Nándor
8 °C
23 °C
Index - In English In English Eng

Semmi nem áll már a söróriás útjában

2016.09.28. 14:35

Elhárult az utolsó akadálya annak, hogy létrejöhessen a világ legnagyobb sörfőző és forgalmazó cége, vagyis hogy a világ mostani legnagyobb sörös cége, az AB InBev megvehesse a második legnagyobb sörös céget, a többek között a magyar Dreher sörgyárat is tulajdonló SABMillert, a részvényesek ugyanis beleegyeztek az üzletbe. 

A belga sörpolip, az AB InBev még tavaly novemberben állapodott meg a SABMiller vezetésével arról, hogy 103 milliárd dollárért megvásárolja a kisebb vetélytársat, az üzletet pedig azóta a világ versenyjogi hivatalai is jóvá hagyták. Már csak a SABMiller tényleges tulajdonosait, a részvényeseket kellett megkérdezni, hogy eladnák-e a cégüket, és ők is igent mondtak.

Az így létrejövő óriáscég a világ sörpiacának egyharmadát fedi majd le,

és a világ egyik legnagyobb napi fogyasztási cikkeket gyártó cége lesz, nagyobb, mint a Nestlé, a Coca-Cola vagy a Procter & Gamble. Az AB InBev azt közölte, hogy a SABMiller felvásárlása október 10-én  zárul le formálisan.