Ezért nyomasztja Tarlóst a kormány buszügyben

2016.05.11. 15:05

Nemzeti autóbusz-gyártási stratégia kidolgozásáról és végrehajtásáról határozott a kormány a magyarországi buszgyártás versenyképessége érdekében - közölte a kormányszóvivő szerdán, a kormányülés szünetében az MTI-vel.

Kovács Zoltán azt mondta: a kabinet a következő három évben olyan buszgyártási stratégiát dolgoz ki és hajt végre, amely biztosítja, hogy a magyar buszgyártás minőségi és mennyiségi szempontból egyaránt helyt állhasson a rendkívül éles nemzetközi versenyben.

A szóvivő hozzátette: a Budapesttel folyó tárgyalásokon is azt kérték, hogy a főváros vegye figyelembe ezt a nemzetgazdasági szempontból kiemelkedő fontosságú kormányzati szándékot.

Megkerestük Tarlós István főpolgármestert, aki elmondta, hogy a kormány múlt pénteki döntése azt is lehetetlenné tette, hogy a magyar buszgyártó Mabi Busztól vásároljon a főváros buszokat. A buszvásárlásra szánt hitel kormányengedélyének megvonása ugyanúgy vonatkozik a lengyel Solaris buszokra, mint a magyar Mabi buszokra is.

Buszbox magyar módra

Mint arról kedden beszámoltunk, hetek óta próbálja elérni a kormány a fővárosnál, hogy ne olcsó lengyel Solaris buszokat vásároljon pótlóbusznak a 3-as metró felújításának idejére, hanem szervezze ki az egész pótlást egy szolgáltatónak, aki majd eldönti maga, milyen buszokat vesz.

1601485 619010924824066 654658011 n
Fotó: BKK

Tarlós erre nem volt hajlandó, mert nem látta biztosítottnak, hogy a szolgáltatói tendert be lehet fejezni a pótlás indulásáig, ráadásul a BKV sokkal drágábbra hozta ki, mint a buszvásárlást. 

A kormány erre megvonta korábbi engedélyét, hogy a főváros hitelt vehessen fel a buszra.

A főváros erre úgy válaszolt, hogy inkább összekaparja a pénzt 110 buszra, a többit átcsoportosítja más vonalakról. A kiszervezést pedig csak akkor fogadja el, ha a kormány kifizeti az esetlegesen keletkező többletköltséget, legyen az akármennyi.

A fővárosi közgyűlés csütörtökön hoz döntést az ügyben.