Mihály
2 °C
16 °C

Hamarosan olcsóbb lehet a szotyi

2016.09.20. 08:55

Idén a tavalyinál több napraforgó tudnak majd betakarítani, szotyolából is több kerülhet piacra - derül ki a Magyar Hírlap cikkéből. Vancsura József a Gabonatermesztők Országos Szövetségének elnöke a lapnak azt mondta, míg tavaly 2,4 tonna volt a hektáronkénti termésátlag, idén 2,6-2,7 tonnával kalkulálnak.

A viharok és jégesők miatt eddig csak a napraforgó alig több mint 10 százalékát takarították be, ezért októberben is zajlik majd a munka: főleg a szotyolának való napraforgó termését dolgozzák majd fel. Vancsura szerint 2015-ben kitűnő, 41-46 százalék közötti volt a napraforgó olajtartalmának az értéke, amely véleménye szerint idén is eléri a negyven százalékot.