Edit
10 °C
27 °C
Index - In English In English Eng

Nyakunkon a kínai bankválság

2016.09.19. 08:40 Módosítva: 2016.09.19. 08:42

Az eszeveszett kínai hitelezési láz miatt jelentős a veszélye annak, hogy bankválság törhet ki a világ második legnagyobb gazdaságában – legalábbis ez derült ki a kvázi nemzetközi pénzügyi felügyeletként is funkcionáló Nemzetközi Fizetések Bankjának (BIS) legfrissebb jelentéséből.

A BIS adatai alapján Kínában a hitelkibocsátás 2016 első negyedévében meghaladta a GDP harmadát, miközben már 10 százalékos érték is veszélyt jelent. Ráadásul a mutató folyamatosan nő, egy évvel korábban még 25,4 százalék volt – írja a BBC.

A kínai hitelezési boom már jó ideje borzolja a kedélyeket, arról, hogy pontosan miért is, itt írtunk részletesen. Röviden arról van szó, hogy a 2008-as válság óta a kínaiak ész nélkül öntik a hitelt a gazdaságba, és mára keményebben eladósodtak emiatt, mint az amerikaiak a válság előtt. 

Ugyanakkor mindenki arra számít, hogy mivel a kínai bankszektor javarészt állami kézben van, nem engednék bedőlni a nagy bankokat. Ez viszont nem jelenti azt, hogy egy komolyabb kínai hitelválság nem okoznak nagyon jelentős reálgazdasági és pénzügyi felfordulást világszerte.