Marianna
5 °C
13 °C
Index - In English In English Eng

Matolcsy György válásának köze lehet az MNB 32 éves nemzetközi titkárához

2016.09.10. 08:33 Módosítva: 2016.09.10. 09:19

Meglepő választ kapott a Népszabadság, amikor a Magyar Nemzeti Bank nemzetközi szakmai titkárának, Vajda Zitának a juttatásairól akart információkat kérni a jegybanktól.

Vajda Zita szerepe és fizetése ugyanis a jegybanki dolgozók körében jó ideje beszédtéma. Munkaköréből kifolyólag gyakran utazik együtt Matolcsyval, ráadásul az egyik jegybanki alapítvány kuratóriumi tagja, és egy olyan cég igazgatósági tagja, amelyet az alapítvány hozott létre. Az alapítványokhoz és cégekhez korábbi hírek szerint is bizalmi emberek sora került a megalapításuk óta eltelt durván két évben.

A lap tehát nem Matolcsy György magánélete után érdeklődött. Kérdésükre a jegybank megadta, hogy mennyit keres Vajda Zita, a válaszhoz azonban maga az MNB tette hozzá, hogy "Matolcsy György magánélete, a Matolcsy házaspár válása magánügy".

A most 32 éves Vajda Zita idén május 2-ig nemzetközi szakmai titkárként dolgozott havi bruttó 1 730 000 forintos fizetésért, ami nettó 1 150 450 forintot jelent. Akkor került a Nemzetgazdasági Minisztériumba, amikor Matolcsy György vezette a tárcát. Amikor Matolcsy György jegybankelnök lett, követte őt az MNB-hez. Ő szervezte a jegybankelnök külföldi útjait, és többször is vele utazott. A Népszabadság jegybanki forrásai szerint visszatetsző, hogy Vajda Zita osztályvezetői fizetést kapott, holott nem is volt osztálya.

Vajda Zitának jegybanki fizetése mellett a Pallas Athéné Domus Innovationis (PADI) Alapítvány kuratóriumi tagsága után is jár pénz. A PADI kuratórium tagjait az alapító okirat szerint a minimálbér ötszöröse, idén havi bruttó 555 ezer forint illeti meg. E mellé a kuratóriumi tag a tevékenységével összefüggő, igazolt költségei megtérítésért jogosult, és a kuratórium döntésétől függően béren kívüli juttatást is kaphat.