A vidékiek szívnának, a városiak jól járnának Lázár ötletével

2016.06.17. 08:25

Éppen, hogy véget ért a tavaszi ülésszak a parlamentben, de Lázár János miniszterelnökséget vezető miniszter már azon gondolkodik, hogy mit hogyan kellene majd megváltoztatni ősszel. Nemrég például arról beszélt a választókörzetében tartott "rádiós fogadóóráján", hogy törvénybe kellene iktatni, hogy 

kevesebb tb-járulékot fizessenek azok, akik rendszeresen járnak szűrővizsgálatra, és azoknak kellene többet fizetni, akik nem mennek el.

Lázár szerint legalább 10-15 ezer ember megmenthető enne évente, ha időben megállapítanák a súlyos betegségét, amit csak a rendszeres szűrővizsgálattal lehet elérni, ezért arra kell ösztönözni az embereket, hogy elmenjenek a vizsgálatokra. 

A Világgazdaságnak nyilatkozó szakember szerint sokan nem azért nem mennek el a szűrővizsgálatra, mert nem akarnak, hanem mert nem igazán engedhetik meg maguknak, hogy egész napokat áldozzanak erre. A vidéket, kisebb településeken élőnek ugyanis egész napjait veheti el, hogy elutazzanak a legközelebbi városba a vizsgálatokra, így Lázár javaslatával ők rosszabbul, a nagyobb városokban élők viszont jobban járnának. Ehelyett a mobilszűrések támogatása vagy a fizetett szabadságok növelése támogatná jobban, hogy a falusiak is eljárjanak a vizsgálatokra. Az viszont mindenképpen jó lépés a szakemberek szerint, hogy 2017-től a cégek adómentes juttatásként adhatnak szűrővizsgálatokat a dolgozóiknak.