Alfonz
5 °C
13 °C
Index - In English In English Eng

Nem épült semmi fél milliárdból, de az állam kifizette a támogatást

2016.06.09. 13:29

Semmi nem épült meg a bicskei tápszergyárból, de a Nemzetgazdasági Minisztérium késznek nyilvánította a beruházást. Így lett gyakorlatilag vissza nem térítendő kölcsön a tárca 558 millió forintos EU-s támogatásából, mondta el Hadházy Ákos, az LMP antikorrupciós politikusa a párt csütörtöki Korrupcióinfóján az MTI szerint.

A Q Pharm Kft. még 2014 márciusában jelentette be, hogy több mint tízmilliárd forintból többfunkciós tápszergyárat létesít a Fejér megyei településen. A cég ügyvezetője Tóbi Csaba két éve 200 új munkahelyet ígért közvetlenül a gyárba, és úgy számolt, hogy akár 5-600 ember is állást kaphat a beszállítóknál és az alvállalkozóknál. A beruházás első üteme 2015 végére készült volna el, míg a logisztikai központot 2016 végére ígérték.

Tóbi fontosnak tartotta azt is hangsúlyozni, hogy a cég 100 százalékig magyar tulajdonban van. Ennek oka valószínüleg az, hogy korábban a bicskei telket 2013-ig birtokló Danubia Pharma, a Q Pharma, és a projektcég QPharma Nutrition Kft. mögött is belizei, brit és floridai cégek voltak a háttérben.

Tóbi Csaba már tavaly nyáron arról tájékoztatta a Bicskei Újságot, hogy elmarad a beruházás. „Nem az egyetlen ok, de igen fontos szempont volt számunkra a menekültkérdés: két éve, amikor a telket megvásároltuk, a tábor környékén néhány menekültet láttunk csupán, azóta pedig egészen más viszonyok vannak gyakorlatilag az egész városban – indokolta a Q Pharma döntését. Elmondta, hogy az építési terület egyharmadát már el is adták.

A céginformációs adatokból pedig az látszik, hogy a telektől idén márciusban teljesen megszabadultak. Pedig Tóbi tavaly még azt ígérte, a bicskei lapnak, hogy hosszútávon egy másik gyógyszeripari beruházás valósulhat meg a területen. Ami az Átlátszó drónvideója szerint jelenleg így néz ki:

Hadházy elmondta, hogy feljelentést tesznek az ügyben, mert bár egy kapavágást nem ejtettek a területén – csak ástak 59 lyukat és levertek egy zászlótartót –, de a Nemzetgazdasági Minisztérium májusban késznek nyilvánította a projektet és ki is fizette a támogatást. A palyazat.gov.hu szerint május 9-én utalták el az utolsó részletet a 496 millió forintból.

Az Átlátszó elérte Tóbit, aki elmondta, hogy a projektet továbbadták az Ökogroup Zrt-nek. A bicskeieknek viszont kár lenne belelovalni magukat az új építkezésbe: Hadházy ugyanis kiderítette, hogy a cég kapcsolatba hozható az Ökoenergia Hasznosító Beruházó Kft-vel, amely 837 milliós támogatásban részesült, de a bátonyterenyei beruházásból sem lett semmi.

Utánanéztünk mi is az Ökogroupnak: egy ausztriai cég 100 százalékos tulajdonában van, de vezetője egy magyar üzletember, Reichardt Richárd. Az ő neve onnan lehet ismerős, hogy a 2000-ben az autójában lelőtt Reichardt Ignác vállalkozó fia. Édesapjával együtt – kiskorúként – ő is tulajdonosa volt a tőzsdei kereskedéstől eltiltott London Bróker Rt.-nek.