Vilhelmina
11 °C
28 °C

Lángokban áll Franciaország

000 A23L8
2016.05.26. 14:42
Az utóbbi hetekben a szokásosnál is durvább sztrájkhullám rázta meg Franciaországot. Az ok: a kormány kicsit fel akarja rázni az elkényelmesedett gazdaságot, és ezt a munkavállalókon akarja leverni. Konkrétan azt szeretné, ha kicsit többet dolgoznának, mint heti 35 óra, és néha azért ki is lehessen rúgni őket. Ez az embereknek nagyon nem tetszik, ami akár a futball-Eb-t is fenyegetheti. Összefoglaltunk mindent, amit tudni akarhat a francia balhéról, sőt még annál is többet!

Ha eddig nem hallott róla, akkor néhány héttel a futball-Eb előtt még nem késő: Franciaországban elszabadult a pokol. Na jó, ez persze túlzás, de tény, hogy a szakszervezeti zsarolás és a sztrájk fellegvárában még ottani mércével mérve is eldurvult a helyzet az utóbbi hetekben-hónapokban.

Kedden már odáig jutott a dolog, hogy nagyjából elfogyott a benzin a franciáknál a sztrájkhullám miatt, a legutóbbi hírek szerint már 4600 francia kúton nem lehet tankolni, de az előző hetekben is volt rendesen fesztivál. Beszüntették a munkát a vasutasok, a légi irányítók, a tanárok, a kórházi és múzeumi dolgozók – valószínűleg kevesebben voltak, akik nem sztrájkoltak március óta, mint akik igen. Eközben a diákmozgalmárok meg azzal múlatták az időt, hogy a rendőrökkel kergetőztek.

De miért sztrájkolnak meg verekednek a rendőrökkel? Röviden arról van szó, hogy François Hollande szocialista elnök kicsit lazított a közgazdászok által sokat bírált munkajogi törvénykönyvön. Ez utóbbi egy elképesztően bonyolult, 3500 oldalas szöveg, amely nagyon erős védelmet biztosít a munkavállalóknak a munkaadókkal szemben.

Ez nagyon sok embernek nem tetszik, ezért törnek-zúznak-munkabeszüntetnek. Bár Franciaországban nem ritka az ilyesmi, azért az még ott se szokott előfordulni, hogy benzint sem lehet kapni a népharag miatt.

Mit tud ez a törvény, amit védeni kell?

  • Hivatalosan 35 órás munkahetet ír elő (efölött túlóradíj jár).
  • A munkaidő vége és a következő napi kezdés között legalább 11 órás szünetet kell biztosítani a munkavállalónak, hétvégenként pedig legalább 35 órát.
  • Az első 8 túlórára 25 százalékos prémiumot kell fizetni, a továbbiakra 50 százalékot. Ez iparági szakszervezeti megállapodások alapján csökkenthető, de nem mehet 10 százalék alá.
  • Nagyon szigorú feltételekhez köti a dolgozók elbocsátását, a kirúgások esetén elég magas kompenzációs igény nyújtható be.
  • A minimálbér 1457 euró.

A törvénymódosítás célja alapvetően a munkaerőpiac rugalmasabbá tétele, és ezáltal a munkanélküliség csökkentése.

A lényeg, hogy könnyebben és olcsóbban lehessen kirúgni és felvenni embereket.

Bár François Hollande 2012-es hatalomra jutásakor azt ígérte, hogy csökkenteni fogja az állástalanok számát, ezt nem sikerült elérnie, a munkanélküliség makacsul 10 százalék felett maradt. A várakozások szerint a szabályok lazítása segíthet ezen. Hiszen általában véve a rugalmasabb munkaerőpiactól nem túlzás azt várni, hogy több ember fog dolgozni, bár az is igaz, hogy átlagosan kevesebb pénzért.

  • Főszabály szerint marad a 35 órás munkahét, de ezt csak három hónapos átlagban kell betartani, így a munkáltató bizonyos időszakokra kiterjesztheti akár 48 órára, kivételes esetben 60 órára.
  • Lehetővé teszik a cégek számára, hogy maguk állapítsák meg a túlóradíjat, amíg az 10 százaléknál magasabb.
  • Lazítják az elbocsátás feltételeit, például gazdasági okokból (!) is ki lehet majd rúgni embereket. Ha például egy adott cég bevétele négy egymást követő negyedévben csökken, akkor leépíthet munkavállalókat – ezt eddig nem lehetett.
  • Eredetileg 15 hónapnyi fizetésben akarták maximalizálni a jogtalan elbocsátás miatt megítélhető összeget, de ezt az ellenkezés hatására elvetették.

Ez már egy elég felvizezett verzió. Az eredeti tervet márciusban tették közzé, de akkor is hatalmas tüntetések voltak, ezért jó pár dolog kikerült belőle. De a kormány még a megnyirbált verziót is a parlamentet megkerülve, rendeletben fogadta el, nehogy megbukjon a dolog a törvényhozásban. Ezt a nép természetesen nem nagyon értékelte: a szakszervezetek és diákok hatalmas tüntetéssorozatba kezdtek, naponta bénítják meg sztrájkok az országot.

Keveseknek nagyon jó, sokaknak nem

A reformot a kormány azzal indokolja, hogy a jelenlegi munkatörvénykönyv túl merev munkaerőpiacot szült.

A francia szabályozással alapvetően az a baj, hogy bár sokakat véd, ezáltal sokakat ki is rekeszt a munkaerőpiacról. Akinek van rendes állása, azaz teljes munkaidőben, határozatlan idejű munkaszerződéssel foglalkoztatják, az nagyon kellemes feltételek mellett dolgozhat, bőkezű juttatásokat kap, és elképesztően nehéz kirúgni.

Mi lesz az Eb-vel?

Nem valószínű, hogy emiatt elmaradna az Európa-bajnokság, bár a sztrájkolók igazából ezt sem bánnák.

„Az Eb nem szent. Ami szent, az a munkásaink sorsa nálunk és az egész világban" – nyilatkozta az egyik francia szakszervezeti agitátor.

Szóval ha van már jegye, kicsit azért lehet izgulni.

A dolog másik oldala viszont az, hogy pont emiatt egyre kevesebb embert vesznek fel ilyen munkakörökbe, hiszen nagyon drága alkalmazni őket és nagyon nehéz megszabadulni tőlük. A cégek szempontjából a munkavállalók erőteljes védelme gúzsbakötés: nehezebben tudnak tervezni és csak lassan vagy sehogy se tudnak reagálni a gyors piaci változásokra, mivel nem tudnak csak úgy leépíteni, átszervezni, kiszervezni.

Így a szigorú munkaerő-piaci szabályozás végső soron a foglalkoztatás ellenében hat: hiszen ha a cég csak irtó drágán tud felvenni valakit, és kénytelen hosszú távra tervezni az illetővel, jobban meggondolja, hogy kinek adja a melót, ha valakinek egyáltalán. Végeredményben tehát inkább kevesebb embert vesznek fel, csak hogy ne fázzanak rá.

És nem csak a mennyiség a lényeg: nyilván csak a legjobb jelentkezőknek ajánlanak majd rendes, stabil állást határozatlan idejű szerződéssel. Így tehát csak a képzettebbek jutnak munkához, a kevésbé képzett és egy kicsit gyengébb minőségű munkaerő számára viszont egyre nagyobb kihívás teljes állást találni. Azaz valahol ez a szabályozás azokat védi, akik egyébként is találnának stabil munkát, és azokat rekeszti ki, akiknek a legnagyobb szükségük lenne egy normális állásra.

Vége a hatvanas éveknek

A vaskezű munkajogi szabályozás egész addig nem lenne ekkora gond, ha nem 2016-ot írnánk. Néhány évtizeddel ezelőtt még elég korrektül működött a francia megajóléti állam, persze a maihoz képest eléggé más feltételek mellett.

Akkortájt ugyanis a technológiai haladás és ezáltal a gazdasági növekedés alapját nagy, koncentrált tőkebefektetést igénylő iparágak adták, az erős állami befolyással operáló etatista-dirigista gazdaságmodell pedig emiatt képes volt relatíve hatékonyan elosztani az erőforrásokat.

A hagyományos modern szektorok, mint az autó- és repülőgépgyártás, az energetika, az elektronika, a telekommunikáció és a vegyipar pedig biztos és hosszú távú munkahelyeket biztosítottak. Ezt pedig az is segítette, hogy a második világháború utáni évtizedekben töretlenül növekedett a népesség, és szépen fejlődött az európai és a világgazdaság is, miközben a konkurencia a mainál jóval kisebb volt.

Ebben a modellben pedig még működni tudott a munkásvédelem, az élethosszig tartó foglalkoztatás, az, hogy valaki főiskola után bekerül egy céghez, és ott lehúz évtizedeket. Mára azonban eléggé megváltozott a helyzet: a technológiai fejlődés jellegének átalakulása, a gazdaságszerkezet megváltozása, a nemzetközi összefonódások és a globális verseny jóval nagyobb rugalmasságot kíván meg.

Ennek viszont elég komoly gátja a boldog 1960-as éveket idéző munkajogi szabályozás, illetve úgy általában véve a jelentős állami beavatkozás a gazdaság legkisebb ügyes-bajos dolgaiba.

A francia állam a mai napig rendkívül erős szabályozó, és a GDP több mint fele átfolyik a kormányzaton. Amivel csak az a baj, hogy az erős állam nem feltétlenül okos. A 35 órás munkahetet egyébként 2000-ben vezették be, részben pont a gazdaságszerkezet átalakulása miatt.

Az volt az elképzelés, hogy ha rövidebb a munkaidő, akkor azonos mennyiségű munka több ember között oszlik el, tehát csökken a munkanélküliség. Most meg az a baj, hogy pont az ehhez hasonló szabályok miatt továbbra is makacsan magas a munkanélküliség.

Nem javul a helyzet

Végső soron Franciaországban egyébként éppen az a gond, hogy a cégek nem akarják kizsákmányolni a dolgozó embereket, mert nem nagyon éri meg. Bármennyire is neoliberálisoznak a törvény ellenzői, valójában

az új szabályozás nagyjából a németországihoz hasonlít, 

és azért utóbbi ország sem arról ismert, hogy nagyon rosszak lennének a munkakörülmények.

A francia munkaerőpiac rugalmatlansága már elég hosszú ideje téma közgazdászok között, és elég nehéz olyan szakembert találni, aki szerint jól működik ez így. Míg az Európai Unióban és az eurózónában az utóbbi időben azért elkezdett mérséklődni a válság utáni hatalmas munkanélküliség, Franciaországban egyáltalán nem látszik, hogy javulna a helyzet: 2012 óta 600 ezerrel nőtt az állást keresők száma.

Ráadásul az utóbbi időben az új belépők döntő többségét – nagyjából 90 százalékát – csak rövid távú, jellemzően három hónapos szerződéssel foglalkoztatják, amelyre természetesen eleve nem vonatkoznak a határozatlan idejű munkaviszonnyal járó szigorú szabályok.

Tehát paradox módon pont a törvényi szigor miatt egyre kevesebben rendelkeznek rendes, valóban védett állással, azaz a rendelkezések

pont a céljukka ellentétes hatást érnek el, és szétszakítják a társadalmat.

Elég csak megnézni az OECD legutóbbi jelentését (.pdf): Franciaország több munkaerő-piaci és foglalkoztatási mutató tekintetében még az eurózónás átlagnál is rosszabb helyzetben van. Annak az eurózónának az átlagánál, amelynek négy tagja kis híján bedőlt az elmúlt években, és a mai napig brutális munkanélküliséggel küzd. A legmarkánsabban akkor jönnek ki a különbségek, ha a másik legfőbb uniós erőközponthoz, a németekhez hasonlítjuk a franciákat.

A fiatalok körében pedig 24 százalékos a munkanélküliség, de már a válság előtti években is bőven 20 százalék körül volt. Sőt, az elmúlt harminc évben soha nem esett 14 százalék alá.

Magasak az adók, baj van az oktatással

De a munkanélküliség nemcsak az erős munkavállalói jogok miatt magas, hanem a munkára rakódó adóterhek miatt is. Bár e téren Magyarország sem szégyenkezhet, a franciák mindenkit vernek az OECD-n belül. De a dolgozók adóterhei is magasak, bár ezek nagyjából a német szinttel azonosak.

A tartósan magas munkanélküliség pedig már csak azért is problémás, mert Franciaországban kifejezetten bőkezű munkanélküli pótlék jár: konkrétan az átlagos fizetése majdnem felét kapja az államtól az, aki nem talál munkát. Tehát a költségvetésre is nagy terheket ró mindez.

Ez persze összefügg azzal, hogy magas adókat szednek, ebből meg persze adósságból finanszírozzák a magas segélyeket. Viszont lehet, hogy egyszerűbb lenne, ha inkább csökkentenék a szabályozást, és kevesebbet kellene segélyezni. Már csak azért is, mert ez a rendszer nem igazán ösztönzi a munkát.

És nem csak a munkajoggal és az adókkal van gond. A magas munkanélküliség ellenére ugyanis bőven vannak szabad állások, csak nincs, aki betöltse őket. A Nemzetközi Munkaügyi szervezet elemzése szerint (.pdf) Franciaországban kiemelkedően magas, 40 százalék feletti az alulképzettek aránya, miközben a túlképzetteké európai összehasonlításban alacsony. Tehát emellett még egy klasszikus oktatási-képzési probléma is van a háttérben, ami megint csak komolyabb strukturális változtatásokat igényelne. 

Nem jön újra el

Minden probléma forrása pedig alapvetően az, hogy Németország minden téren sokkal versenyképesebb Franciaországnál. Ha nem kéne az eurózónán belül versenyezni a németekkel, vagy legalábbis Párizs képes lenne leértékelésekkel harcolni a hatékonyabb németek ellen, akkor kisebb lenne a baj. Ugyanígy nem lenne ekkora probléma, ha a mai napig elbizniszelgethetnének a gyarmatokon, és nem kellene az amerikai, japán és kínai cégekkel versenyezni a világpiacon. De hát, mint már említettük, vége a hatvanas éveknek.

A rugalmatlan munkaerőpiac és a magas bérköltségek visszafogják az egész gazdaságot, miközben a világ tovarobog. Míg a többi fejlett állam 2008 óta növeli hatékonyságát és egyre olcsóbban képes előállítani egy egységnyi GDP-t, addig Franciaországban gyorsabban nő a munkaerő ára, mint a hatékonysága. Miközben a munkavédelmi szabályozások is egyre szigorodnak. A francia versenyképesség tehát csökken.

Ördögi kör

De nem csak a külpiacokon baj ez, a belgazdaságban is ördögi kör alakulhat ki. Ha drága a munkaerő és szigorú a szabályozás, a cégek kevesebb embert vesznek fel, ezért kevesebb lesz a kereső, ami csökkenti a fogyasztást, hiszen kevesebb az elköltendő pénz a gazdaságban. És azok is kevesebbet költenek, akik keresnek, hiszen a rossz munkaerő-piaci kilátások miatt nem árt előtakarékoskodni.

Az alacsony fogyasztás miatt romlik a cégek eredménye és kilátásaik, ezért még kevesebb embert vesznek fel, ami miatt tovább csökken a kereslet, és így tovább. A dolgon persze nagyon segítene, ha a globális és az európai gazdaság szárnyalna, hiszen akkor a külpiaci lehetőségek feloldanák ezt az ördögi kört, de jelenleg azért nem ez a helyzet. Hanem az, hogy az Európai Bizottság legfrissebb országjelentése (.pdf) szerint a francia gazdaság legnagyobb gondja a munkaerőpiac rugalmatlansága. 

Nagyobb lehet a verseny

De akkor miért tüntetnek ellene, ha ez a jelenlegi helyzet mindenkinek rossz? A szakszervezeteket alapvetően az bántja, hogy csökkenne hagyományosan hatalmas befolyásuk az új rendszerben, például a túlórákról való alkuban. A most sztrájkolók többségében pedig eleve azok, akiknek ettől fogva rosszabb lenne: a rendes, teljes munkaidős, határozatlan idejű szerződéssel rendelkező kiváltságosok. Ők egyrészt nyilván féltik a kiváltságaikat, másrészt tartanak attól, hogy a lazítással nagyobb lehet a konkurencia és a verseny a munkaerőpiacon.

A tiltakozók fő szlogenje egyszerű és egyértelmű:

a kormány a cégek pártját fogja a szegény munkavállalókkal szemben.

Kicsit nehezebben érthető a diákok heves forradalmi hevülete, hiszen ezek a reformok pont arról is szólnának, hogy nekik könnyebb legyen belépniük a munkaerőpiacra. Őket pont az zavarja, amit a reform orvosolni akar: hogy nincs meló, vagy ha van, az is csak részmunkaidőben, határozott idejű szerződésekkel, rossz körülmények között. Számukra inkább szól ez az általános hatalom-, kormány- és kapitalizmusellenességről, mint bármi másról.

Persze a francia diákok az utóbbi években elég érdekes ügyek mellett tudtak kiállni, 2010-ben például a nyugdíjreform miatt barikádoztak el iskolákat és folytattak utcai kergetőzést a rendőrökkel. De 2006-ban is ugyanez ment a munkaerő-piaci reformtervek miatt – igaz, akkor a diákok saját érdeküket védték, a tíz évvel ezelőtti tervek ugyanis a 26 éven aluliak kirúgását akarták megkönnyíteni.

Nem csak Franciaország problémája

Franciaország minden probléma ellenére továbbra is egy fejlett, gazdag ország, amely számos ipari szektorban vezető szerepet játszik világszinten. Jelentős technológiai és tudásbázissal, fizikai- és humán tőkével, erős cégekkel, nagy belső piaccal rendelkezik. A franciák nagyon jól élnek, hozzánk képest nagyon hatékonyan is dolgoznak, és még mindig a világ élvonalában vannak a vállalkozási-üzleti környezet tekintetében, úgyhogy nem kell őket félteni.

Ezek a problémák pedig egyáltalán nem Franciaország-specifikusak, Európa sok másik állama is nagyon hasonló gondokkal küzd: magas munkanélküliség, alacsony növekedés, romló kilátások. Bizonyos szinten egész Európára igaz, hogy erős gyökeret eresztett egy korábbi kor feltételei szerint kialakított gazdasági-társadalmi rendszer, amely csak elég nyögvenyelősen tud megújulni. A francia példa azért kirívó, mert ott a leglátványosabb és legharciasabb a szakszervezeti és társadalmi ellenállás, miközben eleve ott van a legjobb dolguk a munkásoknak.

Eközben például a dolgozókat sokkal rosszabbul tartó, de jóval rugalmasabb amerikai gazdaság könnyebben tudja követni az idők szavát, sőt nemcsak követni, hanem diktálni is tudja. Nem is beszélve az ázsiai felemelkedő országokról, amelyek minden emberi komfortot beáldoznak a versenyképességért.

Ez persze világszinten komoly kérdéseket vet fel a kapitalizmus mostani működéséről, illetve a munka mint olyan jövőjéről. Ennek kapcsán pedig nyilván fontos kérdés a munkajogi szabályok védelme és az árversenyképességet mindenek felett hajszoló hozzáállás elutasítása.

Viszont arról sem ártana kicsit vitatkozni ilyenkor, hogy akkor mégis hogyan lesz fenntartható vagy növelhető a jelenlegi nyugati életszínvonal, ha a globális verseny költségeit nem akarják viselni, Kínát pedig nem tudják rákényszeríteni arra, hogy ugyan vezessen már be egy jó magas minimálbért és 35 órás munkahetet.

(Borítókép: Rendőrök állnak egy égő barikád előtt Nantes-ban, 2016. április 28-án. Fotó: Loic Venance/AFP)