3,5 milliárddal támogatja a kormány a békásmegyeri piac és környéke felújítását

2016.09.19. 14:12

A kormány további 3,5 milliárd forinttal támogatja a békásmegyeri piac és környéke felújítását, fejlesztését - jelentette be a nemzetgazdasági miniszter hétfői, budapesti sajtótájékoztatóján.

Varga Mihály, aki a kerület országgyűlési képviselője is, elmondta: a III. kerületi Heltai Jenő tér gazdasági és kereskedelmi célú megújításához a kormány tavaly egymilliárd forintot biztosított, ezt egészíti ki az újabb, 3,5 milliárdos támogatás. Varga azt mondta, hogy a beruházás célja, hogy "Békásmegyer szívében modern, kulturált piac és közösségi tér alakuljon ki", ahol mindenki jól érzi magát, és amely minden szempontból megfelel a kor követelményeinek.

Bús Balázs (Fidesz-KDNP), a kerület polgármestere a sajtótájékoztatón közölte: a fejlesztés, amely a tervek 2019 első felére készül el, 10 ezer négyzetméteren valósul meg, a fele kereskedelmi terület, a másik fele közösségi tér lesz.