Orsolya
11 °C
26 °C
Index - In English In English Eng

Ötvenmilliárdos fejlesztés kezdődik Ferihegyen

2016.06.30. 12:44 Módosítva: 2016.06.30. 12:45

Ötvenmilliárd forintos beruházási programot indít a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér üzemeltetője, a Budapest Airport a következő öt évben, írja a Budapest Airport közleményében. 

A BUD 2020 program keretében megépül az új utasmóló a B terminálon, a repülőtéri hotel, és fejlesztik a logisztikai és biztonsági területeket is. A fejlesztési tervet azért készítette el a repülőtér, mert az utóbbi két-három évben dinamikusan nőtt az utasforgalom, az idei év első öt hónapjában 12,5 százalékkal kezeltek több utast, mint egy évvel korábban.

Ezért az új utasmólónak kiemelt fontossága van, a kivitelezés tendere már megjelent, a munkálatok az év végén kezdődnek és másfél évig tartanak. A program másik kulcseleme a repülőtéri szálloda, amely az építkezés megkezdése után 15-17 hónappal nyílhat meg. A látványterveket ezen a linken nézheti meg. 

Előrejelzések szerint öt éven belül 15-18 milliósra ugrik a ferihegyi repülőtér utaskapacitása, ez esetben megépül a most még csak fontolgatott új utasforgalmi épület, a 2C vagy 3-as terminál, növelik az utasfelvételi pultok számát és több lesz a parkoló is. Több milliárd forintos biztonsági beruházás is várható a következő években a Liszt Ferenc repülőtéren: valamennyi biztonsági kaput ellátják a legkorszerűbb testszkennerekkel. A közlemény szerint a Budapest Airport az illetékes hatóságokkal együtt dolgozik azon, hogy növeljék a biztonságot a repülőtér területein.

Jost Lammers, a Budapest Airport vezérigazgatója a HVG csütörtöki számában beszélt a repülőtér és a város közúti és vasúti kapcsolatáról is. Mint mondta, készülnek a tervek, a repülőteret Kőbánya-Kispesttel kötik össze, és lesz egy föld alatti állomás a 2. Terminálnál. A pontos részletek a repülőtér számára még nem ismertek, hiszen a vasutak építése a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt.-hez, az üzemeltetés a MÁV-hoz tartozik. A vezérigazgató úgy véli, az állomás is akkorra készülhet el, amikorra az új terminál: valamikor 2019-2021 között.