Fulladásveszélyes gyerekjátékot von ki a forgalomból a fogyasztóvédelem

2016.07.26. 08:55

12 fajta játszószőnyeget ellenőrzött a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság: a gyerekeknek szánt szőnyegek csaknem hatvan százalékával, hét termékkel nem volt minden rendben - derül ki a fogyasztóvédelem közleményéből.

Az ellenőrzésekből az derült ki, hogy:

  • a kifogásolt termékek nem feleltek meg a húzóvizságlaton: enn célja annak megállapítása, hogy a kisgyerek a játszószőnyegből – azt harapdálva, rágva, illetve a kezével húzva – le tud-e választani kis részeket. Ezek ugyanis a gyerek szájüregébe kerülve, majd azt belélegezve elzárhatják a belső légutakat, ami fulladáshoz vezethet.
  • Egy fajta játszószőnyeg az akusztikai előírásoknak sem felelt meg, mivel a zenélő részek által kibocsátott hang hangnyomásszintje a megengedettnél nagyobb volt.
  • Az összes laboratóriumi vizsgálaton nem megfelelőnek értékelt termék fulladásveszélyt jelent a gyerekekre nézve.

A vizsgálaton nem megfelelt termékeket kivonják a forgalomból, a termékek listáját ide kattintva éri el.