Nándor
3 °C
16 °C

Kínai buszgyár épülhet Komáromban

2016.07.26. 12:02

Elkezdte felépíteni összeszerelő üzemét Komáromban a világ egyik legnagyobb elektromosbusz-gyártó cége, a kínai BYD – írja a Portfolio. A portál meg nem erősített információi szerint a komáromi ipari parkban már zajlanak az előkészítő munkálatok, és toborozzák a gyár dolgozóit, így akár már októberben megkezdődhet a termelés. 

A BYD még nyolc éve vásárolt egy üzemet Komáromban, ahol egy ideig a Nokia-gyár dél-koreai beszállítója, a Mirae működött, majd a Nokia kivonulása után a BYD bérbe adta a helységét.  A Portfolio azt írja, hogy a BYD első körben csak egy kisebb gyártóbázist hozhat létre a már meglevő gyártócsarnok kibővítésével, ahol összeszerelés folyik majd, kutatás-fejlesztés és innováció viszont biztosan nem. 

Az új üzemben a BYD elektromos buszokat, autókat és targoncákat gyártana, a termelést pedig folyamatosan futtatná fel, úgy, hogy az első évben az elektromos buszok gyártására koncentrálna. Első körben 100, hosszabb távon akár 300 ember dolgozhat a gyárban. 

A buszgyártás beindításáról már korábban is szó volt, ám a projekt 2015 novemberében veszélybe került, amikor a  fővárosi közgyűlés nem hagyta jóvá, hogy a BKV öt elektromos buszt béreljen a BYD-től, noha a cég megnyerte az erre kiírt pályázatot. A BYD akkor Szijjártó Péterhez és Orbán Viktorhoz fordult levélben, jelezve: a cég a BKV tenderének megnyerése után döntött véglegesen arról, hogy Komáromba helyezi európai hídfőállását. A cég európai vezetője korábban azt mondta, ha nem jön össze a BKV-s üzlet, akkor meggondolják, hogy Magyarországon terjeszkedjenek. 

Most úgy tűnik, erre mégsem került sor – a Portfolio szerint talán azért, mert a főváros engedélyezte, hogy a BKV hitelből buszokat vegyen. A másik ok az lehet, hogy a BYD más közép-európai országokat is megkeresett az ajánlatával, hogy odavinne egy összeszerelő üzemet, ám azok elzárkóztak az ötlettől. Ennek az lehet az oka, hogy a brüsszeli követelményekkel összhangban elvileg el kellene kerülni a harmadik országból érkező, erős állami támogatással rendelkező konkurens vállalatok térnyerését az Európai Unióban, mint amilyen a komoly kormányzati támogatással működő kínai buszgyártó.