Legalább félmillióan haltak bele a válságba

2016.05.26. 12:52

Akár félmillióan is meghalhattak rákban a pénzügyi válság hatásai miatt 2008-2010-ben, akiknek az életét amúgy meg lehetett volna menteni - ezt állítja egy, a Lancet orvosi folyóiratban megjelent friss tanulmány. A cikk szerzői szerint  az Európai Unióban 160 ezren, az OECD országaiban összesen 260 ezren, világszerte pedig nagyjából félmillióan haltak meg rákban azért, mert a válság alatt növekvő munkanélküliség és az egészségügyi rendszert is érintő egészségügyi megszorítások miatt kiszorultak az egészségügyi ellátásból. Sok országban az egészségbiztosítás a foglalkoztatáshoz kötött, vagyis aki munkanélküli, az nehezebben jut el orvoshoz vagy kap kezelést. Ha pedig kevesebbet költ az állam az egészségügyre, akkor a kevesebb dolgozó, a nagyobb nyomás, a hosszabb sorok, stb., emiatt szintén könnyebben fordul elő, hogy valakinél csak később diagnosztizálják a rákot, mint ahogy kellene. 

A kutatók 70 ország kétmilliárd lakosának 1990 és 2010 közötti adatait elemezték, amiből azt mutatták ki, van kapcsolat a munkanélküliség növekedése, az egészségügyre költött állami pénz csökkenése és a rák okozta elhalálozások növekedése között. Egész pontosan azt találták, hogy  

  • ha a munkanélküliség 1 százalékkal nő, akkor a 100 ezer főre eső rákos halálozások 0,37-el nőnek;
  • ha pedig az egészségügyre költött pénz csökken egy százalékkal, akkor 0,0053 százalékkal nő a rákba belehalók száma 100 ezer emberre levetítve.

Ez nem tűnik soknak, viszont sok országban nem egy, hanem ennél jóval több százalékkal vágták meg az egészségügy költségvetését, miközben meredeken nőtt a munkanélküliség, így mindkét hatás miatt nőtt a rákba belehalók száma. A tanulmány szerint viszont ahol általános az egészségügyi ellátás, ott ez valamivel tompítani tudta a növekvő munkanélküliség hatását.