Vizsgálja az MNB-alapítványokat az ügyészség

2016.05.17. 16:06

A Fővárosi Főügyészség kedden törvényességi ellenőrzési eljárást kezdett a Magyar Nemzeti Bank hat alapítványával szemben, amiért a közpénzből létrehozott szervezetek nem írtak ki közbeszerzéseket az amúgy botrányosan drága megrendeléseikre.

Az ügyészségen Tóth Bertalan MSZP-s képviselő kezdeményezte a vizsgálatot április 27-én. Ibolya Tibor fővárosi főügyész kedden tájékoztatta a képviselőt arról, hogy elrendelte a vizsgálatot, és le fogják folytatni az eljárást - derült ki a párt által az Indexhez eljuttatott dokumentumból. 

A Magyar Nemzeti Bank alapítványainak pénzosztogatási botrányával kapcsolatos összes cikkünket megtalálja itt.

Arról, hogy az MNB-alapítványok hogyan szórhatták közbeszerzés nélkül a pénzt, itt írtunk részletesen. Röviden az a történet, hogy a jegybank 260 milliárdjából gründolt szervezetek úgy gondolták, a magyar nemzet bankjának vagyona nem közpénz, ezért nem vonatkoznak rá a közbeszerzési szabályok. Később azonban a Kúria kimondta, hogy márpedig közpénzről van szó, ebből pedig következik, hogy közbeszerzést kellett volna kiírni az értékhatár feletti költésre. 

jelenleg hatályos közbeszerzési törvény szerint a szolgáltatások és áruk beszerzése esetén 8 millió, építési munkák esetén pedig 15 millió forint felett kötelező közbeszerzést kiírni. Ilyenből bőven volt az MNB-alapítványoknál, ráadásul ezek sokszor olyanok zsebében kötöttek ki, akik elég közel állnak Matolcsyhoz. Az alapítványoktól április elején kikértünk egy tételes listát a közbeszerzéseikről, de ezt azóta sem küldték meg.

Nagyon azonban nem üthetik meg a bokájukat. Ha kiderül, hogy az MNB alapítványai elmulasztottak közbeszerzés kiírni a nagyobb kiadásaikra, akkor legfeljebb a közbeszerzések értékének 15 százalékának megfelelő összegre bírságolhatják őket, plusz semmissé válik a szerződés. 

Az MNB 260 közpénzzel kitömött alapítványainak pénzszórásáról korábban már számos botrányos dolog napvilágot látott, mióta kénytelenek voltak kiadni szerződéseik listáját.  Legutóbb például az derült ki, hogy Matolcsy György alapítványai több ezer példányt vásároltak saját könyvéből, amit amúgy az ő pénzükön adtak ki több tízmillióért.

De azt is megtudhattuk, hogy a jegybankelnök személyesen döntött az egyik alapítvány befektetéseiről, holott korábban azzal védekezett, hogy neki nem volt köze a pénzosztáshoz. A pénz egy jelentős része pedig Matolcsy unokatestvérének, Szemerey Tamásnak a bankjába vándorolt, aki az olcsó alapítványi és jegybanki forrásból saját és haverjai cégeit hitelezte. Ami amúgy elvileg tilos.

 Az alapítványok kuratóriumait és felügyelőbizottságait irányító szűk, Matolcsyhoz ezer szálon kötődő kör tagjait itt mutattuk be. Az egyik kuratóriumi tag, a Lentner Csaba volt MIÉP-képviselő a napokban az Echo tévén teljesen nyíltan beszélt arról, hogy az MNB-alapítványok közgondolkodás-formáló tevékenységére a Fidesz 2018-as választási győzelme érdekében van szükség.