Zsuzsanna
-1 °C
10 °C
Index - In English In English Eng

Az ország, ahol a kőkonzervatívok azt akarják: dolgozzanak a nők

GettyImages-56576064
2016.07.20. 16:10
Adott egy konzervatív vezetésű és társadalmú ország, ahol csökken a születésszám, fogy a népesség és nem igazán muzsikál a gazdaság. Amire a konzervatív vezetés nem azzal reagál, hogy a nők szüljék tele az országot, inkább a nők egyenjogúságának és társadalmi szerepének támogatásával, munkaerő-piaci részvételük növelésével és a béregyenlőség elősegítésével van elfoglalva. Mi folyik Japánban, és miért kellene erre nekünk is odafigyelni?

Van egy ország, amely büszke több mint ezer éves múltjára; ahol máig a mindennapi élet fontos részei több száz éves hagyományok; ahol a gazdasági és technológiai fejlődés bár nagyon sok mindent átformált, rengeteg elvet és társadalmi berögződést szinte érintetlenül hagyott.

Így például az is domináns nézet tudott maradni, hogy a nők dolga a szülés és a háztartás vezetése, míg a vállalati munka, és különösképpen a döntéshozatal pedig a férfiaké. Meg az is, hogy az országot hosszú évek óta vezető kőkonzervatív férfiak megmondják a nőknek, hogy mit és hogy kellene csinálniuk.

Most például éppen azt mondogatják, hogy a nőknek egyre nagyobb számban kellene belépniük a munkaerőpiacra, a cégeknek meg minél jobb feltételeket és egyenlő bérezést kellene biztosítaniuk számukra.

És még mielőtt megijedne, hogy vajon Kövér László kapott-e ekkora napszúrást, tisztázzuk, hogy Japánról van szó.

Arról a Japánról, ahol felmérések szerint a lakosság nagyjából fele szerint a nőknek a konyhában a helye, és ahol a nevével ellentétben erősen konzervatív kormánypárt, a Liberális Demokrata Párt (LDP) egyik politikusa nemrég azzal utasította rendre egy női képviselőtársát, hogy “húzzon haza és házasodjon meg”.

A szükség szülte progresszió

Persze nem az történt, hogy egy csapásra progresszívvé vált volna az ország és politikai vezetése, inkább csak pragmatikusabbá. A konzervatív pálfordulás okát Arimura Haruko, a nők egyenjogúságának előmozdításával és társadalmi szerepük megerősítésével megbízott miniszter meglepő őszinteséggel foglalta össze:

Az LDP korábban a háztartásbeliek védelmezője volt, most viszont a dolgozók nők pártjára állt. A múltban a nők egyenjogúsága erkölcsi és emberi jogi kérdés volt, mára viszont a gazdasági növekedési program kulcsfontosságú része.

Magyarul: a japán társadalom rohamosan öregszik, a népesség csökken, munkára fogható férfi már alig van a szigetországban.

Az eddigi konzervatív ideológiai-politikai megoldáskísérletek ellenére a születések száma sem akar nőni, ami egyébként nem meglepő a munka melletti gyermekvállalást nem igazán támogató rendszer fényében. A bevándorlás szóba sem jöhet, ezt teljességgel elutasítja a társadalom. Úgyhogy az amúgy elég konzervatív, de a gazdasági növekedés beindítása érdekében maximális pragmatizmusra törekvő miniszterelnök, Abe Sinzó hallgatott az idők szavára, és a nőkhöz fordult. A kísérlet pedig ha nem is átütő siker, de érdekes tapasztalatokat szülhet.

A japán példára pedig érdemes figyelni, mert hamarosan Magyarországnak is hasonló problémákkal kell majd szembenéznie.

Sőt: nálunk jóval alacsonyabb fejlettségi szint mellett fog majd elkezdeni fogyni a munkaképes korú lakosság, és a bevándorlás láthatóan ugyanolyan népszerűtlen alternatíva, mint Japánban. A születésszám növelését harsogó konzervatív családpolitikának meg ugyanúgy nincs semmi gyakorlati hatása, mint ahogy a szigetországban sem lett évtizedeken át.

Konzervatív harc az egyenlőtlenség ellen

A kormány tavaly törvényt nyújtott be a nők társadalmi és munkaerő-piaci szerepének megerősítése érdekében, amely idén április elsején lépett hatályba. Ennek értelmében a 301 főnél többet foglalkoztató vállalatoknak növelniük kell majd a nők arányát az új belépők és a menedzsment tagjai között. A kormány célja, hogy 2020-ra több mint kétszer annyi női vezető legyen Japánban, mint ma. Ez persze nem valami reális, de jelzi, hogy a terv a japán viszonyokhoz képest mindenképpen radikális.

A törvény azt is előírja, hogy a vállalatoknak jobb körülményeket és előmeneteli lehetőséget kell teremteniük a nők számára. Emellett pedig olyan, egyébként egyáltalán nem forradalmi lépéseket hoznak, mint például a bölcsödei helyek számának növelése, a férfi gyes bevezetése és a férfiak gyermeknevelésben való részvételének ösztönzése. Ami a fejlett világ többi részén már eléggé alap, Japánban viszont egyáltalán nem az.

 

Bár a törvény nem kifejezetten szigorú, már ez is nagy lépés egy olyan országban, ahol

  • a nők és a férfiak közti bérszakadék értéke az egyik legmagasabb a fejlett világban;
  • a terhes nők kirúgása olyannyira bevett szokás, hogy külön műszó van rá;
  • a vezetői pozíciók mindössze tizedét töltik be nők (ez még Magyarországon is jóval magasabb, a többi fejlett országról nem is beszélve);
  • a parlamenti képviselőknek mindössze 8 százaléka nő (még ebben is jobban áll Magyarország a maga szánalmas 9 százalékával).
  • és a nemek közti egyenlőség tekintetében a Világgazdasági Fórum jelentése szerint csupán a 101. helyen áll a világon.

Ráadásul a képzettségi statisztikák alapján is hatalmas pazarlás, hogy nem alkalmaznak több nőt: a munkaképes korú japán nők fele diplomás, a 25-34 éveseknek 61 százaléka. Ugyanakkor a diplomás nőknek csak 70 százaléka dolgozik, ami az egyik legalacsonyabb érték az OECD-ben Dél-Korea mellett. Így tehát elvben nem kellene, hogy problémát jelentsen a munkakeresés, főleg, hogy a szigetországban öt álláskeresőre átlagosan hat szabad állás jut.

Az első adatok bizonyos szempontból biztatóak: az utóbbi években nagyot nőtt a nők munkaerő-piaci részvétele. Ez egyébként a hivatalos statisztikák szerint eddig sem volt krónikusan alacsony, de a férfiakéhoz hasonlítva elég nagy szakadék volt: nagyjából 10 millióval több férfi áll alkalmazásban, mint nő. Mára a japán nők munkaerő-piaci részvétele megelőzte az európai uniós átlagot, a magyarról nem is beszélve. (A mutató nálunk is jelentősen nőtt az utóbbi években, de még mindig bőven az EU-átlag alatt van.)

 

Ráadásul Abe most éppen még egy lapáttal rátenne a dologra: azt akarja elérni, hogy a cégek legyenek szívesek és fizessenek azonos bért az azonos munkáért, függetlenül attól, hogy nő vagy férfi, teljes vagy részmunkaidős dolgozó végzi el a feladatot.

Persze emögött sem elsősorban a kormányfő esetleges szocialista hevülete áll, hanem az, hogy a defláció és stagnálás elleni harca részeként mindenképpen szeretné növelni a bukdácsoló lakossági fogyasztást. Ami sokkal könnyebb lenne, ha nőnének a bérek, mert jelenleg az a helyzet, hogy Japánban 

1997 óta csökken az átlagbér.

Bár ehhez az is hozzátartozik, hogy azóta nem igazán volt áremelkedés, meg gazdasági növekedés sem. Viszont a japán cégek rettenetes mennyiségű pénzen ülnek (mára gyakorlatilag csak nekik maradt számottevő megtakarításuk az országban), ezt viszont pont azért nem akarják elkölteni, mert alacsony a belső fogyasztás és bukdácsol a gazdaság, így nem nagyon térülnének meg a belföldi befektetések.

Abe szerint a megoldás elég egyszerű lenne: fizessenek többet a dolgozóknak, akik ebből többet fogyasztanak, ami felpörgeti a gazdaságot, ami növeli a cégek bevételeit.

Nem sima ügy

A részmunkaidősök védelme és a béregyenlőség bevezetése bár nemsemleges terv, sokkal nagyobb számban érinti a nőket, mint a férfiakat. Világszintű trend, és Japán ebben is élen jár, hogy egyre ritkább a teljes munkaidős állás, és egyre nő a részmunkaidős foglalkoztatás részaránya. Ahogy az is, hogy a részmunkaidős foglalkoztatottak döntő többsége nő. Japánban és a fejlett világban a nők aránya a részmunkaidősök között 70 százalék körül van, de Magyarországon is 62 százalék.

Az OECD adataiból pedig kiderül, hogy Japánban a nők ötöde nem önszántából részmunkaidőzik, és az országban eleve az egyik leggyengébb a részmunkaidősök munkajogi védelme a fejlett világot tömörítő szervezet tagországai között. A részmunkaidősök átlagos órabére a teljes munkaidősökének mindössze 56,8 százaléka. Ez európai összehasonlításban rendkívül alacsony: Franciaországban például 89, Németországban 79 százalék ez az arány.

Ez pedig az érem másik oldala: hiába nő jelentősen a női foglalkoztatottak száma, ha ők jellemzően rosszabbul fizetett és rosszabb munkakörülményeket biztosító részmunkaidős állásban tudnak csak elhelyezkedni.

 

A bérek szintbe hozásának azonban számos akadálya van. A legfőbb ezek közül a második világháború utáni fellendülés idején kialakult hagyományos japán foglalkoztatási rendszer, amely bár recseg-ropog az új idők szele alatt, de a mai napig áll. Sok helyen még mindig az élethosszig tartó, vagy legalábbis évtizedes foglalkoztatásban gondolkodnak, a bér pedig jellemzően a cégnél eltöltött idővel, nem pedig a teljesítménnyel, az elvégzett munka mennyiségével arányos.

Ez az oka annak is, hogy Reuters által megkérdezett japán cégek mindössze 9 százaléka tartotta reálisnak, hogy egyenlő béreket fizessen a két kaszt tagjainak.

Jellemző, hogy a japán cégek a frissdiplomásokat nem a havi vagy az éves kezdőfizetéssel csábítják, hanem 10 éves vagy még hosszabb távlatra mondanak egy összeget. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy az első években elég alacsony fizetést kapnak, de az összeg folyamatosan emelkedik. Ugyanez azonban nincs meg a részmunkaidős foglalkoztatottak számára, de azoknak is szívás, akik szülés után, 30-40 éves koruk között vagy még később térnek vissza a munkaerőpiacra, és hasonló alapról kell indulniuk, mint a 10-20 évvel fiatalabbaknak. Már csak azért is, mert az előléptetések is a cégnél töltött időhöz vannak kötve, nem a teljesítményhez.

Nem kedvez a szép új jövőnek a legendásan hosszú japán munkaidő sem. Egy átlagos hivatalnok például havi 40-80 órát túlórázik, sok cégnél pedig addig nem szabad hazamenni a beosztottaknak, amíg a főnök bent van. Függetlenül attól, hogy van-e elvégzendő munkájuk, meg hogy éppen a főnök az asztalára borulva szunyókál-e este tízkor. Emiatt rengeteg időt töltenek a munkahelyükön, viszont ennek nagy részében nem igazán produktívak. A hosszú, de értelmetlen munkaidő viszont akadályozza a gyermekvállalást és a fogyasztást is. 

Törvény ≠ társadalom

A szkeptikusok szerint a kormány lépései bár üdvözlendők, igazából ennél sokkal nagyobb és radikálisabb változásokra van szükség. Ők úgy gondolják, a problémák mélyebben gyökereznek: a vállalati kultúra velejéig szexista és hímsoviniszta, a nőket pedig soha nem tartották döntés- és vezetőképes munkaerőnek. Sokan még mindig úgy tartják, hogy a nőknek a szülés a dolga, aki pedig nem vállal gyereket, az egyszerűen önző. És egyébként maguk a nők sem állnak teljes mértékben a változások mögött: 30 százalékuk továbbra is otthonülő háziasszony akar maradni.

Persze azért valami haladás a munkahelyi kultúrában is van. Ma például már nem tartanak kvázi szolgálólányokat a cégeknél, akik teát szolgálnak fel és fénymásolnak, és állítólag a szexista beszólások is egyre ritkábbak.

Kérdés persze, hogy a konzervatív vezetés meddig hajlandó elmenni egyenlőségpártiságában, illetve hogy egyáltalán meddig fog kitartani a lendület. Mert hiába hirdetik most, hogy a nők lehetnek a megmentők, azért a japán gazdaság problémái jóval összetettebbek ennél, és sok más tabut és beidegződést kell még ledönteni sok más területen ahhoz, hogy valóban gatyába rázzák a dolgokat.

Az viszont biztos, hogy érdemes odafigyelni arra, mi folyik Japánban. Ahogy az 1980-as években a technológiai fejlődésben, most az elöregedésben és a posztindusztriális leépülésben járnak egy-két lépéssel Európa előtt. Az ottani tapasztalatok tehát elég relevánsak lehetnek nálunk is.

(Borítókép: Koichi Kamoshida/Getty Images)