Hedvig
6 °C
15 °C

Alkotmánybírósághoz fordulnak a kéményseprők

2016.06.13. 12:45

Az Alkotmánybírósághoz fordulnak a kéményseprők az eddig évente végzett kéményellenőrzések két évre történő ritkítása miatt - jelentette be a Kéményseprők Országos Szakszervezete (KOSZ).

A szakszervezet vezetője, Vámos Csaba szerint alaptörvény-ellenes a pénteken kihirdetett, július elsejétől hatályos belügyminisztériumi rendelet, amelyben két évre ritkították az ellenőrzéseket, mivel sérti az állampolgárok egészséges, biztonságos élethez való jogát - írta az MTI.

A kéményseprők emellett fenntartják népszavazási kezdeményezésüket is, amelyben azt kérdeznék meg, "egyetért-e ön azzal, hogy a kormány törvényben biztosítsa a legalább évenkénti kéményellenőrzést függetlenül a kémény- illetve tüzelőberendezés típusától?".

A kéményellenőrzések ritkítása már hónapok óta napirenden volt. A kormány ezt kvázi kéményrezsi-csökkentésként akarja eladni. A szakmai szervezetek viszont veszélyesnek tartják.

Király András, a Helyiipari és Városgazdasági Dolgozók Szakszervezete 2000 (HVDSZ 2000) elnöke azt mondta, a szakmával nem egyeztetett rendelet nemcsak a lakosság biztonságát veszélyezteti, hanem a mintegy ezer kéményseprő fele el is veszítheti az állását ennek következtében.