Fogadjunk, hogy nem itt nyaral idén

Bár egyelőre elég homályos, hogy pontosan mi történt az EgyptAir múlt héten a Földközi-tengerbe zuhant gépén, egy biztos. Akár terrorcselekmény, akár műszaki vagy pilótahiba okozta a gép lezuhanását, az újabb tragédia mindenképpen elég rossz fényt vet az egyiptomi légitársaságra, és ismét elriaszthatja a külföldi turistákat az országtól.

Az utóbbi időben pedig kezd egy kicsit sok lenni a katasztrófákból és a légi incidensekből.

• Mindössze másfél hónap telt el azóta, hogy az EgyptAir egy másik gépét eltérítette egy kamu-robbanóövet viselő férfi. Bár végül kiderült, hogy csak régóta nem látott feleségéhez akart eljutni, az eset komoly kétségeket vetett fel az EgyptAir biztonságosságával kapcsolatban.
• Tavaly októberben az orosz Metrojet társaság Sarm-es-Sejkből induló gépét felrobbantották, a merényletben 224-en meghaltak. Oroszország ezután felfüggesztette az Egyiptomba tartó légi forgalmat.
• Szeptemberben a Sínai-félszigeten az egyiptomi biztonsági erők mexikói turistákat öltek meg, miután összetévesztették őket a térségben tevékenykedő dzsihadistákkal. Az akcióban 12-en vesztették életüket.

Ilyen klímában nyilván nem a legvonzóbb úti cél az amúgy kitűnő látványosságokkal rendelkező ország. Ez már a mostani katasztrófa előtt is érzékelhető volt: az év elején nagyjából feleannyian érkeztek, mint 2015 hasonló időszakában. Aki jött, az is jóval kevesebb maradt Egyiptomban, mint a korábban megszokott: 9,2-ről 5,5-re csökkent az egy turistára jutó vendégéjszakák száma. A sarm-es-sejki reptér forgalma 65 százalékkal esett vissza, de Hurghada is elvesztette látogatói ötödét.

Ha pedig nem jönnek a turisták, annak nagyon komoly gazdasági következményei lehetnek az amúgy is nehéz helyzetben lévő Egyiptom számára.

Nincs náluk a dollár

Az egyiptomi turisztikai szektor közvetlenül az ország GDP-jének hat százalékát, de közvetett hatásaival együtt az egyiptomi gazdaság több mint tizedét (11,3 százalékát) adja. A szektorban egymillióan dolgoznak, de közvetlenül további kétmillió embernek ad munkát. Ezzel a turizmus a 90 milliós országban a teljes foglalkoztatás 10 százalékáért felel – derül ki az Utazási és Turisztikai Világtanács országjelentéséből (.pdf). Az ágazathoz köthető az egyiptomi befektetések 12,5 százaléka is.

Mindennel együtt tehát 

Így pedig elég komoly károkat okoz a turisták távolmaradása, és minden ilyen katasztrófa egy újabb rúgás a szektornak.

Az ország jelenlegi helyzetében pedig már csak azért is kiemelten fontos a turizmus, mert ez Egyiptom egyik legfőbb keményvaluta-forrása. Az ország kereskedelmi és fizetési mérlege ugyanis hosszú évek óta jelentős hiányt mutat. Miután pedig a behozatalért nem tud saját pénznemével fizetni, ez azt is jelenti, hogy minden évben több kemény valutát, jellemzően dollárt kénytelen kiadni a kezéből, mint amennyi befolyik.

E tekintetben pedig kiemelten fontos lenne, hogy jöjjenek a turisták, és hozzák a dollárt és eurót, hogy enyhítsék a külső finanszírozási kényszert. Hiszen a kormányzati adatok szerint az országba érkező kemény valuta nagyjából ötöde a turizmusból származik.

A baj pedig jelenleg elég nagy. A Világbank áprilisi jelentése szerint Egyiptom

A jegybank és a kormány úgy próbál reagálni erre a problémára, hogy megnehezítik a kemény valutához való hozzáférést, illetve az árubehozatalt. Azonban a probléma fő forrása, hogy a hazai ipar nem tudja kielégíteni a keresletet, ezért aztán az importkorlátozó lépések a félelmek szerint könnyen áruhiányhoz, árnövekedéshez és a kisvállalkozások ellehetetlenüléséhez vezethetnek.

Bizonyos szempontból tehát Egyiptom a venezuelai receptet követi, csak messze nincs hozzá annyi olaja. A hasonlóságokat jelzi, hogy az egyiptomi nyomdák már kezdenek kifogyni a papírból, mert belföldön nincs elég termelés, importálni pedig nem nagyon tudnak. De több autógyárnak is le kellett állnia hosszabb-rövidebb időre az alkatrészimporttal szemben támasztott akadályok miatt.

Pénzes nagybácsik

Egyiptom az utóbbi néhány száz évben persze amúgy sem volt a világgazdaság fénylő csillaga, de a 2011-es forradalmat, majd a 2013-as ellenforradalmat kísérő politikai-biztonsági instabilitás még az átlagosnál is mélyebbre rántotta az országot. A költségvetési hiány makacsul magas, tartósan a GDP 10 százaléka fölött van, ahogy az infláció is két számjegyű.

A munkanélküliség nő, a gazdaság viszont már nem annyira. Bár Egyiptom tavaly 4, előző évben 2 százalékos növekedést könyvelt el, ez annak a tudatában azért elég rossz szám, hogy a népességszám éves növekedési üteme 2,6 százalék körül van. Az egy főre eső teljesítmény tehát nem igazán javul.

Nagyjából az egyetlen oka annak, hogy még nem mentek teljesen csődbe, az az, hogy a Perzsa-öböl menti olajmonarchiák bőkezűen támogatják a tábornokból lett elnök, Abdel-Fattáh esz-Szíszi kormányát. Teszik mindezt azért, mert rettenetesen félnek a Muzulmán Testvériség nevű szervezettől.

Az iszlamista szervezet évtizedekig földalatti mozgalomként működött Egyiptomban, és több más térségbeli országban is gyökeret eresztett, de az igazi áttörést az egyébként egyáltalán nem iszlamista egyiptomi forradalom hozta számára. Az ezt követő szabad választásokon ugyanis nem az előző diktátort, Hoszni Mubarakot elzavaró, jellemzően szekuláris-liberális erők jutottak hatalomra, hanem a Muzulmán Testvérek. Szíszi a hadsereg élén eltávolította őket, betiltotta a szervezetet, és azóta is üldözi maradványait. Ennek pedig nagyon örülnek azok a térségbeli országok, amelyek annyira nem jöttek ki jól a testvérekkel, és saját rendszerüket is féltették az egyiptomi események továbbgyűrűzésétől.

Az öbölállamok a 2013-as puccs után rögtön odadobtak 12 milliárd dollárt Egyiptomnak, és tavaly még egyszer ennyit ajánlottak fel. Idén pedig a szaúdiak egy még nagyobb, 16 milliárd dolláros befektetési alapot jelentettek be.

És ezek csak a nemzetközi konferenciákon tett hivatalos felajánlások, az öbölből érkező teljes összeg valószínűleg ennél magasabb. A félelem olyan mély, hogy két éve például Szaúd-Arábia és az Egyesült Arab Emirátusok finanszírozták az egyiptomiak fegyverbeszerzéseit.

De maga Szíszi is rájátszik a dologra, előszeretettel hangoztatja például, hogy az öbölállamok biztonsága Egyiptom biztonságától is függ.

Ezzel persze csak a kisebbik baj, hogy Egyiptomnak a pénzért cserébe át kellett adnia két vörös-tengeri szigetet a szaúdiaknak, bár belföldön ez keltette a legnagyobb felháborodást. A nagyobbik gond, hogy az ingyenpénz, a riogatással nyert támogatás alapvetően a reformok ellenében hat.

A szaúdi költségvetésnek közel harmadát különböző ártámogatási programok teszik ki, messze a legtöbb az energiaárakra megy el. Ez nyilvánvalóan fenntarthatatlan, és eleve rettentően torz piaci végeredményt szül, ugyanakkor amíg a pénzes nagybácsik finanszírozzák, ez nem is fog megváltozni. Ezzel viszont csak elodázzák és növelik a problémát, amely időzített bombaként ketyeg az egyiptomi költségvetésben.

Csakhogy Egyiptomban nagyon magas, egyes számítások szerint eléri a 20 százalékot a szegénységben élők aránya, ezért az ártámogatások megvonása érzékeny társadalmi és politikai hatásokkal járna.

Észak-koreai hadsereg

De a legnagyobb gazdaságszerkezeti torzítóerő még csak nem is a pazarló költségvetési politika, hanem a hadsereg.

Nemcsak a politikai, hanem a gazdasági életében is kiemelt a szerepe van a fegyveres erőknek, a kettő végül is kéz a kézben jár. Hiszen ahol a hatalom alapja a katonaság, ott természetesen gyakran kell szívességet tenni a fegyveres erőknek, és az egyiptomi fegyveres erőknek elég nagy az étvágya. Egyes becslések szerint konkrétan akkora, hogy a gazdaság közel harmadát irányítják közvetlen és közvetett módon.

Összehasonlításképpen:

Ennek egyébként nagy hagyományai vannak Egyiptomban. Nasszer hatalomra jutása után, az 1950-és évek második felétől kezdve a hadsereg majdhogynem ipari minisztériumként funkcionált, hatalmas szerepe volt a termelés megszervezésében, az infrastruktúra-fejlesztésben és a gazdaság modernizálására tett kísérletekben. Ez a befolyás az 1980-as évekre erőteljesen megcsappant, ám a hadsereg cégein keresztül fontos ipari szereplő maradt, a szélerőműgyártástól a tengeri szállítmányozásig mindenben benne volt és van valamilyen módon.

Végső soron a 2011-es forradalom, sőt még a Muzulmán Testvériség hatalomra jutása után is fenntartották bizniszeiket, és a három évvel ezelőtti hatalomátvételük óta újult erővel kezdték ismét kiterjeszteni csápjaikat a gazdaságra. A helyzetet jól jellemzi, hogy a folyamatos bírálatok miatt a hadsereg nemrég története során először volt kénytelen elárulni, hogy mennyit keresett cégein, illetve mekkora költségvetési támogatást kap, mert ezt titkosan kezelik. És valószínűleg a hivatalosan megadott számoknak nem sok közül van a teljes valósághoz (200 millió dolláros üzleti bevételről és a büdzsé 4,2 százalékára rugó támogatásról volt szó).

Egy elemzés szerint (.pdf) nem is annyira politikai, mint inkább gazdasági okok vezettek ahhoz, hogy a hadsereg megpuccsolta a testvériség által támogatott Mohamed Murszi elnököt: konkrétan nehezményezték, hogy kizárták őket a Szuezi-csatorna kibővítéséből, az ország legnagyobb infrastrukturális beruházásából.

Semmi nem jön össze

A Szuezi-csatorna egyébként Egyiptom másik fő keményvaluta-forrása a turizmuson kívül. Nem véletlen, hogy Szíszi a bővített csatorna átadásakor azt hangoztatta, hogy majd ez fogja helyrerántani Egyiptomot. Bár a csatorna potenciális kapacitása valóban jelentősen bővült, a tranzitdíjakból beszedett pénz azonban nem nőtt.

Azt pedig ki tudja, hogy a bővített Szuez mikor válhat valóban pénznyomdává, már ha egyáltalán. A befektetés oka ugyanis az volt, hogy a nagyobb kapacitás biztos nagyobb forgalmat hoz majd. Jelenleg viszont egyrészt döglődik a világgazdaság, ami miatt eleve nem nő a hajóforgalom Ázsia és Európa között. Másfelől az alacsony olajár miatt egyeseknek jobban megérheti körbehajózni Afrikát, mind kifizetni a tranzitdíjat. Az olajáresés ráadásul kettős csapás Egyiptomnak, kivitele 40 százalékát ugyanis az olaj adja.

És miközben a hadsereg azért elég jól ki van tömve, a legfőbb tevékenységi területét, azaz a biztonság fenntartását illetően nem nagyon jönnek össze a dolgok. Legalábbis erről tanúskodik, hogy a Sínai-félsziget északi részén töretlenül folyik a dzsihád, a közelmúlt óta pedig mindez az Iszlám Állam fekete zászlaja alatt megy.

Bár a turisztikai célpontok alapvetően a félsziget déli felén, az iszlamisták hátországától távol vannak, azt már az orosz gép felrobbantása is megmutatta, hogy képesek fenyegetést jelenteni a külföldiekre is. Főleg, hogy egy ennyire szétesett államban kell tevékenykedniük.

Persze a hadsereg még mindig úgy gondolja, hogy ők valójában a teljes társadalmi-politikai összeomlástól védik az országot. Eközben azonban látszólag inkább egy ördögi körbe sikerült belevezetniük.