Kivonul az Uber Magyarországról

IMG 5391
2016.07.13. 10:11 Módosítva: 2016.07.13. 12:21
  • Az Uber július 24-én 12 órakor határozatlan időre felfüggeszti szolgáltatását Magyarországon.
  • Nem tudnak eleget tenni az új taxistörvénynek, ami alapján szétbírságolhatják és betilthatják őket.
  • 1200 sofőrjük, 160 ezer utasuk volt.
  • A cég szerint próbáltak dűlőre jutni a kormánnyal, de erre nem volt fogadókészség.
  • Szívesen visszatérnének, ha változna a szabályozás, és remélik, ez csak idő kérdése.
  • Az Ubert világszerte sok helyen támadják, amiért nem fizet társasági adót és nem munkavállalókként alkalmazza sofőrjeit.
  • A GVH szerint az is baj, hogy nem azonos feltételekkel működik, mint a szabályozott taxistársaságok.

Kivonul az Uber, július 24-én 12 órakor felfüggesztik a magyarországi szolgáltatást. 

Aznap lép hatályba a személyszállítási szolgáltatásokra vonatkozó törvénymódosítás, amely súlyos büntetéseket és az applikáció felfüggesztését teszi lehetővé, ha a szolgáltató nem tartja be a taxizásra vonatkozó szabályokat.

Fekete Zoltán, a cég magyarországi ügyvezetője szerint volt hajlandóság a cég részéről, hogy létrejöjjön egy olyan szabályozás, ami kialakítja annak kereteit, hogy az Uber-sofőrök szabályosan működjenek, de szerinte ebben a kormányzat nem volt partner.

Az ügyvezető a sajtótájékoztatón elmondta: az Uber mindenben együttműködött a kormányzattal, kötelezővé tette, hogy a sofőrök vállalkozói adószámot váltsanak ki, megszerezzék a kötelező engedélyeket és biztosítást kössenek, de ez sem volt elég ahhoz, hogy a kormány baráti szabályozást alakítson ki.

A magyarországi szolgáltatást határozatlan időre függesztik fel, és egyelőre nem tudják, hogy elindítják-e újra.

Viszont ha megváltozna a szabályozás – amin az Uber még dolgozna a kivonulás ellenére –, akkor nem kizárt, hogy megint lehet majd uberezni Budapesten. A cég irodája egyelőre még megmarad Budapesten, ami a személyszállító szolgáltatás felfüggesztése után is lobbizik majd azért, hogy megváltozzon a szabályozás. Fekete Zoltán szerint a kivonulás után két-három hónapon belül kiderülhet, hogy mennyire nyitott a kormányzat egy Uber-barát törvény kidolgozására. A lobbizás még július 24-ig is folytatódik, de Fekete szerint minimális az esélye, hogy addig változást érjenek el. 

Törvényi szigor

A szóban forgó törvényt júniusban fogadta el a parlament. Ebben az áll, hogy blokkolni lehet azokat az internetes oldalakat és alkalmazásokat, amelyek jogellenesen működő taxiszolgáltatást kínálnak. Bár nem nevesítették konkrétan, a lépéssel az Ubert akarták ellehetetleníteni, vagy legalábbis – Fónagy János illetékes államtitkár szavaival élve – rákényszeríteni arra, hogy „álljon be a sorba”.

A jogszabály értelmében a tiltás akkor rendelhető el, ha

  • a taxiszolgáltatást szervező vagy közvetítő nem felel meg a kormányrendeletben meghatározott diszpécserszolgálati követelményeknek,
  • és ezen engedély hiánya miatt a hatóság bírságot szabott ki rá,
  • de a megbírságolt szolgáltató mégis tovább folytatja a szabálytalan tevékenységet.

Arról itt írtunk részletesen, hogy a szolgáltatás betiltása hogyan lehetne lehetséges. Erre azonban nem is volt szükség, mert a cég előbb dobta be a törölközőt. Arra semmi esély nem volt ugyanis, hogy megfeleljen a diszpécserszolgálatokra vonatkozó szabályoknak, hiszen például telefonon nem is lehet Ubert rendelni.

Az Uber a törvény elfogadása után még arról beszélt, hogy nem vonul ki Magyarországról, hiába pletykálták ezt maguk az uberezők. Sofőrjeit is igyekezett szabálykövetésre bírni; lapinformációk szerint a cég közel 400 sofőrnek letiltotta az alkalmazás használatát, mert nem szerezték be a személyszállításhoz szükséges összes vizsgát.

Az EU szerint nem rossz dolog

Az Uber ellehetetlenítése már csak azért is érdekes, mert az Európai Bizottság nemrég tette közzé a sharing economyra épülő vállalkozásokra vonatkozó ajánlásait. Eszerint többek közt a magánszállásokat kínáló Airbnb és a fuvarszervező Uber betiltása kizárólag a legvégső esetben helyénvaló. Az európai intézmény ugyanakkor fontosnak nevezte a megosztásalapú szolgáltatásokra vonatkozó adószabályok alkalmazásának egyszerűsítését és pontosítását is.

Ezzel kapcsolatban a Napi.hu megkereste a Gazdasági Versenyhivatalt is, amely azt közölte: az Uber hazai jelenlétének lehet versenyfokozó és -élénkítő hatása, így a verseny szempontjából előnyös lehet a szolgáltatás. A megfelelő szabályozás hiánya azonban felvethet problémákat is, mivel a taxival végzett személyszállítási szolgáltatásokat végzők és az Uber szolgáltatást nyújtók között nem egyenlőek a feltételek.

Uber: Budapest veszít ezzel

Fekete Zoltán azt mondta a sajtótájékoztatón, hogy Budapest sokat veszít az Uber kivonulásával, a 3-as metró felújításánál vagy az esetleges budapesti olimpia alatt például nagyon fog majd hiányozni a városnak ez a szolgáltatás.  A legnagyobb vesztes Fekete szerint az a 1200 sofőr-kisvállalkozó, akinek a megélhetése múlt az Uberen. A sofőrökkel a sajtótájékoztató előtt egy órával közölték a hírt, hogy július 24-én leáll a szolgáltatás. Velük az Uber holland cége kötött szerződést, és az is fogja felbontani.

Az Uber magyar sofőrjeinek jár még valamennyi költségtérítés, a cég ugyanis kifizeti nekik azt a 150-200 ezer forintot, amit a különböző engedélyekért kellett fizetniük. Hogy egy esetleges visszatérésnél vissza tudják-e majd csábítani a sofőröket, mennyire lenne meg bennük a hajlandóság és a bizalom, hogy újra belevágjanak, az Fekete szerint kérdéses.

Fekete Zoltán szerint a 160 ezer felhasználó is sokat veszít, akik eddig több millió kilométert autóztak Budapesten a szolgáltatással. Nekik a cég úgy köszöni meg az eddigieket, hogy a 10 ezer legtöbbet uberező magyar utas egyszer ingyen utazhat az EU 21 országában. A magyar regisztráltak a szolgáltatást továbbra is használhatják majd külföldön.

Azon még gondolkodnak, hogy a személyszállítás mellett valamilyen más Uber-szolgáltatással – például étel-házhozszállítással, biciklisfutár-alkalmazással, helikopteres vagy hajós szolgáltatással – megjelenjenek a magyar piacon, de erről egyelőre nem tudott biztosat mondani. Fekete Zoltán szerint pár hónapon belül kiderülhet, hogy van-e valamilyen más Uber-szolgáltatásnak létjogosultsága Magyarországon. Az ügyvezető szerint azonban

csak idő kérdése, hogy valamikor, akár évek múlva, de az Uber vagy valamilyen hasonló szolgáltatás visszatér majd Magyarországra. 

Nem mindenhol szerették

Nem Magyarország az egyetlen hely, ahol az Uber ellen keményen fellép a szabályozó, a világ sok másik országában támadják a céget. Az egyik szálka az államok szemében, hogy az Uber nem nagyon fizet társasági adót, és a sofőrjeit is gyakran vádolják adóelkerüléssel, bár ez utóbbi téren bonyolultabb a helyzet.

Emellett az Uberrel és általában véve a sharing economyval kapcsolatban komoly munkajogi problémák is felmerültek. Mivel az uberezők megbízási szerződéssel dolgoznak, nem igazán vonatkozik rájuk semmiféle jogi védelem, így teljesen kiszolgáltatottak a vállalat felé.