Továbbra is boldog-boldogtalannak adunk kettős állampolgárságot

2016.07.08. 16:11

Semjén Zsolt az MTI szerint bejelentette, hogy már 850 ezer kettős állampolgársági papírt adtak ki az igénylőknek. Semjén mellé hozzátette, hogy a "szigorú államháztartási fegyelmet" mi sem mutatja jobban, mint hogy emellett összesen 23 ezer kérelmet utasítottak el.

Ez azonban sajnos inkább elég ijesztő. Mivel ugyanis  két éve már volt 622 531 darab kiadott állampolgárságunk 20 867 darab elutasítottal.

Ez azt jelenti, hogy két év alatt a 230 ezer kérelemből csak 2013-at utasítottunk el, ami szerint a kérelmezők

99,12 százalékának adunk simán kettős állampolgárságot.
 

Azaz az utóbbi két évben a jelentkezők 0,88 százalékát utasítottuk csak el. Ez már csak azért is igen gyanús, mert a kettős állampolgárság iránt inkább érdeklődők és a papírjaikban és magyarnyelv-tudásukban elég magabiztosak jellemzően inkább a program elején jelentkezhettek. Az elszúrt szabályozás első négy évében az elutasítási arány 3,2 százalékos volt, a teljes csoportra nézve 2,7 százalékos.

Persze ezzel együtt sem kizárt, hogy az utóbbi két évben akartak  sokkal inkább magyar papírokat a külhoni magyarok mint a megelőző négyben, csak elég életszerűtlen feltételezés.