Bertalan
19 °C
32 °C
Index - In English In English Eng

Felpörgött az államilag támogatott pénzmosás

2016.07.20. 08:20

Nem baj, ha nem adózott a pénze után, ha elég nagyban csinálta, az állam megbocsát, csak tegye be stabilitási és megtakarítási számlára! Az adóamnesztia lényege, hogy a legalább 5 millió forintos összeg származását és a közteher megfizetését nem firtatja az adóhatóság, ha meghatározott feltételekkel öt évre államkötvénybe fekteti a pénzt. Az ötödik év után a pénzt adómentesen ki lehet venni a kamatokkal együtt.

Ez így önmagában is megéri, de a feltételek a két és fél évvel ezelőtti indulás óta egy időre még vonzóbbak lettek: a tavaly július óta élő átmeneti szabály szerint a számla már egy év után is feltörhető 10 százalék adó befizetése mellett. Korábban, ha valaki az első három évben kivette a pénzt, az összeg kétszerese után adózott 16 százalékkal. (Idén júliustól már ismét az eredeti szabály él, vagyis több adót fizet, aki túl hamar nyúl a pénzéhez.)

Az átmeneti szabálynak meg is lett  a hatása, mint azt a szerdai Magyar Nemzet megírta, az idei év első felében már 550 stabilitási megtakarítási számlát nyitottak és ezekre 44,1 milliárd forintot utaltak. A NAV adataira hivatkozva a lapban arról írtak, hogy a számlákon átlagosan 80 millió forintot helyeztek el, ami ugrás a tavalyi év első félévének 63 millió forintos átlagához viszonyítva.

A program indulása óta eltelt két és fél évben egyébként több mint 135 milliárd forint landolt a számlákon, és összesen 1881 magyar élt az adóamnesztia lehetőségével, túlnyomórészt külföldről befizetve a számlákra. Az összeg hiába jelentős, elmarad a várakozásoktól. A Világgazdaságnak Karagich István, a hazai privátbanki szektort elemző Blochamps Capital Kft. ügyvezetője azt mondta, a jogalkotók és a piac eredetileg 100 milliárd feletti éves bevételt vártak a számla bevezetésétől.