Megállt a lakásárak növekedése az országban

2016.10.25. 17:25

Csökkentek a kínálati lakásárak az országban 2016 harmadik negyedévében - ez derült ki az Otthontérkép legfrissebb elemzéséből. Budapesten az árak még mindig növekszenek, viszont a növekedés üteme a negyedére csökkent.

A „csok láz” hónapjaiban, vagyis az év elején az azt megelőző negyedévhez képest 16 százalékkal voltak magasabban az árak, ez után viszont a növekedés üteme jelentősen lassult. A harmadik negyedév már megtorpanást hozott,  az előző időszakhoz képest még csökkentek is az árak.

Az év eleji növekedést a kedvező vásárlási feltételek (támogatási rendszer tisztulása, a hitelezés élénkülése), a csok, illetve a munkaerőhiány okozta kivitelezői költségnövekedés magyarázta, a minimális csökkenést pedig a vevői és eladói oldalról észlelhető kivárás, illetve a hirtelen egekbe szökött árak gyors megnyugvása indokolhatja. A vevők várnak, hogy lejjebb menjenek az árak, az eladók egy jelentős része pedig még kivár az értékesítéssel, és nem akar engedni a magasabb árszintekből. 

otthontérkép 2.png
Grafika: Otthontérkép.hu

Ditróy Gergely, az Otthontérkép vezető elemzője szerint Budapesten rövidtávon valószínűleg még nem áll le az árnövekedés, mert a fizetőképes kereslet – különösen a népszerű kerületrészeknél- továbbra is nagyobb, mint a kínálat. Különösen igaz ez az új építésű lakások esetében, ahol a folyamatosan emelkedő kivitelezési költségek további drágulást okozhatnak.