50 százalékos béremelést akarnak a Volán dolgozóinak

2016.10.07. 17:49

Három-négy éven belül 50 százalékkal kellene embelni a Volánoknál dolgozók bérét Palkovics Imre, a Munkástanácsok Országos Szövetségének (MOSZ) elnöke szerint.

A MOSZ reális követelésnek látja a jelentős béremelést. A szervezet elnöke azzal érvelt, hogy mivel az utóbbi időben a munkanélküliség 5 százalék alatt van ezért bőven van betöltetlen munkahely a Volán-ágazatban. A szakemberhiány miatt pedig szerinte  megkerülhetetlen lesz a béremelés – idézte Palkovicsot az MTI.

Azt is hangsúlyozta, hogy az ágazat az elmúlt időszakban hatalmas átalakuláson ment keresztül, a munkavégzés pedig akkor lesz szakszerű és magas technikai színvonalú, ha ezért jó életszínvonalat biztosítanak a dolgozóknak.

Palkovics egy másik eszmefuttatása szerint hamarosan átállhatna a Volán arra, hogy járműveit hazai forrásból pótolja. Szerinte a régi buszok javítására felvett szerelőknek az új buszok vásárlásával egyre kevesebb munkája akad majd, és lesz kapacitásuk a buszgyártás irányába indulni, ami a foglalkoztatás problémáját is orvosolná.