Olivér
9 °C
13 °C
Index - In English In English Eng

Elképesztő uniós pénztemető a rakamazi tanösvény

2016.11.02. 08:32

Eddig 800 millió forintot költött Rakamaz település a Nagy-Morotva Vízi Tanösvény kialakítására, de még mindig nincs kész, ráadásul a pénz egy része el sem végzett vagy kontár munkák kifizetésére ment el - írja a 444. 

A település 2009-ben pályázott uniós támogatásra a tanösvény és környéke fejlesztésére, arra számított az akkori fideszes városvezetés, hogy a beruházás után ömleni fognak a turisták. Az uniós pénz mellé még több mint 70 milliós hitelt is felvettek, így összesen 660 millió forintból kellett volna összehozni a projektet. 

Csakhogy semmi nem ment a tervek szerint, a tanösvényt első szakaszát a fő látványosságnak szánt Nagy Teknősbékaházzal együtt jelentős csúszással adták át 2012-ben, és mint kiderült, ekkorra sem sikerült megfelelő műszaki állapotúra megépíteni. A műszaki ellenőrzésen meg is bukott a projekt, nem kapott használatbavételi engedélyt a vízi tanösvény és a teknősbékaház, amibe még az áramot sem sikerült bevezetni, alatta pedig egy be nem temetett hatalmas lyukat hagytak az építők. Az akkori polgármester, Farkas Ernő szerint mindez azért történt, mert az osztrák kivitelezőcég időközben fizetésképtelenné vált. 

Az eredeti célkitűzés szerint az átadást követő öt évben 78 ezer turistának kellett volna megfodulnia a rakamazi tanösvényen, de ez most már semmiképp nem fog összejönni, mivel az elmúlt négy évben a létesítmény nem volt látogatható. Időközben Bodnár László személyében új polgármester lett, már az ő hivatali ideje alatt derült ki, hogy a projektben 34+50 millió forintot fizettek ki el nem végzett és szabálytalanul elvégzett munkákért. Az ügyben az új városvezetés feljelentést tett 2015 márciusban ismeretlen tettes ellen, de azt nem tudják, hogy mire jutottak a nyomozók másfél év alatt. A nyomozás állásáról a lap is megkérdezte a rendőrséget, de ők sem kaptak választ. 

Az új városvezetésnek 2016. júniusára be kellett fejeznie a projektet, máskülönben a szabályoknak megfelelően vissza kellett volna fizetni a teljes támogatási összeget. Erre a célra a város kapott még a kormánytól 80 milliót, amihez felvettek további 60 milliós hitelt, és tavaly nyárra nagyjából befejezték, hogy a visszafizetés veszélye elháruljon. 

Viszont - mint a 444 cikkéből kiderül -, még így sincs teljesen kész, ezért a város kénytelen előre menekülni, és további költségekbe verni magát, hogy valamennyire vonzóvá tegyék a tanösvényt a látogatóknak. Ehhez Rakamaz még 228,5 milliós, önrész nélküli uniós támogatásra pályázott, hogy be tudják fejezni az eddig is 800 milliónál járó projektet, és az legalább valamit visszahozzon az eddig ráköltött összegből.