Az NGM cégeket lopna a britektől

2016.06.27. 07:18

Varga Mihály szerint az Európai Unióból való brit kilépés megváltoztatja majd az unió költségvetésének mozgásterét és hatással lesz – a támogatások haszonévezőjeként – a magyar büdzsére is, azonban ez nem a holnap kérdése, emiatt az idei és a jövő évi költségvetésen sem kell módosítani.

A nemzetazdasági miniszter erről a Világgazdaságnak adott interúrjában beszélt. Amelyben elmondta azt is, hogy tárcája azzal foglalkozik: miként lehet a Nagy-Britanniát elhagyó cégek számára vonzó befektetési országgá tenni Magyarországot.  

A részleteken még dolgoznak, de a tervek szerint a kormány különleges kedvezményeket is felkínálna az áttelepülni szándékozó vállalatoknak. A miniszter szerint mintegy 770-780 brit cég működik ma Magyarországon, amelyek elégedettek a befektetői környezettel, ez pedig jó referencia lehet.  

A Brexit potenciális magyarországi hatásairól itt írtunk részletesen.

Varga légből kapottnak nevezte azt a feltételezést, hogy Magyarország is kilépne az Európai Unióból. Határozottan cáfolta az ezzel kapcsolatos találgatásokat: "Nincs ilyen szándék, nincs ilyen terv, nincs ilyen forgatókönyv, ötlet, vagy elképzelés."

Brexit: a legfontosabb tudnivalók egy helyen