Orbán: Meg kell duplázni a magyar gazdaságot

2016.06.13. 11:53

Orbán Viktor hétfőn az Európai Beruházási Bank (EIB) budapesti irodájának hivatalos megnyitó ünnepségén fejtette ki elképzeléseit a magyar gazdaság jövőjével kapcsolatban. A Magyar Tudományos Akadémián elmondott beszédében egyebek mellett azt hangoztatta: 

Magyarország képes lehet arra, hogy mostani gazdasági teljesítményét megduplázza, és ez nemcsak lehetőség, hanem kényszer is, középtávon ezt kell elérni.

A miniszterelnök az MTI tudósítása szerint azt is kifejtette, hogy: 

  • Magyarország 2010 óta olyan gazdaságpolitikát folytat, amelynek a növekedés áll a középpontjában
  • A gazdaság növekedése most és középtávon is jóval az EU átlaga felett alakul
  • képesek vagyunk elérni a teljes foglalkoztatottságot, reális esély van arra, hogy mindenki, aki dolgozni akar, munkalehetőséghez is jusson.
  • képesek vagyunk arra, hogy "a nagy nemzetközi vállalatok mögé odategyük az erős és innovatív magyar ipart". Mindehhez befektetések és fejlesztések kellenek - mutatott rá.

Ennek valamelyest ellentmondani látszik, hogy az idei év eleje elképesztő megtorpanást hozott a magyar gazdaságban, európai szinten csak Görögország muzsikált rosszabbul nálunk.

 

Arról, hogy mi a baj a magyar gazdasággal és hogy állnak a kilátásaink, itt írtunk részletesen. Röviden a lényeg: nagyon függünk az európai uniós támogatásoktól és néhány multi, elsősorban az autógyártók termelésétől, és ha ezekben egy kis fennakadás van, azonnal bezuhan a gazdaság.

Erre amúgy bizonyos szinten Orbán is kitért. Azt mondta, hogy tudatosan fel kell építeni egy pénzügyi rendszert "a bőkezű európai időszakok" utánra. Erről azonban nem bocsátkozott részletekbe. 

Felhozta a demográfiai válságot is. Európában szerinte ma kétféle magatartás létezik ezzel kapcsolatban:

  • vagy nem beszélnek róla
  • vagy azt gondolják, a demográfiai hanyatlást bevándorlással lehet megoldani
  • Magyarország ezzel szemben harmadik utat jár: "még nem ütött az utolsó óránk, van még egy kevés időnk", és meg lehet fordítani a tendenciákat. Ehhez megfelelő családtámogatás és családpolitika kell, ehhez forrásokat rendelnek.

A miniszterelnök utalva egyebek mellett a Brexit körüli bizonytalanságra, a transzatlanti szabadkereskedelmi megállapodás tárgyalására és az EU-orosz kapcsolatrendszer megromlására, "nem kényelmes időpontnak" nevezte a mait.

"Régen volt szükségünk annyira sikerekre, mint manapság. Az EU megmaradásához, megerősödéséhez a történelmi tapasztalatok és a történelmi igazság nem elegendő; ha nincsenek sikerek, hosszú távon az uniót nehéz lesz egyben tartani, olyan közösségnek megtartani, amelyben a tagállamok örömmel vesznek részt" - magyarázta Orbán.

Kérdés persze, hogy ilyen nehéz nemzetközi környezetben, ilyen súlyos sebezhetőség mellett hogyan fog megduplázódni a magyar gazdaság középtávon?

Az EIB-iroda megnyitóján egyébként 30 milliárd forint értékben refinanszírozási szerződéseket írtak alá tornatermek, uszodák, sportpályák és óvodák építéséről. Az EIB 1990 órta 19 milliárd euróval szállt be a  magyar gazdaság fejlesztésébe.