Bóvli lehet Törökország a puccs miatt

2016.07.19. 08:42

Fontolgatja Törökország bóvliba sorolását a Moody's - írja az MTI. A nemzetközi hitelminősítő a hétfő éjjel Londonban jelentette be, hogy leronthatják  Törökország "Baa3" szintű adósbesorolását.

A bejelentett lépést azzal indokolták, hogy meg kell vizsgálni a kudarcba fulladt katonai puccskísérlet hatásait a török gazdaság növekedésére, a gazdaságpolitikai döntéshozó intézményrendszerre és a külső tartalékokra, különös tekintettel az e területeket már eddig is terhelő kihívásokra.

A török államadós-osztályzat kilátása a felülvizsgálat bejelentése előtt is negatív volt a Moody's listáján, és a ha cég a jelenlegi szintről leminősíti a török szuverén besorolást, azzal Törökország ennél a hitelminősítőnél elveszítené befektetési ajánlású osztályzatát.

A felülvizsgálat bejelentéséhez fűzött indoklásában a Moody's kiemelte, hogy bár a török gazdaság meglehetősen ellenállónak bizonyult a sokkhatásokkal szemben, és az elmúlt két évben 3,5 százalékos éves növekedési átlagokat produkált, a belpolitikai bizonytalanság erősödése és különösen a mostani puccskísérlet azonban jelentős negatív hatást gyakorolhat a növekedési pályára. Ez az egyik kockázat, amelyet a Moody's a leminősítési felülvizsgálat során figyelembe vesz - áll a hitelminősítő elemzésében.

A Moody's az idei év egészében már lassabb, 3 százalékos növekedést vár a török gazdaságban, és erre a rontott előrejelzésére is lefelé ható kockázatokat lát, tekintettel a puccskísérletből a befektetői és a fogyasztói bizalomra háruló potenciális hatásokra, valamint a széleskörű és jelentős geopolitikai kockázatokból eredő folyamatos biztonsági fenyegetésekre.

A török gazdaság jelentős külső finanszírozási igényét is egy kockázat. Egyrészt finanszírozni kell a többi feltörekvő gazdaságéhoz mérve magas folyómérleg-hiányt, amely jelenleg a hazai össztermék (GDP) 3,4 százaléka körül mozog az alacsony olajárak ellenére is, másrészt a török vállalati, banki és állami szektornak az idén együttesen hozzávetőleg 197 milliárd dollárnyi külső törlesztési kötelezettséget kell teljesítenie.