Ábrahám
17 °C
29 °C

Orosz pilótajáték terjed nálunk

w.gif
2016.11.02. 07:07
Ha MLM-es ügynöknek hívnák el, ne menjen, az ilyesmi akkor éri meg, ha az ember csinál egy sajátot. És még akkor is gyakran előfordulhatnak erkölcsi aggályok. Ha viszont pilótajátékba hívják, amit MLM-mel próbálnak leplezni, na, abba valószínűleg még kevésbé éri meg becsatlakozni, és egyáltalán nem is legális a dolog. Nálunk most egy orosz alapításúnak tűnő, nemzetközivé növekvő pilótajátékot próbálnak beüzemelni. De a mesés meggazdagodásról való ábrándozás helyett érdemesebb végiggondolni, hogy mibe akarnak belerángatni minket.

Az MLM (multi-level marketing, többszintű értékesítés) az egyik legszörnyűbb dolog a világon, a piramisjáték és a házalás modern ötvözete. Ahol a bekerülő lecsúszottabb emberek elveszítik a barátaik felét, a másik felét pedig bepalizzák, hogy aztán alig hozzák össze belőle az átlagbért az iszonyatos befektetett emberi és időbeli költségeikért cserébe.

Alapjáraton olyan termékeket kell MLM-mel eladni, amit komoly rábeszélés és pszichológiai nyomás nélkül nem nagyon lehetne elpasszolni, hiszen lényegében ugyanazt a terméket olcsóbban megveheti bárki egy lényegesen kisebb értékesítési költségekkel dolgozó bankban vagy mondjuk áruházban. Nem véletlenül van több országban teljesen betiltva, és nálunk is komolyan felmerült már például a befektetési, biztosítási termékeknél, ahol nagyon rá lehet fizetni.

Még eggyel rosszabb, ha egyáltalán nincs is drága termék, csak a pilótajátékot akarják leplezni valami béna ötlettel.

Gyertek, gyertek, ezzel csak nyertek

Úgy néz ki, hogy legalább egy éve letámadta a magyarokat is egy valószínűleg orosz kezdeményezésű pilótajáték, a Kairos. Pontosabban a magyar leányvállalata, amely a Facebooktól a Google-ön át a Youtube-ig minden fronton nyomatja a fantasztikus lehetőségét, a

passzív jövedelemszerzést.

Az összes MLM és pilótajáték legnagyobb értékajánlata, hogy itt majd nem is kell dolgozni vagy értéket teremteni, magától fog ömleni a lóvé. Csak az elején kell egy kicsit odatenni magunkat, úgy emberileg, mint anyagilag. A naivan felcsapó ügynökök pedig sokszor tényleg elhiszik, hogy a világ legjobban fizető üzletébe kívánnak vadidegeneket bevenni a jólelkű zsenik. Az elnyomó rendszerek gyakorlata mellett például a menekültellenes kampányból is tudhatjuk, hogy ha valamit sokat ismételnek, azt rengetegen hajlamosak gondolkodás nélkül elhinni. 

Egyszerűbb, kiszolgáltatottabb emberekre utaznak

A pilótajátékokhoz baleknak vagy MLM-hez ügynöknek jellemzően hasonló technikával toboroznak embereket a haszonélvezők. A célcsoport főleg kiszolgáltatottabb emberekből áll, munkanélküliekből, tájékozatlanabb idősekből, képzetlenebb fiatalokból vagy épp régóta ügyeskedésből élőkből. 

Nagy vonalakban alapjáraton csillogtatni kell a potenciális belépők egyszerűbb vágyait minél kézzelfoghatóbban, szép autókkal, utazásokkal, majd bemutatni, hogy mindez elérhető nekik is, ha némi kezdeti költséggel belépnek. Mellé minél több személyes sikertörténetre van szükség, ahogy a hasonlóan bajban lévő mentoruk mára drága ruhákban járhat és hasonlók. Végül kell némi erőteljesebb nyomás a döntéshez, ahol elválik, hogy az alany marad-e olyan lúzer, mint eddig, vagy győzedelmes akaraterejével „rálép a csillogás ösvényére”. Sokaknak hívogató megoldás lassú tanulás helyett valami gyors varázsbiznisztől várni a felemelkedést, de a valóságban jellemzően csúnyán ráfaragnak, akik a mesebeli megoldásokat preferálják az életszerűek helyett. 

Ezekből is következik, hogy az MLM-es környezet a világ minden táján az elképesztő butaság és a nevetséges pöffeszkedés kívülről igen szórakoztató elegyét tudja egyébként bemutatni. A cikk vége felé mi is mutatunk belőle egy kisebb mintát. 

Nagyon is hihető, nagyon is becsületes

A Kairosnál a termék elvileg az, hogy tárhelyet adhatnak bérbe a befizetők, ami után havonta pénzt kapnak majd. Attól függően, hogy mennyi pénzt fizettek be az elején, és mennyi tárhelyet tudnak bérbe adni, annyit pénzt kapnak havonta egy nem túl elterjedt fizetési rendszeren keresztül. A fix feltétel, hogy napi 10 órát legyen bekapcsolva a nethez is csatlakozott gépük.

Például a legolcsóbb, 35 ezer forintos belépőcsomagért 15 Gb-ot „adhatunk ki”, amiért napi 0,86 dollár (nagyjából 235 forint) üti markunkat,

éves szinten két és félszeres hozam.

A legdrágább csomagért több mint 760 ezer forintot (2777 dollárt) kell adni, hogy egy évig kiadhassunk 360 giga tárhelyet a gépünkön. Erre viszont már napi 19,2 dollárt ígérnek, hogy kijöjjön ugyanúgy a befektetett összeg 250 százaléka egy év alatt garantáltan. Igazából ennyiből is bőven látszik, hogy

ez sima pilótajáték,

ilyen garantált hozam sehol nem létezhet a világon, különben mindenkinek abba kéne hagynia mindent a sörgyártástól a turbinafejlesztésig, és azonnal minél több tárhelyet eladnia a Kairosnak. Az összehasonlítás kedvéért a botrányos Quaestor hozama is évi 8-10 százalék volt. 

Arra sem túl bonyolult rájönni, hogy melyik lenne az a hülye cég, amelyik irtózatosan drágán tárolna adatokat megbízhatatlan tárhelyeken?  Még magyarul is maximum töredékáron juthat bárki tárhelyhez. Nem véletlen, hogy a Kairosnak nincsenek ügyfelei a szolgáltatásra, valószínűleg nem is árulják, úgyse kellene senkinek.

Vírust kapnak mellé?

Ha az érintettek a fizetés után letöltik a tárhelyszolgáltató szettet, akkor egy egyszerű programot kapnak a nyakukba, ami időegységenként csak ellenőrzi, hogy fenn vannak-e az interneten. Aki a vírusoktól fél, az részben megnyugodhat, mert az eddigi hírek szerint semmilyen érdemi adatmennyiséget nem tároltak még senki gépén. Nem is ez az üzlet lényege ezidáig.

Ahogy az is elég magától értetődő, hogy ha ez tényleg egy értékes dolog lenne, akkor nem lenne szükség új belépőkre, a haszonból egy ember is újabb és újabb tárhelyet vehetne magának. Sőt, igyekezni kéne mindenki elől titkolni is az egészet, nehogy a sok belépő versenye miatt lemenjenek a mesebeli hozamok. Na, de ha érthető okokból soha nem is volt valós ügyfelük, akkor honnan fizetik ki a tagok napi kis juttatásait?

Egyre több új belépő kellhet az oroszoknak

Az üzleti modell ugyanannak tűnik, mint a 2013-ban induló kínai World Capital Market Receivership (WCM777) pilótajátékánál, ahol teljesen hasonló passzív jövedelmet ígértek a „felhőalapú szolgáltatásokért”. Őket egyébként egy év múlva lekapcsolták az USA-ban, az alapítók addigra lenyúltak maguknak pár millió dollárt, több tízezer károsult pedig azóta keresheti a pénzét. 

Ott is és itt is az új belépőkből jön ugyanis a pénz. A belépő pénzek 60 százaléka egyből megy jutaléknak a piramisban feljebb lévőknek, 40 százalék így valószínűleg a központi figuráké. Utána pedig minél több embert szervezünk be magunk alá, annál nagyobb szeletet kapunk a jutalékokból. Ez klasszikus pilótajáték, aminél csak akkor tudják kifizetni az aktív tagokat, ha gyorsuló ütemben húzzák be az újakat.

Azért lehet jó ez az egész tárhelyes ügyeskedés, mert így jó eséllyel nem a sok országban jellemzően szigorúbb pénzügyi felügyelet nézhet azonnal a körmükre. Hanem először csak valami kereskedelmi kamara vagy hasonló látókörébe kerülhetnek.

A Kairos orosz alapításúnak tűnik, az egyik legfőbb honlapjukon oroszul és angolul lehet tájékozódni, a koraibb videóik is csak orosz nyelvűek. A megadott címeik két székhelyszolgáltatóra mutatnak, egy angolra és egy amerikaira. A bemutatott vezetőik gyanúsan strómanok, az elnök még a saját cége új eredményeiről se képes összefüggően beszélni a saját maguk által megrendezett interjúban. A háttérben viszont a vezetőségben is feltűnik pár magát ukránnak mondó alak.

Az is furcsa, hogy olyan hamar eljutottak az egyébként viszonylag elzárt Fehéroroszországba, hogy az ottani vezetőiket épp nemrég tartóztatták le pilótajáték szervezése miatt. 

De a hírek szerint Litvániában, Észtországban, Szlovákiában vagy Törökországban is elindult már ellenük a vizsgálat. Az első honlapjukat 2014 nyarán jegyezték be, tehát ha ilyen rövid idő alatt ennyi országban jutottak már vizsgálatig, az az jelenti, hogy őrült ütemben kellhet toborozni az új tagokat. Az új belépőket is rögtön a lehető legnagyobb online aktivitásra buzdítják, amivel új befizetőket szerezhetnek maguknak, de persze döntően a cégnek. 

Mint minden pilótajátéknál, itt sem csak azok kaszálhatnak feltétlenül, akik elindították ezt az egészet, hanem az első pár szint is nyerhetett valamennyit. De nyugodjon meg minden kockázatkedvelő potenciális pilótajátékos: amikor már cikkek születnek a módszerről, az már biztosan nem az a szint, ahonnét még jó ideig fizetésképes lesz egy hasonló ötlet. 

Magyar master leader senior executive-ok

Nálunk tavaly ősszel jelentek meg, a videók alapján egyből legalább egy veterán MLM-est, Nyisztor Vilmost megtalálva. Ő a videós beszámolói alapján a Herbalife és az Iwowwe MLM-éből tanulta az alapokat, de számos más hasonló konstrukcióval kísérletezett. 

Herbalife?

A Herbalife a világ egyik legnagyobb MLM-es cége, nálunk is régóta jelen vannak, főleg étrend-kiegészítőket próbálnak eladni a fogyasztóknak. Az anyacég pont most nyáron fizetett 200 millió dollár (nagyjából 55 milliárd forint) büntetést a pilótajátékszerű működési modelljéért. Emellett meg is kellett ígérniük, hogy többet nem szerveznek hasonló átverős megoldást. A cég részvényei viszont még ettől is emelkedtek, nagyon úgy nézett ki ugyanis, hogy teljesen bezáratják velük az egész kócerájt.

Ahol nem tiltják be teljesen az MLM-et, ott nehéz megmondani, hogy pontosan honnantól pilótajáték az egész. Nagy vonalakban olyasmit lehet mondani, hogy ahol jóval több pénz jön a szervezetnek és az ügynököknek is az új tagok beszervezéséből, mint magából a termék értékesítéséből, az már inkább pilótajáték. Persze ahol nincs is valódi termék, ott ez nem kérdés.

Nyisztor komolyan, sok honlapon és nagyjából napi egy videóval tolja a direkt marketinget. Jellemzően ő az, aki a céget ért eddigi magyar támadásokat eddig nagyjából azzal próbálta elhárítani, hogy sokan lépnek be, tehát a szolgáltatás jó. Aztán váltott arra, hogy az érintetteknek nagyvonalúan nem kell elgondolkozniuk semmilyen kritikán, „ne dőljenek be az álomrablóknak” csak tegyék a dolgukat, csendesen, erősen. 

De elég sok izgalmas figura feltűnik még, Kochné Szikra Zsuzsanna „executive vezető például itt elmagyarázza, hogy a Moszad épp három hétig azon dolgozott, hogy feltörje a Kairos levelezőrendszerét, de nem ment nekik, ennyit a kétkedőknek”. Emellett mindjárt megkapják Izraelből azt a papírt, ami szerint a Kairos összes szerződése kóser. Kochné pár éve még bioalgákat hirdetett, amik kiviszik az emberből az esetleg az oltással bekerülő nehézfémeket. De volt a kétezres évek elején 4-5 milliárdos árbevételű italnagykereskedő cége is, az Akvizítor Kft., amit sajnos most számolnak fel. Nem tudni, hogy mi okozta a cég felemelkedését és a bukását se.

Vagy itt például  Davidovics Zoltán master vezetőtől megtudhatjuk, hogy majd kapnak orosz módosítású telefont is az elég sokat befizetők, amin majd felhívhatják egymást. És a telefon böngészőjében lesz inkognitómód is. De szintén mulattató alak a lazábban kapcsolódó Kasza TamásLezárási $pecialista, aki egyéb ökörségek és a mondjuk a jediképzés mellett közepesen ismert szcientológus gyakorlatokkal hozza vissza a kevésbé sikeres ügynökök munkakedvét. Szeretnél több szabadidőt az életedben vagy egy semmiért rohangáló kisegér akarsz lenni?” –  Tamás nemzetközi tréner szerint a Kairos pilótajátéka a kitörés a csicskaságból.

És szerinte Kairos hálózatigazgatója a 23. század technológiáját” rakta össze, illetve aki nem gazdagodik meg 2016-ban, az soha nem fog. Utóbbira mondjuk biztosan ráhibázott, ez pont nem hangzik különösebben bátor jóslatnak ennél a pilótajátéknál. Ha érdekli, többek közt például itt hallgathat még kényelmetlenül vicces pilótajátékos embereket, főleg regionális orosz vezetőket.

A kevésbé szórakoztató része

Nem tudni, hogy összesen hány magyar érintett lehet. Azt tudjuk, hogy nálunk egyébként is kaphatóak ilyesmire az emberek, legalább tízezres mértékben akadhatnak MLM-ről MLM-re vándorló szerencsétlenebb magyarok. Sőt, az ismertebb politikusaink közül Vona Gábor is bőszen MLM-ezett egy különösen rossz hírű cégnél, több volt MSZP-s is potencianövelőkkel adott el MLM-ben, még egy aktív miniszterünk, Seszták Miklós is az MLM-ezésével védekezett, amikor a cégtemetős üzleteiről kérdezték.

Nem tudunk semmit, nem is vagyunk senkik

Elég sok honlapja van magyarul a Kairosnak, az elérhetőségnek megadott figuráknál néhányat megkérdeztünk arról, hogy milyen minőségben vannak kapcsolatban a Kairosszal, hogyan utalnak nekik pénzt, milyen szervezet viseli a felelősséget a működésük után, vagy épp hogy hány magyar tagjuk lehet. 

Sehonnét nem kaptunk értelmezhető válaszokat, ahonnét igen, ott is csak azt bizonygatta Lehel, hogy ő csak kishal, nem tud semmit, „nem jó embernél kopogtatnak”, egy vagyok a sok közül. Annyit elárult, hogy közte és a szervező nagy Kairos közt annyi kapcsolat van, hogy szerinte ő egy független Kairos partner, de többet nem volt hajlandó mondani a nagy testvérről. 

Ha a kairososoknak lassan egy évük volt hirdetni nálunk a pilótajátékot, akkor egyáltalán nem lenne túlzás, ha minimum ezres nagyságrendű befizetőről beszélnénk már. Mindenesetre, ha ezt most be is csukják, és minimalizálják a károkat, akkor is arra érdemes készülni, hogy jönni fog a helyére öt másik, új Nyisztorokkal és Kochnékkal. Az ilyesféle átveréseknek ugyanis várhatóan egyre nagyobb bázisuk lesz nálunk, ahogy egyre nő a képzetlenek és a leszakadók aránya.

(Címlap és borítókép illusztráció: szarvas / Index)