Jöhet a totális titkosítás az állami cégeknél
A kormány szándékai szerint szinte minden közpénzből működő állami vállalat gazdálkodási adatai titkosíthatóak lennének – derült ki a 2017. évi költségvetést megalapozó törvényjavaslatból, amelynek vonatkozó rendelkezését a 444 szúrta ki.
Az úgynevezett 99-es paragrafus szerint a köztulajdonban álló állami vállalatokra vonatkozó mostani szabályozás azzal egészülne ki, hogy „központi pénzügyi vagy külügyi érdekből” a „vagyonkezelési feladathoz kapcsolódó szerződések” nem lennének megismerhetőek.
A javaslat szerint a titkolózás lehetőségével azok a vállalatok élhetnének, amelyek energetikai, központi adatgyűjtő és feldolgozó vagy távközléshez kapcsolódó tevékenységet végeznek. Ezek a vállalatok lényegében bármilyen adat kiadását megtagadhatják, ami a működésükhöz kapcsolódik.
A törvényjavaslat indoklása szerint erre azért lehet szükség, mert bizonyos nyilvánosságra kerülő adatok piaci érdeksérelmet okozhatnak a vállalkozásnak, azon keresztül pedig a nemzetgazdaságnak, más társaságokat pedig "indokolatlan piaci előnyhöz" juttathatna.