Európai kézbe kerülhet a hírhedt génmódosító

2016.05.23. 07:59

Amint az várható volt, a német Bayer gyógyszergyár ajánlatot tett a Monsanto amerikai vegyipari cégre, amelyet nálunk elsősorban a génmódosított vetőmagjairól ismernek, és ezek miatt rettegnek tőle.

A korábbi pletykákban szereplő összeg másfélszeresét, 62 milliárd dollárt (17,4 ezer milliárd forintot, azaz nagyságrendileg két évnyi magyar költségvetést) áldoznának az üzletre, amivel a világ legnagyobb vegyipari konszernje jönne létre - írta a Reuters.

Az összeolvadás fő indoka, hogy a vegyiparban az utóbbi időben több hasonló, gigavállalatokat létrehozó tranzakció történt, például a kínai nemzeti vegyipari vállalat februárban megvette a svájci Sygentát 43 milliárd dollárért. Ha a Monsanto és a Bayer versenyben akarnak maradni, akkor jobban járhatnak, ha egyesülnek. 

Ugyanakkor a dolognak nem mindenki örül felhőtlenül. A Bayer egyik nagyrészvényese például "arrogáns birodalomépítéssel" vádolta a céget.

A 96 milliárdosra taksált német cég részben hitelből, részben részvénykibocsátással fedezné a hatalmas összeget. A számítások szerint az összeolvadás évi 1,5 milliárd dollárral javítaná a két cég eredményét.

Ha sikerülne nyélbe ütni az üzletet, az komoly változást hozhatna a mezőgazdaságban használatos vegyszerek piacán, mivel egy kézbe kerülne egy sor jelentős növényvédőszer, például a Monsanto Roundupjának és a Bayer-féle Sivantónak a gyártása.

A Monsantónak azért is megérheti az alku, mert ezzel kiszélesedhetne a jelenleg szinte teljesen mezőgazdaságra utalt portfóliója. A mezőgazdaságra utalt vállalkozásoknak kifejezetten nagy bevételingadozásokkal kell számolniuk, a termények dinamikus árváltozásai ugyanis minden más mezőgazdaságban használt termék árát is magukkal húzzák a traktoroktól a gyomirtókig.

Ezt meg is érezte a Monsanto mostanában, mivel a szója és a kukorica árcsökkenése miatt megcsappant a kereslet a vegyszereik iránt, és februárjukat 13 százalékos gyengüléssel zárták a tavalyi év azonos időszakához képest. 

Az üzlettel egyébként abból a szempontból érdekes ellenmondás jönne létre, hogy így európai kézbe kerülne a világ legismertebb génmódosítottvetőmag-gyártója, miközben a kontinensen a legtöbb ilyen termény nem engedélyezett. Dacára annak, hogy egyes kutatások szerint ezektől egyáltalán nem kell félni.