Árpád
-2 °C
4 °C

Olyan versenyképes Magyarország, mint Mexikó vagy Kazahsztán

2016.06.01. 05:55 Módosítva: 2016-06-01 09:26:58

Két helyet javított Magyarország a világ egyik vezető üzleti iskolájának számító svájci IMD versenyképességi rangsorában, így a 61 vizsgált országból már a 46.-ak vagyunk. Ezzel Magyarország az amúgy elég sok helyet visszaeső Mexikó és Kazahsztán közé ékelődik be a sorban. A listát az IMD helyi üzletemberekkel készült interjúk alapján készíti, a válaszaikat pontozza, így alakul ki a végső rangsor.

Az IMD közleménye szerint a visegrádi országokon belül Magyarország mutatta a „leglanyhább” versenyképességi javulást, 2013-ban az 50. helyen voltunk, majd 2014–2015-ben a 48. helyen. Eközben Szlovákia – világviszonylatban is kiemelkedően – hat helyet lépett előre, így idén a 40., Csehország pedig két helyet javítva a 27. pozíciót foglalja el, és ezzel a legversenyképesebb kelet-közép-európai ország. 

imd
Grafika: IMD

A legversenyképesebb gazdaság 2016-ban Hongkong és Svájc volt, megelőzve a tavaly még vezető Egyesült Államokat.

Az IMD szerint Magyarország azért nem tud sokkal versenyképesebb lenni, mert 

  • a magyar gazdaság túlságosan függ az uniós projektektől és az autóipartól;
  • a kormányzat nem elég hatékony, és nem is nagyon javul; 
  • az üzleti környezet elég kiszámíthatatlan, sőt, a megítélése tavaly óta még romlott is;
  • az állami tulajdonú cégek súlya is veszélyezteti az üzleti környezetet;
  •  romlik a munkaerő-piaci helyzet, főleg a munkaerő kivándorlása és az agyelszívás miatt;
  • és a globalizációhoz is rosszul áll hozzá a kormány a megkérdezettek szerint, ebben a dimenzióban a 61 országból a 61. helyen állunk.

Javult ugyanakkor az ország termelékenysége és a pénzügyi környezet, az infrastruktúra állapota pedig olyan maradt, mint volt. Összességében az IMD szerint 

Magyarország enyhén javuló versenyképessége nem egy tudatosan megtervezett, a nemzetközi versenyképesség erősítését megcélzó kormányzati gazdaságpolitika eredménye,

pedig a magyar kormánynak  fontos lenne dolgoznia a versenyképesség javításán és fenntartásán

Köszönjük, hogy minket olvasol minden nap!

Ha szeretnél még sokáig sok ilyen, vagy még jobb cikket olvasni az Indexen, ha szeretnéd, ha még lenne független, nagy elérésű sajtó Magyarországon, amit vidéken és a határon túl is olvasnak, akkor támogasd az Indexet!

Tudj meg többet az Index támogatói kampányáról!

Milyen rendszerességgel szeretnél támogatni minket?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?