Büntethet az EU, amiért kizárták Simicskát a közbeszerzésből

2016.06.01. 09:21

Úgy egymilliárd forintba kerülhet Magyarországnak Simicska Lajos és az Orbán-rendszer szakítása, a Világgazdaság szerint ugyanis ennyi pénzt akar visszafizettetni az Európai Bizottság  az egyik uniós projekt miatt, amiből a Közbeszerzési Döntőbizottság kizárta Simicska cégét, a Közgépet. Az ominózus projekt a győr-gönyűi kikötőfejlesztésre kiírt pályázat, ami a G-nap utáni első nagyobb közbeszerzés volt, amin a Közgép elindult. Neki is ment a cégnek a közbeszerzési hatóság, és azzal vádolta meg a Közgép vezette konzorciumot, hogy hamis adatokat adtak le a pályázatban (arról, hogy a szerb alvállalkozó hajójának pontosan mekkora a zárt fedélzete), ezért nemcsak ebből a projektből, de az összes magyar közbeszerzésből is kizárta három évre.

Azóta a Közgép megtámadta a döntést a bíróságon, ami első fokon kimondta, hogy jogtalanul zárták ki a céget. A Közbeszerzési Döntőbizottság azonban fellebbezett, és a bíróság úgy döntött, hogy 

a Közgép addig is eltiltható a közbeszerzésektől, amíg nincs jogerős ítélet az ügyében. 

Az Európai Bizottság szerint viszont azt, hogy pár adatot rosszul adott meg egy vállalkozás, még nem kellene adathamisításnak tekinteni, és a jogerős ítélet előtt nem kellene kizárni a céget az összes közbeszerzésből. Ha lehetne (ahogy éppen lehet), az azt jelentené, hogy bárkit bármikor, bármilyen indokkal évekre kidobatnak az uniós projektekből, még akkor is, ha később kiderül, hogy az eltiltás nem is volt indokolt. Éppen ezért az EU ellenőrei 25 százalékos korrekciót javasolnak a kikötőfejlesztési projektben , vagyis azt, hogy

a magyar fél fizesse vissza a projektre kapott pénz negyedét, úgy egymilliárd forintot.

Ha Brüsszel ezt a logikát követi a továbbiakban, akkor minden olyan projektet megbüntethet, amelyiknél úgy ítéli meg, hogy indokolatlanul zárnak ki valakit hosszú időre. A kikötői projektet amúgy a Mészáros Lőrinc-féle Mészáros és Mészáros Kft. A-Híd Zrt.-vel és Swietelsky Kft.-vel közös konzorciuma nyerte meg, kicsit drágább ajánlattal, mint amivel a Közgép indult.