Pocsék éve volt Gyurcsány cégeinek

2016.05.28. 09:08

Elég rossz éven vannak túl a Gyurcsány Ferenc tulajdonában lévő gazdasági társaságok, a korábbi nagy profitok elmaradtak, a volt kormányfő idén már osztalékot sem vett ki, derült ki a cég 2015-ös üzleti évet záró beszámolóiból.

Gyurcsány Ferenc nevén jelenleg kettő cég szerepel, az egyik a kilencvenes évek óta a tulajdonában lévő Altus Befektetési Zrt., a másik a nemrégiben az Altusból kivált Altus Portfólió Kft., a Demokratikus Koalíció elnöke mind a kettőnek 100 százalékos tulajdonosa.

A gazdasági társaságok frissen felkerült pénzügyi beszámolóiból az derül ki, hogy nem tudták produkálni a korábbi évek sikerszériáit. Gyurcsány régi zászlóshajója, az Altus Zrt. 146 milliós nettó árbevételt ért el, és csupán 3,5 millió forintos adózott eredmény ért el.

A cég 2014-ben még 193 milliós profittal zárta az évet, amit a Gyurcsány Ferenc ki is vett osztalék formájában. A tavalyi 3,5 milliós eredményhez azonban nem nyúlt, hanem a cég eredménytartalékába helyezte. Gyurcsány tulajdonában lévő másik Altus, az Altus Portfolió viszont veszteségesen zárta az évet, 6 milliós forgalom mellett 3,5 milliós veszteség jött össze.

Így megszakad a korábbi évek gyakorlata, hogy a volt kormányfő tízmilliós nagyságrendben vesz ki osztalékot a cégeiből. Vagyonnyilatkozatai szerint 2013-ban 79 milliót, 2014-ben 168,5 milliót, 2015-ben az Altus Zrt.ből 16 milliót, az Altus Portfolióból pedig 58 millió forintot osztott ki magának - egyedüli tulajdonosként - osztalék formájában.

Nagy változások az Altusokban

Gyurcsány a nagyon sikeres üzleti évei után februárban azt nyilatkozta a Figyelőnek, hogy kiszáll az üzleti életből. Ennek egyik eredménye, hogy a DK elnöke szétválasztotta az Altus Zrt. és tavaly februárban átalakulással, a Zrt.-ből kiválva egy új gazdasági társaságot alapított, az Altus Portfólió Kft.-t. Az új céget 350 millió forint tőkével jegyezte be a bíróság.

A új céghez kerültek Gyurcsány befektetései, a tavaly 4,3 milliárd forintos forgalmat összehozó és 112 millió forintos adózott eredményt elért Motim Zrt., a BudaShen Kereskedőház Kft. és a Béta-Roll Zrt. részvényei, az utóbbit az Altus januárban majdnem egymilliárd forintért értékesítette. A kft. Gyurcsány vagyonkezelő cége lett, míg az Altus Befektetési Zrt. csak tanácsadási tevékenységet lát el. Mind a két cég ügyvezetője felesége, Dobrev Klára maradt.

Gyurcsány a Fidesz mumusa

Tavaly nagy port kavart, hogy az Altus pályázaton kétszer 400 ezer eurót - nagyságrendileg 250 millió forintot - nyert el az Európai Uniótól, több uniós ország kohéziós politikájának vizsgálatáért.

A kormány később a legmagasabb szinten foglalkozott az Altus brüsszeli megbízásával. A kormány és a Fidesz azt sérelmezte, hogy Gyurcsány cége akár a magyar fejlesztéspolitikát is monitorozhatja, illetve hogy Gyurcsány cégén keresztül az EB a DK-nak juttat pénzt.

Orbán Viktor kormányfő májusban Strasbourgban például kijelentette, hogy „ilyen pártfinanszírozási skandalumot és botrányt, mint amibe most keverte magát az Európai Unió”, még nem látott. Lázár János hivatalos levelet is írt, és tiltakozott az Altus szerződése ellen Brüsszelben.

A cég több fideszes politikus ellen is pert indított valótlan állításaikat kifogásolva, amit meg is nyert, a bíróság elsőfokon kimondta, hogy Orbán Viktornak bocsánatot kell kérnie, amit a kormányfő nem tett meg, inkább másodfokra vitte az ügyet.