Minden hatodik lakást hitelből vesznek
Egyre többen mernek megint hitelből lakást venni, így az idei év első három hónapjában 36 százalékkal több lakáshitelt helyeztek ki a bankok, mint egy évvel korábban. Az Otthon Centrum Hitel Center (OCHC) közleménye szerint 2016 első öt hónapjában 15 százalék körül volt a lakásukat hitelből vásárlók aránya, ami nagy növekedés ahhoz képest, hogy a válság alatt tíz vevőből csak egy vett föl lakáshitelt. Májusban újabb csúcsot ért el a havi lakáscélú hitelkihelyezés, akkor 42,5 milliárd forint hitelt vettek föl a lakásvásárlók.
Az OHCH szerint a háztartásoknak nyújtott forinthitelek átlagos hitelköltség-mutatója, a lakáscélú hitelek esetében, idén májusban 5,53 százalék, egy évvel ezelőtt pedig 6,36 százalék volt. A rövid kamatperiódusú termékek esetében a kamat az egy évvel ezelőttinek kevesebb, mint felére (2,03 százalékra) esett vissza, az 1-5 év közötti, illetve ennél hosszabb kamatperiódus esetében is csökkenés volt megfigyelhető, májusban a kamatszint 5,52-6,08 százalék volt.
Otthon Centrum Hitel Center szerint alapvetően kétféle hiteligénylő van:
- Az egyik a lehető legolcsóbb, legalacsonyabb kamatokkal és törlesztőkkel visszafizethető, leginkább rövid lejáratú, akár egy éven belül visszafizethető hiteleket keresi, így tipikusan 3-4 százalékos kamattal vesznek föl hitelt
- A másik inkább a biztonságot, hosszú távú kiszámíthatóságot keresik, ezért inkább a drágább, de több éven – akár 10, vagy annál hosszabb időn – keresztül fix kamatozású terméket választják, még ha ezekre magasabb kamatot is kell fizetni.