Százezer őstermelőnek bele kell húznia az új igazolvány kiváltásába

2016.11.09. 10:48

Januártól már csak az új, műanyag őstermelői igazolványok lesznek érvényesek - közölte a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) szerdán az MTI-vel.

A tájékoztatás szerint már mintegy 190 ezer őstermelő megkapta az őstermelői plasztikkártyát, de a többi mintegy 100 ezer még a régi, papír alapú igazolvánnyal rendelkező őstermelőnek az év végéig kell igényelnie az új igazolványt.

Jövő januártól a vásárlók ugyanis már minden őstermelő adatait lekérdezhetik a NAK mobiltelefonos alkalmazásával vagy honlapján, így csak azok maradhatnak a rendszerben, akik rendelkeznek új fajta igazolvánnyal. A NAK őstermelőappja és internetes felülete már 2016 szeptemberétől elérhető. Az őstermelői igazolványról szóló, ez év január 1-jétől hatályos kormányrendeletnek megfelelően a 2016 előtt kiváltott, jelenleg még hatályos, papír alapú igazolványok ez év december 31-én hatályukat vesztik.

A 100 ezer érintett őstermelő közül 37 ezernek van a 2017-2018-as évre érvényesített értékesítési betétlapja, amelyeket a Nébih automatikusan töröl majd a nyilvántartásból. Erről az őstermelőt külön nem értesítik, és az intézkedésről hatósági döntés sem születik. Az új igazolvány a NAK szerint számos előnnyel jár: hamisítás ellen védett, tartósabb, így öt évig hatályos. Az új típusú őstermelői igazolvány egyben adathordozó is, a Nébih nyilvántartásában szereplő összes, az őstermelőre vonatkozó adat elérhető a hatóságok számára a kártya adattároló chipjén.