Gál
9 °C
21 °C
Index - In English In English Eng

Hatalmas gyomrost kapott az EU és Amerika nagy üzlete

D MTZ20160505005
2016.06.06. 17:55
Rosszul állnak a tárgyalások az EU és az Egyesült Államok óriási közös gazdasági projektjéről, a transzatlanti szabadkereskedelemről, főleg miután kiszivárgott, hogy mit is szeretnének pontosan elérni az amerikai tárgyalók. Az egyezmény közben egyre népszerűtlenebb és már a vezető politikusok is kezdenek elfordulni az egésztől. Lehet, hogy ez lesz a szabadkereskedelmi menetelés vége?

Nagy reményekkel és nagy ígéretekkel indult az EU és az Egyesült Államok közös terve a világ legnagyobb kereskedelmi övezetének létrehozásáról, ahogy viszont egyre több részlet derül ki az egyezményről, úgy ábrándulnak ki belőle egyre többen.

A transzatlanti kereskedelmi és befektetési partnerség, vagyis a TTIP megállapodás manapság már leginkább csak óriási tüntetések és kellemetlen kiszivárogtatások miatt kerül be a sajtóba, az egyezmény maradék pártolóinak pedig a sok magyarázkodás közepette egyre kevesebb érve marad arra, hogy miért is lenne nagyon jó, ha még szabadabb lenne a kereskedelem Amerikai és Európa között. A kereskedelmi tárgyalások, most úgy néz ki, kicsit zátonyra futottak, és vele együtt lehet, hogy az egész szabadkereskedelmi konszenzus csak vergődik már.

Nemkellfélnetekjólesz

A TTIP-ről már 2013 óta tárgyal az amerikai kormány és az Európai Bizottság, az egyezmény célja pedig az lenne, hogy még könnyebbé és szabadabbá tegye az áruk és a tőke áramlását az Atlanti-óceán két partja között. Ha megvalósulna, tényleg ez lenne a legnagyobb gazdasági övezet a világon, ami a föld két legfejlettebb és a világ GDP-jének 60 százalékáért felelős gazdasági térségét kötné össze.

Az Európai Bizottság annak idején azzal reklámozta az egyezményt, hogy a megnövekedett kereskedelemtől évente 119 milliárd euróval nőne az EU GDP-je, vagyis ha egyenlően elosztanánk, minden európai család jövedelme évente 545 euróval (mai árfolyamon nagyjából 143 ezer forinttal) növekedne.

Persze ezt soha nem merült fel, hogy így osztanák el az extra jövedelmet, és ezt a becslést amúgy is sokan kritizálták, hogy az túlságosan optimista, de az biztos, hogy nőne a GDP, ha több német autót, francia bort vagy mondjuk magyar gyógyszert lehetne eladni az USA-nak. 

De akkor miért van az, hogy amióta csak bejelentették azt, hogy tárgyalnak az egyezményről, nincs olyan tárgyalási forduló, hogy ne lennének jókora tömegdemonstrációk felfújható trójai lovakkal? Miért van az, hogy amikor Obama amerikai elnök április végén Hannoverben járt, hogy az egyezményről beszéljen, amitől dőlne a pénz Európába, 35 ezren tüntettek a TTIP ellen? Leginkább két dolog miatt:

  1. hogy hogyan lehet tovább növelni a kereskedelmet
  2. és hogy hogyan tárgyalnak erről az egészről.

Az Egyesült Államok és Európa között már nagyon alacsonyak a vámok, leszámítva néhány terméket, ezért a vámok farigcsálásával már nem nagyon lehet pörgetni a kereskedelmet. Neki kell hát esni a nem vámjellegű akadályoknak, ami leginkább a különböző termékek engedélyeztetését és szabályozását jelenti.

A TTIP kimondott célja, hogy összehangolja azt, hogy az EU-ban és az USA-ban mit hogy szabályoznak.

Ennek sok területen van értelme, mert sok esetben viszonylag fölöslegesen győződnek meg Európában és Amerikában arról, hogy mondjuk egy autó visszapillantó tükrében elég jól lehet-e visszapillantani. Sok esetben viszont olyan szabályozásokról van szó,mint hogy hogyan engedélyezünk veszélyes vegyszereket vagy hogy mivel lehet kezelni az állatokat és zöldségeket, amiket megeszünk.

Ha ezeknek a szabályozása lazább, akkor több dolgot lehet eladni, viszont nagyon sokan attól tartanak, hogy a lazább szabályozás nagyobb környezetszennyezéssel vagy a fogyasztók egészségének kockáztatásával jár. Az egyezmény ellenzői pedig attól félnek, hogy amikor össze akarják hangolni a szabályozásokat, inkább a szigorút lazítják, mint a lazát szigorítják majd.

A másik probléma pedig az, hogy a tárgyalások körül elég sok a titkolózás, nem lehet nagyon megtudni, hogy mi zajlik a tárgyalók között, ki mit ígér, mit áldoz fel miért cserébe, stb. Ez elég standard dolog egy ilyen tárgyalásnál, viszont az európai polgárok jó része úgy érzi, hogy ez az egyezmény eléggé befolyásolni fogja az életüket ahhoz, hogy többet tudjanak meg arról, miről beszélnek a fejük fölött.

A nagy titkolózásban pedig erősödik a gyanú, hogy azok a nagy multicégek, akik nagyon érdekeltek abban, hogy több dolgot adhassanak el, sokkal nagyobb befolyással bírnak a tárgyalásokra, mint az egyszerű állampolgárok, ezért a cégek érdekeit komolyabban veszik a delegációk, mint a fogyasztókét.

Persze hogy tudtuk, csak nem sejtettük

Ezek miatt már eddig is voltak súrlódások és már tavaly nyáron is úgy nézett ki, hogy van pár vitás kérdés, amin egyszerűen nem fognak tudni megegyezni a felek. Ehhez képest a projekt most kapott egy olyan gyomrost, amiből nem biztos, hogy fel tud állni. Az történt ugyanis, hogy a Greenpeace megszerzett több mint 200 oldalt az amerikai tárgyalódelegáció belső dokumentumaiból,

amiből nagyjából az derült ki, hogy a legtöbb dolog, amitől az egyezmény ellenzői tartottak, az igaz.

A kiszivárgott anyagokból azt lehet kiolvasni, hogy az amerikai fél úgy szeretne több amerikai árut és szolgáltatást Európába juttatni, hogy lazuljanak az európai környezetvédelmi, élelmiszer-biztonsági és egyéb szabályozások, vagy hogy a jövőben sokkal nehezebb legyen ilyen szabályokat meghozni.

Az amerikai delegáció például olyan, rajzfilm-főgonoszokhoz illő dolgok miatt panaszkodik, mint az állatokon tesztelt kozmetikumok európai tilalma, ami kibékíthetetlen ellentéteket szül a tárgyalófelek között, és ami csökkenti az amerikai cégek európai piacokhoz való hozzáférését.

Hasonló baja van az amerikai félnek a génmódosított élelmiszerek (vagy ahogy a dokumentumban hívják, "a modern mezőgazdaság technológia termékei") európai szabályozásával, amit csökkenteni szeretnének, hogy több génmódosított anyagot tartalmazó terméket lehessen Európába importálni.

Olyan javaslatok is vannak a kiszivárgott dokumentumokban, amik nem a mostani szabályozásokat akarják megváltoztatni, hanem azt, hogy hogyan alakítson ki szabályokat a jövőben az EU. Tegyük fel, hogy egy amerikai cég kitalál egy új rovarirtót, amit engedélyeztetni kellene Európában. Az amerikai kormány azt szeretné, ha ezt az EU úgy csinálná, hogy

  • előre szól az adott terméket gyártó cégnek, hogy hogyan akarja szabályozni azt a vegyszert, hogy a cégnek is legyen beleszólása a szabályozásba;
  • a szabályozásnál ugyanolyan súllyal vegye latba az EU, hogy milyen hatása van az EU-USA kereskedelemre annak, ha mondjuk betiltja azt a vegyszert, mint mondjuk azt, hogy milyen hatása lehet a szernek a környezetre vagy az emberekre;
  • győződjön meg róla, hogy nem lehet-e máshogy biztosítani az emberek védelmét azon kívül, hogy szabályozzák az adott vegyszert,
  • csak akkor tilthassák be a vegyszert, ha 100 százalékig biztos benne az EU, hogy az káros a környezetre vagy az egészségre (míg most ha csak felmerül, hogy káros lehet, már be lehet tiltani valamit, amit uniós szaknyelven elővigyázatossági elvnek hívnak);
  • minden szabályozáshoz amerikai szokásra részletes hatástanulmányokat és költség-haszon elemzéseket kellene beadni, amit Washingtonban tipikusan arra használnak, hogy belefojtsák a szabályozást a bürokráciába;
  • és amúgy is, a rovarirtókat, élelmiszereket és hasonlókat a jövőben az  EU helyett szabályozza az ENSZ mezőgazdasági szervezete, aminek az engedélyeztető bizottságaiban rendszeresen helyet kapnak az érdekelt cégek képviselői is, és ahol könnyebben kapnak engedélyt a vegyszerek, mint Európában.

Ezek elvileg mind olyan dolgok, amik különösen a nagy lobbierővel bíró cégeknek kedveznek, amelyeknek van elég erőforrása arra, hogy a szabályozások farigcsálásával foglalkozzanak, és akiknek így sokkal nagyobb esélye lesz beleszólni abba, hogy mi hogyan alakul az európai emberek életében.

Az is kiderül a kiszivárgott dokumentumokból, hogy az amerikai tárgyalók javaslatait már most is főleg ipari lobbisták írják, az európai javaslatokról pedig nem tárgyalnak addig, amíg a vállalatok és iparkamarák képviselői le nem okézták azokat. Abban persze nincs semmi szokatlan, hogy a kormányok egyeztetnek cégekkel a szabályozásról, ennek több hivatalos fóruma is van Amerikában és az EU-ban is, ahogy civil szervezetek véleményét is kikérik az ilyen megállapodásokról. Viszont amíg a civileknek csak megkérdezik, hogy hogy tetszik a javaslat, a nagy lobbierővel bíró vállalatok ennél egy kicsit közelebb vannak a tűzhöz. Ahogy  azt egy korábbi szabadkereskedelmi tárgyalásokon részt vett washingtoni lobbista mondta az indexnek, 

Amikor az amerikai kormány aláír egy ilyen egyezményt, a cégek fogják a tollat.

A kiszivárgott iratokban nagyrészt olyan dolgokat változtatnának az amerikaiak, amikből elvileg az Európai Bizottság nem hajlandó engedni. Celicie Malström kereskedelemért felelős uniós biztos a szivárogtatás után is elmondta, hogy a transzatlanti egyezmény nem fog lazítani a környezet és a fogyasztók védelmén, mint ahogy a kormányok és az EU szuverén szabályozási jogát sem fogja elvenni.

Az EU vezetői viszont nincsenek könnyű helyzetben, mert, mint az szintén kiderült a kiszivárgott dokumentumokból, az amerikaiaknak van pár ajánlata, amire nem nagyon tud Európa elutasítani. Például kiderült, hogy  az USA azzal zsarolja az EU-t, hogy 

nem exportál majd gázt Európába, vagy nem könnyíti meg az európai autók amerikai exportját, ha az EU nem enged pár kényes dologban.
 

Egyre többen fordulnak el

Mindez nagyon rosszkor jött a TTIP tárgyalóinak, mert a tervezett megállapodás, és a szabadkereskedelem általában népszerűtlenebb, mint valaha. A német Bertselmann Intézet egy héttel a titkos anyagok kiszivárgása előtt nyilvánosságra hozott felmérése szerint a németek 17 százaléka, vagyis ötből csak egy ember gondolja azt, hogy a TTIP jó ötlet, 33 százalék szerint viszont az egész úgy elfogadhatatlan, ahogy van, 48 százaléka pedig tart attól, hogy a TTIP miatt csökken majd a fogyasztók védelme. Két évvel ezelőtt viszont még a németek több mint fele támogatta az egyezményt, és csak 25 százalék volt elutasító. A hangulaton pedig valószínűleg csak tovább rontanak a kiszivárgott dokumentumok, amikben mindenki megtalálhatja a félelmei igazolását.

Valószínűleg ezzel számolnak azok az európai politikusok is, akik nem sokkal a Greenpeace szivárogtatása után azt nyilatkozták, hogy ebben a formában inkább hagyni kellene a fenébe a transzatlanti tárgyalásokat. A legmagasabb rangú ilyen politikus Francois Hollande francia elnök volt, aki két nappal a titkos anyagok megjelenése után nyilatkozta azt, hogy ha így maradnak a dolgok, akkor ő nem támogatja az egyezményt, cinikusabb kommentárok szerint azért, mert Franciaországban most kezdődik a választási kampány, Hollande pedig nem akar más oldalon állni ebben a témában, mint a választói nagy része. De választások jönnek majd Németországban is, úgyhogy nem kizárt, hogy idővel még az egyezményért korábban lelkesedő Angela Merkel is a TTIP ellen fordul. 

Nagy Britanniában egy egészen más szavazást lökhet valamilyen irányba a kiszivárgott TTIP szöveg, a szabadkereskedelem kérdése ott az EU-referendumba keveredett bele. Az EU-ból való kilépés mellett kampányolóknak az egyik fő érve lett a függetlenség mellett, hogy ha Nagy Britannia az unióban marad és elfogadja a TTIP-et, az lehetőséget teremt majd arra, hogy tovább privatizálják az angol közegészségügyi szolgáltató NHS-t, ami a brit ellenzők legnagyobb félelme.

Arról amúgy nagy vita van, hogy tényleg veszélyezteti az egyezmény a brit közegészségügyet, David Cameron miniszterelnök szerint például egyáltalán nem. Obama elnök pedig azzal szállt be a brit vitába, hogy ha a britek kiszállnak az unióból, akkor velük külön szabadkereskedelmi megállapodást kellene kötnie az USA-nak, ami viszont sokkal hátrébb lesz a prioritási listán, mint az, hogy befejezzék az EU-val a tárgyalásokat.

A szabadkereskedelem az Egyesült Államokban sem igazán szexi téma, annyira nem, hogy nincs olyan jelölt az elnökválasztáson, se a demokratáknál, se a republikánusoknál, aki teljes mellszélességgel kiállna a transzatlanti egyezmény mellett. Donald Trump teljesen, Bernie Sanders pedig részben azokra a választókra épít, akik a rövidebbet húzták a nemzetközi szabadkereskedelemmel.

De még Hillary Clinton is vett egy balkanyart ebben a témában, pedig a férje idején sorra kötötte az ilyen egyezményeket az amerikai kormány, Obama tárgyalásait (köztök a transzatlantit is) teljes mellszélességgel támogatta külügyminiszterként. Ha Clinton nyerne, azért nagy valószínűséggel végig akarná vinni a tárgyalásokat és be akarná fejezni azt, amit Obama elkezdett. Kérdés, hogy akkor akarja-e még valaki ezt az egészet. Akárhogy is, az biztos, hogy egy ideig még biztos nem lesz a mostaninál szabadabb kereskedelem az EU és az Egyesült Államok között.

(Borítókép: Tiltakozás az EU és az Egyesült Államok közötti szabadkereskedelmi egyezmény ellen az Országház előtti Kossuth Lajos téren 2016. május 5-én. Fotó: Máthé Zoltán/MTI)