Százmillióra bírságolták a Tigázt, a cég fellebbez

2016.08.26. 11:39 Módosítva: 2016.08.26. 12:27

Százmillió forintra bírságolta a Tigáz Tiszántúli Gázszolgáltató Zrt.-t a késedelmes fizetés esetén alkalmazott gyakorlata miatt a Magyar Energetikai és Közműszabályozási Hivatal (MEKH) - írja az MTI a hivatal pénteki sajtótájékoztatója alapján. A cég fellebbez a döntés ellen.

Az már tegnap kiderült, hogy a cég rekordösszegű büntetésre számíthat, mert 31 ezer ügyféltől úgy követeltek 2 milliárd forintot késedelmes fizetésért, hogy ezt előre nem jelezték a sem a MEKH-nek, sem az ügyfeleknek. 

A pénzbírság mellett a MEKH kötelezte a szolgáltatót, hogy térítse vissza a már befizetett összegeket, illetőleg a még fennálló, de nem megfizetett követeléseket törölje. A szolgáltató mindezt nem hagyja annyiban, sajtótájékoztatójukon közölték, hogy ők a törvényi előírások szerint jártak el, ezért a határozat ellen keresetet nyújtanak be a Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bírósághoz. A Tigáz kérvényezi azt is a bíróságtól, hogy a bírósági határozat meghozataláig függessze fel a MEKH határozatban foglalt összes kötelezettség teljesítését.