Vince, Artúr
-6 °C
2 °C

Három MNB-s szervezettől kap fizetést Matolcsy rokona

2016.07.28. 22:21
Egyszerre három jegybanki szervezettől vesz fel pénzt Matolcsy György unokatestvérének felesége – derült ki a csütörtöki RTL Híradóból. Az RTL információi szerint Szemerey Gabriella havonta több mint egymillió forintot keres azzal, hogy igazgató az egyik jegybanki alapítványnál, két alapítványi cégnél pedig az igazgatóság tagja.

Az már korábban is sajtónyilvánosságot kapott, hogy Szemerey Gabriella a Pallas Athéné Domus Animae Alapítvány igazgatója. Ugyanennél az alapítványnál Matolcsy György a kuratórium elnöke. Mint arról a Világgazdaság is beszámolt, Szemerey Gabriella ezen kívül igazgatósági tag további két, MNB-alapítványok által gründolt ingatlancégben, a Pallas Athéné Domus Optima Befektetési, Ingatlanhasznosító és Szolgáltató Zrt.-ben és a Kasselik-Ház Ingatlanfejlesztő Zrt.-ben

Az RTL Klub most a fizetését próbálta megtudni. Az kiderült az ezt firtató válaszokból, hogy az igazgatósági tanácsi tagsági fizetése a két helyről 400-400 ezer forint, azt azonban az alapítvány nem árulta el, hogy mennyit keres alapítványi igazgatóként. A riportban megszólaltatott Ligeti Miklós, a Transparency International jogi igazgatója szerint ez is közérdekű adat, amit nyilvánosságra kell hozni.

Szemerey Gabriella férje Szemerey Tamás nagyvállalkozó, Matolcsy György unokatestvére. Ő a Növekedési és Hitelbank elnöke, akit legalábbis szoros kapcsolat fűz a VS és az Origo tulajdonosi köréhez. Unokatestvére bankját Matolcsy MNB-je hizlalta fel, és a médiaportfólió megvásárlásába is közpénzek mentek.

Az RTL Híradónak adott alapítványi válasz szerint Szemerey Gabriellát szakmai hozzáértése alapján delegálták a posztokra. Hogy mégis miért pont ő került ezekbe az állásokba, még annyit írtak, hogy

Szemerey Gabriella rendszeresen végez társadalmi munkát, több jótékonysági szervezet aktív, támogató tagja. Ezek között van például beteg gyerekeket segítő szervezet is.

Azt is fontosnak tartották megjegyezni, hogy „a mai napon ünnepeli 33. házassági évfordulóját, melyet szintén munkával tölt.”