Mégis növelik az olajkitermelést a szaúdiak

2016.05.11. 09:46

Bár nemrég még arról volt szó, hogy az olajkitermelő országok ismét kartellezésbe kezdenek, és a kitermelés csökkentésével fogják felhajtani az olajárat, a szaúdiak most úgy tűnik, mégsem hajlandóak leállni. A szaúdi állami olajcég vezetője legalábbis arról beszélt, hogy növekszik az olaj iránti kereslet a világon, és ezzel nekik is lépést kell tartaniuk, úgyhogy az év hátralevő részében többet fognak termelni. 

Amin Nasszer ezt külföldi újságírókkal közölte a részleges tőzsdére vezetés álló cég székházában - írta a BBC. Vélhetően a részvénykibocsátás is szerepet játszhat a termelés növelésében, a szaúdiak így akarják felhajtani a cég árát, és ezáltal maximalizálni a részvényeladáson megszerezhető pénzt. Egyes várakozások szerint a piac több mint 2 ezer milliárd dollárra fogja beárazni a Saudi Aramco nevű céget, ami a tőzsdei értéke alapján legnagyobb technológiai vállalat, az Apple értékének négyszerese.

Ha a szaúdiak növelik a kitermelést, az megtorpanthatja az utóbbi hetek világpiaci olajáremelkedését. Ennek a jelei már szerdán is látszódtak. Mindez jó hír lenne az olajjal nem rendelkező országok és az autósaik számára, hiszen ez lefelé hajtja az üzemanyagárakat. Ugyanakkor nagyon rossz lenne például Vlagyimir Putyin orosz elnöknek, aki a nagy háborúzásban kezd kifogyni a pénzből, más exportterméke meg nem nagyon van.

A lépés abból a szempontból is érdekes, hogy Szaúd-Arábia mostanság pont azt hangoztatja: az olaj ideje lejárt, emiatt modernizálni fogja a gazdaságát és távolodni fog a nyersanyag-kitermeléstől. A sors iróniája, hogy a gazdaság többi szektorának fejlesztéséhez viszont növekvő olajbevételekre van szükségük, ezért minden dollárt ki kell sajtolniuk a Saudi Aramcóból.