földgázbizniszben, emiatt gázhercegnőnek is nevezték. Erősek a kétségek afelől, hogy vagyonát tisztán szedte össze, ami az ukrán gázbiznisz ismeretében nem véletlen.

A napokban megbukott Arszenyij Jacenyuk, aki a forradalom óta töltötte be a miniszterelnöki posztot, 2001 óta lavírozik az ukrán politikában. Nemrég még a narancsos forradalom később megbukott sztárjának, Julija Timosenkónak a jobbkeze volt. Ma viszont egyes pletykák szerint már az ukrán főoligarcha, Rinat Ahmetov “támogatja”, aki mellesleg Janukovicsot is irányította, és a rossz nyelvek szerint a Kremlhez és a kelet-ukrajnai szakadárokhoz is közel áll. Ők ketten pedig csak a jéghegy csúcsa, a felsorolást hosszan lehetne folytatni.

Azt a kevés külsőst, aki a forradalom óta bekerült az ukrán vezetésbe, már mind kidobta a rendszer. A legutóbbi áldozat az áprilisi kormányátalakítás során az Egyesült Államokból hazatelepült Natalja Jareszko pénzügyminiszter volt, akit nyugaton gyakorlatilag a reformok arcaként ismertek. Februárban a szintén eltökélt reformerként számon tartott, litván származású gazdasági miniszter, Aivaras Abromavicius dobta be a törölközőt. Ő pont azért került a kormányba, mert külföldiként nem süllyedt még el az ukrán üzleti és politika élet mocsarában (Jareskóhoz hasonlóan a kinevezése előtt kapott állampolgárságot). Végül arra hivatkozva mondott le, hogy a jelenlegi vezetés nem sokban különbözik a régitől, ugyanúgy próbálja rajta tartani a kezét a közpénzeken.

Abromavicius állítása szerint akkor vesztette el az irányítást saját minisztériuma fölött, amikor hozzá került az állami gázcég, a Naftogaz, illetve 60 másik posztszocialista vállalatbehemót kontrollja. Ezek hagyományosan az oligarchák és a politikai pártok pénzszivattyúi, ezért Porosenko szárnysegédjei nem akarták hagyni, hogy Abromavicius szakmai alapon döntsön vezetőik személyéről. Mindezt nyomatékosítandó hirtelen felszívódtak testőrei is.

Nincs ideológia, csak anyagi érdek

Bár az állami szektor továbbra is a GDP felét termeli Ukrajnában, gyakorlatilag a szovjet idők óta teljesen rezisztens bármiféle komolyabb átalakítással szemben. Ahogy a gazdasági miniszter is szembesült vele, az ukrán politikai klíma nem kedvez a reformhevületnek.

A nagyvállalatokat hagyományosan az oligarchák uralják, akik zsebükben tartják a politikusokat is. Ez utóbbi miatt nem is annyira a pártkötődések az érdekesek a parlamentben, hanem hogy melyik képviselő kinek az embere. Nem ritka, hogy szavazások előtt a különböző oligarchák klikkjei kivonuljanak egy kis eligazításra. Abromavicius például úgy fogalmazott, hogy az ukrán képviselők fele politikát, a másik fele pénzt csinálni jár a parlamentbe.

Hasonlóan fontos a média fölötti kontrolljuk, a nagy országos és helyi tévécsatornák jól körülhatárolható oligarchikus körök kezében vannak, így gyakran kézi vezérléssel tudják (vagy legalábbis próbálják) irányítani a közvéleményt. Porosenko is elsősorban tévécsatornáján keresztül navigálta nyerő pozícióba magát. Leginkább annak köszönheti az elnöki posztot, hogy az oligarchák közül elsőként állt be tévéjével a kijevi tüntetők mögé, azaz jó érzékkel tett Janukovics bukására.

Ahogy egy ukrán aktivista fogalmazott, az országban

nincsenek egyértelmű pártálláspontok, nincsenek valódi politikai viták vagy ideológiai összecsapások, csak rideg és kemény anyagi érdekek,

valamint ezek köré szerveződő rövid távú szövetségek vannak a különböző oligarchikus érdekcsoportok között. Ezen csoportok pedig minden pártban és a kormányzatban is jelen vannak, ráadásul befolyásuk messze meghaladja a reformerekét. Bizonyos szempontból tehát a reformpárti technokraták és az oligarchák összecsapása zajlik Ukrajnában, és bár az előbbiek a nyugati hátszél miatt érnek el sikereket, illetve a reformok látszatának fenntartása végett kapnak bizonyos engedményeket, a jelenlegi viszonyok mellett nyerni nem fognak tudni.

Ennek pedig már hosszú ideje az ukránok azon 99 százaléka issza meg a levét, akik nem tudtak elég közel kerülni a húsosfazékhoz.

Amikor az oligarcha oligarchátlanít

Porosenko bizonyos szinten azért harcot indított az oligarchák ellen, részben a látszat végett, részben pedig már csak azért is, hogy meggyengítse azokat az erőközpontokat, amelyek veszélyt jelenthetnek rá.

Ugyanakkor ennek erős korlátait jelzi, hogy amikor az egyik legbefolyásosabb oligarchát, Dmitri Firtast nem sokkal a forradalom után, de még az elnökválasztás előtt Ausztriában őrizetbe vették egy pénzmosási ügyben, Porosenko azonnal Bécsbe repült. A vizit célja az volt, hogy a büntetőügyben nyújtandó szívességekért és otthoni ügyeinek elsimításáért cserébe megszerezze Firtas tévécsatornájának támogatását a választásra. Más szóval: az egyik oligarcha behódolt a másiknak, hogy elnök lehessen.

Ügyesebb, mint a MET

Kolomojszkij Ukrajna második leggazdagabb embere. Egyebek mellett az állami többségi tulajdonú Ukranafta olajcégen keresztül szedte meg magát. Az ukrán sajtó értesülései szerint a cég a piaci ár alatt adta az olajat Kolomojszkij egyik bankjának, amely aztán továbbértékesítette az árut Ukrajna egyetlen olajfinomítójának, ami szintén az oligarcha kezében van. Utána pedig sokszoros áron visszaadta az államnak.

A lényegét tekintve hasonló modell, mint Magyarországon a MET, bár Kolomijszkij becsületére legyen mondva, hogy ő legalább megfinomította az árut, tehát volt hozzáadott érték.

Egy másik befolyásos oligarchát, Ihor Kolomojszkijt Porosenko először kormányzónak nevezte ki, majd hirtelen menesztette, miután a színfalak mögött összekaptak.

Maga Porosenko azt állítja, hogy több mint két és félezer korrupt hivatalnokot ítéltek el a forradalom óta, de valamiért nyilvánosan nem hozzáférhető, hogy kikről van szó, az elnöki hivatal pedig nem akar beszélni a részletekről. Az államügyész hivatala 2014 óta a Janukovics-rezsim egyetlen magas rangú tagját sem meszelte el, sőt a volt elnök haverjainak és fiának, Alekszandr Janukovicsnak a kelet-ukrajnai érdekeltségei azóta is gond nélkül működnek.

Bár korábban voltak arra utaló jelek, hogy történik valami - júniusban létrehoztak egy korrupcióellenes hivatalt, illetve törvényt hoztak a szovjet idők óta basáskodó hivatalnok-kiskirályok eltávolításáról -, ezeknek a lépéseknek eddig nem sok látható haszna volt.

Az igazi gáz

Sehol nem jelenik meg olyan egyértelműen az oligarchák-IMF-Oroszország-életszínvonal négyes szembenállása, mint a gáziparban. Ukrajna 2014 előtt áron alul kapta a gázt, ami az ukrán politikai elit számára az istenadta nép megvásárlásának, Oroszország számára pedig az Ukrajna fölötti befolyásszerzésnek az eszköze volt. Ráadásul az eleve olcsó gázt az ukrán állam még jól meg is támogatta, és a világpiaci ár tizedéért adta a végfelhasználóknak, hatalmas lyukat ütve ezzel a költségvetésen.

Ez ördögi kört teremtett: az állami támogatás túlfogyasztáshoz vezetett, és méretes csapás volt a gazdasági hatékonyságra is. És bár ennek árát az adófizetők állták, ugyanezen adófizetők hozzászoktak az olcsó gázárhoz, így az emelés politikai öngyilkossággal ért volna fel. Mindemellett pedig az egész biznisz homályos hátterű gázkereskedő cégeken keresztül folyt, amiből a hasznot természetesen az oligarchák fölözték le.

Köztük például Dmitri Firtas, valamint vele együtt állítólag a Magyarországon Szeva bácsiként ismert hírhedt gengszter, Szemjon Mogiljevics is (kettejük áldásos tevékenységének magyar szálai is vannak bőven, erről itt írtunk részletesen). Amikor tehát Porosenko lepaktált Firtassal, kvázi az ukrán gázmaffiával paktált le. Azzal a gázmaffiával, amelynek vezetői irányítják Porosenko oroszbarát ellenzékét a parlamentben, és Janukovics alatt befolyásos pozíciókat viseltek. Az ideológia tényleg nem számít, csak a pénz és a hatalom.

A reformok működnek

Tény azonban, hogy történtek előrelépések a szektor feletti oligarchikus befolyás megtörésére. Ez azonban egyelőre az átlagemberek számára csak fájdalommal járt. A gázárakat az IMF követelésére négyszeresére emelték, ezt követően az ipari gázfelhasználás 38, a lakossági 33 százalékkal esett. A Naftogaz becslései szerint az idén további 20 százalékos csökkenés várható. Ha ez bekövetkezik, Ukrajna képes lesz kielégíteni saját fogyasztásának kétharmadát. A maradék behozatalt pedig diverzifikálták, egyre kevesebb orosz gázt vesznek.

Ukrajna jelentősebb olajkészletekkel is rendelkezik, de ahogy a gáziparban, a kitermelés állapota az évtizedes rablógazdálkodás miatt itt is leharcolt. A fejlődésre tehát lenne lehetőség, azonban ahogy egy reformpárti képviselő fogalmazott, az átalakítás “egy lépést halad előre, kettőt hátra”. Korábban az ország kilenc alkalommal tett ígéretet az IMF-nek a gázáremelésre, de végül egyszer sem sikerült tartósan betartani.

Mindazonáltal a gazdaság egészét tekintve a helyzet sokat javult. Mivel az áremelés után a földgáz világpiaci ára nagyjából felére csökkent, mára már piaci árakon van a gáz Ukrajnában (sőt, májustól hivatalosan is felszámolják az állami támogatási rendszert). Elsősorban ennek köszönhető, hogy sikerült eltüntetni az ország jelentős fizetési mérleg hiányát, a költségvetési hiány pedig 10-ről 2 százalékra zuhant. A kelet-ukrajnai háború befagyott, a hosszú recesszió után idénre már növekedést várnak az országban. Februárban például újra nőni kezdett az ipari termelés, a munkanélküliség 10 százalék alá csökkent, az infláció is normális szintre esett. Persze Nyugat-Európa még messze van, de legalább mintha megindult volna valami.

Bár ne működnének

Azonban az ukrán politikai élet nem hazudtolta meg önmagát: amint elkezdtek kicsit jobban menni a dolgok (értsd: már nem táncolt a közvetlen csőd szélén az ország), a kormánykoalíció tagjai elkezdtek egymás torkának esni. Porosenkóék először csak a reformereket nyomták ki a vezetésből, majd áprilisban hosszú vergődés után megbukott az amúgy elképesztően népszerűtlen Jacenyuk is. Utódja Porosenko bizalmasa, a kormányt pedig az oligarchaelnök lojális katonáival töltötték fel. 

Más szóval Porosenko elkezdte ugyanazt csinálni, mint Janukovics, csak ő az oroszok helyett nyugatra próbál nyalni. Európát pedig, ahogy azt a holland népszavazás eredménye is mutatja, egyre kevésbé érdekli, hogy hogyan vergődik Ukrajna.

Az utólag a méltóság forradalmának elnevezett 2014-es események tehát sem méltóságot, sem gazdagságot nem hoznak Ukrajnának. És akkor arról még nem is volt szó a mindennapok korrupciójáról, az oligarchák alatt tevékenykedő, “középszintű” közpénzrablókról, a bürokráciáról és a társadalom általános állapotáról és hozzáállásáról.

Kicsit több, mint két évvel a Majdan után úgy tűnik, hogy a történtek hatásait még a gengszerváltás kifejezéssel sem lehetne leírni, mivel a gengszterek közül is csak egy-két nagy halat sikerült leváltani, a maradék a helyén maradt.  Amíg ez így marad, addig teljesen mindegy, hogy az oroszok az ország mekkora részét foglalják el, vagy hogy milyen szerződéseket ír alá Kijev az EU-val, Ukrajna ugyanolyan elátkozott hely lesz, mint eddig volt.

Köszönjük, hogy olvasol minket!

Ha fontos számodra a független sajtó fennmaradása, támogasd az Indexet!