Olivér
5 °C
8 °C

Nem lesz 40 százalékos béremelés, hacsak nem kezdünk jobban dolgozni

55907615
2016.11.07. 11:20
Napról napra újabb és újabb kormánytagok jelentik be, hogy márpedig öt éven belül simán reális, hogy negyven százalékkal nőnek majd a fizetések Magyarországon. A dolog persze nem lehetetlen, hiszen Medgyessynek és Gyurcsánynak is sikerült, viszont azért a körülmények azóta nagyot változtak. Megnéztük, mit kell tudni a magyar bérekről, és mi várható a jövőben.

A 2010-es kampányban hangoztatott egymillió munkahely után látszólag újabb gazdaságpolitikai jelszót talált a kormány, legalábbis az utóbbi időben egyre gyakrabban hangzik el, hogy öt éven belül 40 százalékot fognak emelkedni a magyar bérek. 

A sort még október végén Rogán Antal propagandaminiszter nyitotta a Bloombergnek adott interjúban, majd a kórusba beszállt a Magyar Idők és a kormány kváziagytröszje, a Századvég. A legutóbbi kormányinfón a miniszterelnökség másik kormányosa, Lázár János is beleállt a dologba, pénteken pedig már a korábban óvatosabb, 10-15 százalékos bérnövekményről beszélő Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter is a bűvös negyvenet fújta.

Szó se róla: egy ilyen mértékű béremelés nyilván mindenkinek jól jönne, kérdés, hogy a magyar gazdaság jelenlegi állapotát és kilátásait tekintve mennyire reális. A válasz pedig röviden az, hogy nagyon nem. A hosszabb válasz pedig az, hogy persze messze nem lehetetlen 40 százalékkal magasabb béreket összegereblyézni, de ehhez összgazdasági szinten sokkal jobban kell melózni, mint ahogy azt jelenleg tesszük. Erre pedig a kormánynak egyrészt csak közvetett ráhatása van, másrészt ezt a közvetett ráhatását nem igazán arra használja, hogy a bérszínvonal-erősítő folyamatokat támogassa.

Medgyessy és Gyurcsány már megcsinálta

Persze volt már példa Magyarországon hasonló ütemű béremelkedésre, mégpedig nem is olyan régen: a KSH adatai szerint az ezredforduló után nagyon kilőtt a magyar bérszínvonal, volt olyan év, egész pontosan 2002, amikor egy év alatt 20 százalékot ugrottak a nettó keresetek (ez ugyebár elsősorban a Medgyessy-kormány jelentős, egyszeri közalkalmazotti béremelésének hatása volt).

De ötéves távlatban sem volt olyan rossz e tekintetben az elmúltnyolcév, hiszen ha azt nézzük, hogy egy adott évben mennyivel kerestünk többet, mint öt évvel korábban, akkor még 2007-ben is hasonló tempóban süvített a bérszínvonal, azaz 2002 és 2007 között 40 százalékot nőtt a hazavihető nettó. 

Azonban a grafikonokon az is látszik, hogy hiába a munkaerőhiány és az utóbbi évek gyorsuló béremelkedése, mégis sokkal, de sokkal lassabban gazdagodunk, mint a 2008-as válság előtti időszakban. Sőt, igazából a 2010 óta kifejezetten lanyha volt a bérnövekedés az előző évtizedhez képest. 

Hogy miért lassul a béremelkedés, arra relatíve egyszerű a válasz: mert valamivel lassabban növekszik a gazdaság, mint az előző évtizedben, amikor „a világgazdaság pénzbősége” és a relatíve alacsony bázis miatt könnyebb volt nagyobb lépéseket tenni. Másfelől az is látszik az adatokból, hogy a 2000-es évek elejének béremelkedési üteme fenntarthatatlan volt, és messze meghaladta a gazdaság teljesítőképességét. 

Bár a közalkalmazottak ezt nyilván máshogy élték meg, de a Medgyessy-kormány béremelése gazdaságpolitikai szempontból egy elhibázott lépés volt, hiszen úgy adott egy jelentős lökést a (közalkalmazotti) bérszínvonalnak, hogy messze nem volt mögötte ekkora gazdasági teljesítménynövekedés. Ami azt is jelentette, hogy a béremelésre fordított pénzeket máshonnan kellett – trükkök százaival – kiszívni a gazdaságból.

Sokak szerint egyébként pont emiatt kezdődött meg annak idején Magyarország relatív gazdasági leszakadása a régió többi államához képest, bár a komolyabb egyensúlytalanságok igazából már egy-két évvel korábban, Matolcsy György első gazdasági minisztersége idején felütötték fejüket.

Ettől függetlenül az tagadhatatlan, hogy a magyar bérszínvonal továbbra is elég alacsony, elég csak megnézni a hivatalos bruttó és nettó átlagbérek alakulását. Ráadásul az átlag még felfelé is torzít, hiszen a béreloszlásra jellemző, hogy sokkal többen keresnek valamivel az átlag alatt, mint fölötte. A pontos eloszlás azonban a KSH adataiból nem derül ki, és nincs statisztikájuk a mediánkeresetre vonatkozóan sem.

Mitől nő a bér?

Ahhoz, hogy 2021-re, azaz öt év múlva 40 százalékkal magasabb legyen a magyar átlagbér, éves átlagban 7 százalékos béremelést kellene elérni, ehhez képest az utóbbi két évben hiába lódította meg a béreket a kivándorlás és a strukturális munkanélküliség által okozott munkaerőhiány, valamint a feléledő növekedés, még a 6 százalékot sem sikerült elérni.

Arról, hogy általában véve miért keresünk annyit, amennyit, nemrég elég részletesen is írtunk, de korábban kicsit szakmaibban nagyjából ugyanezt írta le a téma egyik nálunk nevesebb kutatója is. Röviden összefoglalva a dolog nyitja a termelékenység: nem meglepő módon a bérszínvonal elsősorban attól függ, hogy egy adott államban összességében véve mennyi gazdasági értéket termel meg a lakosság.

Bár az adórendszertől kezdve a korrupción át a szakszervezetekig nagyon sok minden van hatással a bérekre és a béreloszlásra, a legfontosabb mind közül a termelékenység. Annyi csavar azért van a dologban, hogy a fő faktor az exportra termelő szektorok versenyképessége: ahol több olyan dolgot termelnek, amit drágán lehet eladni külföldön, ott jellemzően magasabb lesz a bérszínvonal (és az árszínvonal is).

Ezért van az, hogy Bécsben négyszer annyit keres egy pincér, mint Budapesten: az osztrák exportszektor sok drága és jó dolgot termel, míg a magyar kevesebbet, és a jobb magyar termékek is jellemzően külföldi cégeknek készülnek itthon kvázi bérmunkában. Mivel az osztrák exportszektor elég jól fizet, ezért ha más osztrák cégek munkaerőt akarnak találni, akkor kénytelenek ők is magas, az exportszektoréval versenyképes béreket ajánlani (vagy magyar gazdasági migránsokat felvenni nyomott áron). Emiatt persze az árak is magasabbak lesznek a belföldi szolgáltatószektorban, de ezt az exportszektorban jól kereső emberek meg fogják tudni fizetni.

Tehát a megoldás az lenne, hogy fejleszteni kéne a termelékenységünket, azaz arra kéne törekedni, hogy az exportra termelő magyar munkaerő minél több hozzáadott értéket termeljen. Kicsit leegyszerűsítve: hogy ne csak összeszereljék itthon a Mercedeseket, hanem itt is tervezzék meg őket. Vagy hogy ne csak mutatóba legyen egy-két sikeres magyar techcég, hanem százával burjánzzanak a Prezik, NNG-k, Ustreamek.

A multik tudnának többet fizetni, csak oda kéne csapni!

Magyarországon széles körben elterjedt nézet, hogy minket jobban kizsákmányolnak a multik (meg a simlis magyar vállalkozók), mint másokat, és ezért keresünk kevesebbet, de ez nem igaz: a magyar bérszínvonal az uniós átlaghoz viszonyítva arányban van az ország fejlettségi szintjével. (A gond részben egyébként pont az, hogy a magyar munkavállalókért az uniós piacon nálunk jóval fejlettebb országok munkaadói is versenyeznek, ezzel pedig a hazaiak nyilván nem tudnak lépést tartani.)

 

Kicsit árnyaltabb a kép, ha azt nézzük, hogy hogyan aránylik egymáshoz az egy ledolgozott munkaóra alatt megtermelt gazdasági érték és a munkaerő egy munkaórára levetített költsége. Ez egészen röviden azt mutatja meg, hogy a munkáltató (és az állam) mekkora hasznot húz az ember munkájából.

Ebből az összevetésből pedig az jön ki, hogy Magyarország messze az EU-átlag alatt van. Ami ennél is érdekesebb, hogy az arány az utóbbi években jelentősen romlott: míg a válság évében, 2008-ban még a munkaerő költsége a termelés 60 százalékát adta, addig mára ez 50 százalék közelében mozog. Tehát ha rettenetesen populisták akarnánk lenni, azt mondhatnánk, hogy az utóbbi években nőtt a kizsákmányolás.

Persze egy ilyen összehasonlítástól egy rendes közgazdász sikítva rohanna ki a világból, mivel önmagában ez a grafikon egy csomó mindent nem mutat meg. Nagy hatással lehet erre az arányra, hogy egy adott országban mennyire tőkeigényes a termelés, hogy milyen a GDP szektoriális eloszlása, illetve általában véve milyen költségek merülnek fel a munkaerőn túl, és ezek mennyire drágák.

Az adatok egyetlen, amúgy elég gyenge sugallata, hogy a fejlett országokban jellemzően nagyobb a munkaerő relatív költsége, ami a fentebb taglalt termelékenységi különbségek fényében nem igazán meglepő. Ettől függetlenül azért az is látszik, hogy a magyar munkaerő ár-érték aránya elég jó, és egy jelentősebb, bár messze nem 40 százalékos béremelést mindenképpen ki lehetne gazdálkodni.

Ezt támasztja alá az is, hogy az utóbbi évek béremelései meghaladták a termelékenységnövekedést, ami azt jelenti, hogy a munkáltatók igenis képesek voltak egy kicsit mélyebben a zsebükbe nyúlni, és tudták nagyobb arányban emelni a fizetést annál, mint amennyivel a munkavállaló teljesítménye nőtt. 

 

Ugyanakkor ez a munkaerőhiány által kikényszerített jelenség nyilvánvalóan fenntarthatatlan, hiszen ha mondjuk ötéves távlatban jobban nőnének a bérek, mint a termelés hatékonysága, akkor a munkaadók választhatnak, hogy önként csődbe mennek, vagy inkább külföldre költöztetik a boltot, esetleg ahogy az osztrákok a magyar pincéreket, ők is olcsóbban dolgozó ukrán vendégmunkásokat hívnak be Magyarországra. 

Szóval akkor hogyan lesz 40 százalékkal több bérem?

Egy szó mint száz, csak úgy lehetne jelentős és fenntartható bérnövekedést elérni, ha általában véve fejlődne a gazdaság és növelnénk a termelékenységet. A kormány viszont hiába szajkózza ezt, a gazdaság azért messze nem dübörög. A növekedési adatok ugyan nem kifejezetten rosszak, de régiós összevetésben mégis sereghajtók vagyunk.

Még ha össze is jönne a kormány célja, és sokéves távlatban stabil 3 százalékos növekedést tudnánk hozni, az is kevés lenne egy évi átlagban 7 százalékos béremeléshez. Arról nem is beszélve, hogy 2020-ban jelentősen átalakul az Európai Unió fejlesztési politikája, márpedig a magyar gazdasági növekedést az utóbbi években szinte kizárólag az uniós transzferek fűtötték.

A termelékenységnövelés pedig eleve nem egy kifejezetten egyszerű dolog, és egy bizonyos ponton túl egy adott ország jövedelmi szintje hajlamos megtorpanni. Az úgynevezett közepes jövedelmi csapdáról, és arról, hogy Magyarország miért halad öles léptekkel a megrekedés irányába, itt írtunk egy nagyon részletes elemzést. Amit ha röviden össze lehetne foglalni, az nagyjából így festene: az oktatás, a kutatás, a vállalkozási és intézményi környezet javítása helyett nálunk a kormány a haverjait támogatja, és ettől várja a fellendülést. Amit viszont Mészáros Lőrinc szintű figurák nyilván nem fognak elhozni.

De ugyanebbe az irányba hat az újraiparosítási politika is, amely a kormány vesszőparipája, holott igazából fejlődés-gazdaságtani szempontból egy teljesen önkéntes hátraarc. Azok az országok, amelyek fejletté váltak, ugyanis jellemzően egy erős saját ipar és egy azt fokozatosan kiváltó, színvonalas szolgáltatási szektorra építették fel sikertörténetüket. Ezzel szemben nálunk a hazai iparnak nagyjából esélye sincs a világpiacon, tehát ez a hajó már elúszott; az erős szolgáltatási szektor pedig nem nagyon tud kiépülni, de nem is kap ehhez mankót a gazdaggá váláshoz szükségesnél jóval alacsonyabb hozzáadott értéket hozó külföldi gyárak becsábítására koncentráló gazdaságpolitikától.

Be kell érni kevesebbel

Ettől függetlenül a gazdaság és a bérek is növekedni fognak a következő években, mert hiába olyan a magyar gazdaságpolitika, amilyen, arra tökéletesen megfelel az itthoni környezet a nyugati nagyvállalatoknak, hogy idehozzanak néhány gyártósort, call centert vagy más kiszervezett céges szolgáltatóközpontot, a külföldi tőke csordogálása pedig valamekkora hatékonyságnövekedést és béremelkedést azért hoz majd magával. Ahogy mindig lesz egy-két sikeresebb hazai cég is, amelyek adnak egy-egy kisebb lökést az itthoni bérszínvonalnak.

Másfelől ha a kormány betartja ígéretét, és valóban jelentős járulékcsökkentést hajt végre, az nyilvánvalóan meg fog jelenni a bérekben, bár kérdés, hogy mennyit nyelnek le belőle a munkáltatók. Az érem másik oldala pedig az, hogy ez a pénz hiányozni fog a költségvetésből, emiatt pedig sok minden másra kevesebb fog jutni. 

Mindemellett pedig Lázár arról is beszélt, hogy a kormány jelentős minimálbér-emelést fontolgat, ami persze megdobná a bérstatisztikákat, azonban (a mértékének függvényében) könnyen lehet, hogy hasonló betli lesz, mint a Medgyessy-féle béremelés. Régiós összehasonlítás alapján egyébként valóban van valamennyi mozgástér a minimálbér növelésére, és ez már csak azért is indokolt lenne, mert a mai 111 ezer forintos minimálbér a létminimum alatt van.

Ugyanakkor a minimálbér(emelés) ellenzői általában azzal szoktak érvelni, hogy a bérminimum növelése embereket zár ki a munkaerőpiacról, hiszen ha 111-ről felemelik mondjuk 150 ezer forintra, akkor nem éri majd meg azokat foglalkoztatni, akik nem képesek ennél valamivel nagyobb gazdasági hasznot (plusz a járulékaik költségeit) kitermelni egyhavi munkájukkal.

Hogy ők mennyien vannak, azt nehéz lenne megmondani, viszont Magyarországon gyakorlatilag a rendszerváltás óta gondot okoz, hogy nagyon sok az alacsonyan képzett ember, akik képzettség híján még munkaerőhiány idején sem tudnak állást találni. Számukra nem megoldás a minimálbér-emelés, hiszen ez esetükben legfeljebb munkanélküliséghez vagy közmunkához vezet majd. Az ő megsegítésük végett is inkább a termelékenységnövelésre, magyarul a képzésükre, oktatásukra kellene törekedni, amire sok év után végre a közmunka néven folyó agyrém kiötlői is kezdenek rájönni.

Béremelkedés tehát lesz, a 40 százalékos robbanástól azonban a realitások talaján állva nagyon messze vagyunk, ahogy attól a Századvég által vetített szebb jövőtől is, amikor a hatalmas magyarországi fizetéscunami miatt hazatérnek a Nyugat-Európában dolgozó magyarok.

Köszönjük, hogy minket olvasol minden nap!

Ha szeretnél még sokáig sok ilyen, vagy még jobb cikket olvasni az Indexen, ha szeretnéd, ha még lenne független, nagy elérésű sajtó Magyarországon, amit vidéken és a határon túl is olvasnak, akkor támogasd az Indexet!

Tudj meg többet az Index támogatói kampányáról!

Milyen rendszerességgel szeretnél támogatni minket?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?